HÍREK
A Rovatból

Gumilófej-maszkra tett Tóth Csaba-sapkát a Hadházynak kampányoló Kutyapárt, etikai eljárást kezdeményez az MSZP

„Szerintem Tóth képviselő úr téved, amikor úgy véli, hogy a passzivisták arra akartak utalni, vagy azt sugallták volna, hogy Tóth képviselő úr egy ló” – reagálta Hadházy a felháborodásra.


Nagyjából azóta folyamatos izgalmakkal szolgál a zuglói ellenzéki előválasztási kampány, hogy biztossá vált: a Momentum által jelölt, korrupció elleni akciókról ismert Hadházy Ákos ellenében több ellenzéki párt az MSZP-s Tóth Csabát támogatja. Tóth nevét korábban összefüggésbe hozták egy kerületi képviselő eltűnésével is, de korábban még (az akkor zuglói polgármester) Karácsony Gergely is arra tett utalást, hogy tart a baloldali képviselőtől.

Hadházy Ákos mellett ugyanakkor kiállt az előválasztási kampánytól egyébként távolmaradó Magyar Kétfarkú Kutyapárt is.

Ez szolgáltatta az alapot a legújabb helyi botrányhoz. Az MSZP szerint ugyanis a viccpárt passzivistái

az MSZP jelöltjét lóként tüntették fel, amivel megfosztották őt emberi méltóságától, valamint a kukába dobták a környéken található szórólapjait, amivel a nyílt verseny támogatása helyett Tóth Csaba programjának elrejtésére tettek kísérletet.

A nyilatkozattal azokra a képekre utalnak, amit az MKKP töltött fel a közösségi médiába, és amiben valóban lófejmaszkban, Tóth Csaba-sapkában gyűjtenek aláírásokat.

Tóth Csaba Hadházy "gyűlöletkampányáról" beszél és azt írja:

A kampánycsapatának tagjai a mai minősíthetetlen viselkedésükkel, trágár ordibálásukkal megbotránkoztattak minden jó érzésű zuglói embert. Ha Hadházy Ákosba szemernyi tisztesség is szorult, bocsánatot kér minden zuglói embertől, akik kénytelenek voltak elviselni bandájának szégyentelen, arcátlan viselkedését.

Hadházy Ákos azóta a Facebookon reagált is az MSZP-sek vádjaira. Mint írja:

  1. Hoffmann Rózsa egyszer helyreigazítást kért a Hírcsárda nevű viccoldaltól. Szerintem ezzel nevettette ki magát inkább. Én mindenesetre biztosan nem fogom feljelenteni a Kétfarkúakat azért, mert összefirkálták a szórólapjaimat.
  2. Korábban valaki névtelenül, aláírás nélkül engem lejárató szórólapot szórt szét Zuglóban illetve olyan is volt, aki lejáratással fenyegetett. Én ezzel sem fordulok semmilyen etikai bizottsághoz, mert egyrészt annak nyilván semmi eredménye nem lenne, másrészt bízom a zuglói polgárokban, hogy a helyén tudják kezelni a dolgokat
  3. Szerintem Tóth képviselő úr téved, amikor úgy véli, hogy a passzivisták arra akartak utalni, vagy azt sugallták volna, hogy Tóth képviselő úr egy ló.
  4. Mindenkinek köszönöm, aki aláírásokat gyűjtött az indulásomért. Az ő érdemük, hogy a zuglói indulók közül én adtam le a legtöbb érvényes ajánlást.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk