FELFEDEZŐ
A Rovatból

Grizzly tanúskodott az esküvőn, és vicces pofákat vágott az ifjú párra

Egy amerikai pár úgy döntött, hogy állatkertben mondja ki a boldogító igent. Nem számítottak azonban a park egyik lakójának reakciójára.


A házasulandók a Minnesota állambeli Apple Valley-ben lévő állatkertet választották legszebb napjukhoz. A vőlegény szerint igaza van mindazoknak, akik szerint az állatkertek nem mesterséges élőhelyei, hanem börtönei a vadaknak, de a Minnesota Zoo az egyik legbarátságosabb hely, ráadásul itt nem az olcsó haszonra törekszenek, hanem komolyan veszik a veszélyeztetett fajok megmentését és rehabilitációját.

Úgy tűnt, hogy a szertartás zavartalan lesz, mert az engedélyt olyan időpontra kapták meg, amikor az állatok általában esznek. Ennek ellenére lett egy négylábú tanújuk, méghozzá egy szibériai grizzly medve, aki egészen sajátos fintorokkal „üdvözölte” az ifjú párt. Az esküvői fotósok, Chris Kristy nem hagyták elillanni szerencséjüket, azonnal megörökítették a jelenetet, amely alaposan megnevettette a a BoredPanda látogatóit.

Ők pedig nem fukarkodtak a csipkelődő megjegyzésekkel. Egyikük szerint a maci olyan pofát vág, mintha szerelmes lett volna korábban a menyasszonyba, és most vesztette volna el minden reményét. Egy másik az után érdeklődött, hogy vajon az eskető lelkész megkérdezte az egybegyűlteket, hogy tudnak-e valamit e házasság ellen vagy pedig fedje azt a feledés homálya? „Ne tedd!” – olvasta le egy következő a medve üzenetét. De volt, aki embertársainkkal pikirtkedett: „Egy esküvői kép egy medvével sokkal jobb, mint egy részeg nagybácsival.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee


Link másolása
KÖVESS MINKET: