prcikk: Osvárt Andreának is bekötötték a szemét a Fehér bot napján | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Osvárt Andreának is bekötötték a szemét a Fehér bot napján

Farkas Franciskával és Dallos Bogival kipróbálták, milyen érzés csukott szemmel reggelit csinálni - de Andi a speciálisan képzett segítőkutyákkal is összebarátkozott.


Reggel elkezdeni a napot, fogat mosni, fésülködni, felöltözni, aztán reggelit készíteni - nem egy nagy dolog. Gondolkodás nélkül rávágja az ember, hogy ez csukott szemmel is megy. Hogy ez mennyire nem így van, csak akkor derül ki, ha tényleg csukott szemmel próbálja megtalálni a megfelelő cipőt vagy felsőt, vagy megkenni egy vajas kenyeret.

A Láthatatlan Kiállítás és a Bízz Vakon Egyesület rendezvényén a Fehér bot napja alkalmából nem csak olyan hírességek kísérelték meg mindezt bekötött szemmel egy forgalmas bevásárlóközpontban, mint Osvárt Andrea, Farkas Franciska vagy Dallos Bogi, de az egyszerű járókelők is többen próbálkoztak - sőt, mi is végigpróbáltuk az összes "pályát".

Melyik a férfi és melyik a női kozmetikum?

Az első feladat az volt, hogy a "versenyző" bekötött szemmel próbálja szétválogatni a különféle piperecuccok közül, melyik a férfi és melyik a női kozmetikum. Első hallásra nem tűnik nehéznek, de amikor az ember csak a tapintására hagyatkozhat, akkor sokszor még azonosítani is nehéz az adott tárgyat - nemhogy azt kitalálni, hogy férfiaknak vagy nőknek készítették. Ehhez képest Dallos Bogi egész jó arányban ismerte fel a különféle kencéket és krémeket, a tetejüket lecsavarva pedig már az sem volt lehetetlen, hogy eldöntse, melyik nemhez tartozik az adott készítmény.

bogi-kozmetikum1

Dallos Bogi az első asztalnál

bogi-kozmetikum3

Egy kis sikerélmény

Ki kicsoda?

• Dallos-Nyers Boglárka vagy művésznevén, röviden Bogi, a Bogi & The Berry zenekar énekesnője, korábban – A Dal 2015-ig – időnként "We All-os Bogi”-ként különböztette meg magát. A Dal 2014 döntőse, Fonogram díjas magyar énekesnő.

• Osvárt Andrea színésznő, producer. Karrierje modellként indult, majd 2001-ben Rómába költözött, és több olasz és nemzetközi filmben játszott olyan sztárok oldalán, mint például Robert Redford, Brad Pitt, Heath Ledger, Jeremy Irons, Clive Owen és Julia Roberts. 2007-ben neki ítélték az „Afrodite-díjat”. (Ez az olasz „Év felfedezettje” díj.) 2009-ben megkapta a Filmspray díjat, a Legjobb Női Főszereplő díjat. Egy ideje producerként tevékenykedik, legutóbbi filmje a Vakfolt, ami januárban kerül a magyar mozikba. Korábbi interjúnkat ITT OLVASHATJÁTOK vele.

• Farkas Franciska színésznő, Viktória – A zürichi expressz című film főszerepével robbant be a köztudatba, ezzel díjat is nyert.

osv-ruha1

Osvárt Andrea a ruhásszekrény előtt

osv-ruha-2

A következő feladat egy komplett "szerelés" összeállítása volt a helyszínen található gardróbszekrény kínálatából. Természetesen bekötött szemmel nem csak azt lehetetlen meghatározni, hogy színben megy-e egymáshoz az adott felső és mondjuk nadrág, de arra sem mindig egyszerű rájönni, hogy egyáltalán milyen ruhadarabot tart a kezében az ember. Osvárt Andi ennek ellenére - bár érthetően sokat bizonytalankodott közben -, végül egy olyan öltözéket állított össze a kínálatból, amelynek kifejezetten illetek egymáshoz az egyes elemei. Még ő is meglepődött, milyen jól ment egymáshoz a kiválasztott csizma és táska, amikor levette a szemét eltakaró maszkot.

A legnehezebb talán a harmadik feladat volt. Ennél az asztalnál egy reggeli szendvicset kellett elkészíteni, amit egy uzsonnás dobozba kellett betennie a látásától ideiglenesen megfosztott próbálkozónak. Farkas Franciska kissé bátortalanul fogott hozzá a szendvicskészítéshez, de aztán egyre magabiztosabbá vált. A kenyér megkenése nem volt könnyű a számára, de a szalámit és a zöldségeket is a körülményekhez képest magabiztosan pakolta a szendvicsbe. Időként bele is kóstolt abba, amit éppen a szendvicsbe rakott. A végén azután nevetve nézte meg, mi sült ki az egészből. A feladatot nehezítette, hogy az asztalra sok olyan élelmiszer és tárgy - száraztészta, karfiol, törlőkendő - is ki volt téve, aminek semmi köze nem volt egy reggelihez.

franc-regg1franc-regg3

Farkas Franciska beleadott apait-anyait a szendvicskészítésbe

franc-regg-4

Az ember azt használja, amije van

franc-regg-5
"Mi másra tudnám felhasználni az ismertségemet, ha nem arra, hogy segítsek?"

"Mikor ott álltam az asztal mögött bekötött szemmel, nagyon elveszettnek éreztem magam" - mesélte Farkas Franciska. "Próbáltam az agyamban kialakítani egy térképet, hogy nagyjából mi hol van. Az már sikerélményt jelentett, hogy egy-két mozdulat után nagyjából ugyanoda nyúltam, ahová leraktam valamit. De nagyon átéreztem, milyen kiszolgáltatott helyzetben vagy, amikor nem támaszkodhatsz a látásodra."

Franciska már nem először találkozott a Láthatatlan Kiállítással. Szociális munkásként végzett, és mindig is érzékeny volt azokkal kapcsolatban, akik segítségre szorulnak.

"Nagyon kíváncsi voltam, mi ez az egész, és hogy egyáltalán van ilyen. Szerintem nagyon fontos, hogy integráljuk ezeket az embereket, nem csak a látássérültekre gondolok, de a siketekre és a mozgássérültekre is ugyanúgy - sőt, minden hátrányos helyzetű kisebbségi csoportra."

De miért fontos egy Franciskához hasonló színésznőnek, hogy jelen legyen egy ilyen rendezvényen? Franciska válasza erre:

"Mi másra tudnám felhasználni az ismertségemet, ha nem arra, hogy segítsek?"

osv-regg1

Bekötött szemmel szendvicset csinálni embert próbáló feladat

osv-regg2osvreg3osv-regg3

"Végül is ehető..."

A legutolsó próbatételt a botorkáló névre keresztelt akadálypálya jelentette. Ez egy sötét színű, alacsony palánkok által határolt "minilabirintus", amelyen természetesen szintén bekötött szemmel, egy fehér bot segítségével kellett végighaladni. Ezt mindenki sikerrel teljesítette, és - bár sétagaloppnak nem nevezhető -, azért a látatlanban összerakott szendvics elkészítésénél könnyebbnek tűnt.

Osvárt Andrea: "nem volt komfortos"

Andrea is járt már korábban a Láthatatlan Kiállításon: a párjával mentek "romantikázni". És hogy most milyen érzés volt behunyt szemmel összeállítani ezt a ruhatárat? "Hát nem volt komfortos, mert nem láttam a színeket, és ez eléggé megzavart. Én általában monokróm dolgokat veszek fel, most pedig nem tudtam, hogy mit válogatok össze mivel. Lehet, hogy kéket a sárgával, vagy csíkost a pöttyössel - ez rossz érzés volt."

Osvárt Andrea fehér bottal botorkál:

franc-botor

Franciska a botorkálóban

3grac1

A csoportkép természetesen nem maradhat el ilyen illusztris vendégek esetében

3grac23grac6

Lebontani a falat látássérültek és látók között

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, és minden percben egy gyermek – ha ez ugyanilyen ütemben folytatódik, akkor a vakok száma a WHO becslései szerint 2020-ban elérheti a 75 milliót.

Magyarországon közel 33 ezer vak ember él az, a látássérültek száma pedig meghaladja a 218 ezret. 

"A Fehér Bot Napja egy platformot teremt arra, hogy megkezdődjön a párbeszéd a látássérültek és látó emberek között. Reméljük, lebonthatjuk a képzeletbeli falat a látássérültek és a látók között" - mondta Balogh Anikó, a Bízz Vakon Egyesület elnöke.

farago-eva

Faragó Éva

"A látássérültek és a vakok között sokan vannak, akiknek van munkájuk, nyelveket beszélnek - nekem személy szerint van olyan látássérült ismerősöm, aki 6-7 nyelvet beszél" - mondta Faragó Éva, a Láthatatlan kiállítás munkatársa. De sokszor még az állásinterjúig sem jutnak el, mert

a leendő munkaadójuk el sem tudja képzelni, hogy ők is meg tudnak írni hibátlanul egy e-mailt vagy képesek táblázatokat kezelni. Márpedig erre ma már gond nélkül képesek, hiszen olyan beszélő programok állnak rendelkezésre, amelyek minden leütött betűt hangosan kiejtenek, és utána a kész szöveget is visszaolvassák. Így anélkül is lehetséges egy tökéletes levél megírása, hogy az ember látná a betűket.

"De például ugyanúgy használják az érintőképernyős okostelefont is, ahogyan mi - és ettől nekem is leesik az állam, és nem is igazán tudom megérteni, hogyan képesek rá - pedig így van" - teszi hozzá Éva. "Igaz, hogy ehhez is van egy beszélő program, de én még azzal sem tudnám használni ezeket úgy, hogy nem látok. Szóval

sokkal több mindenre képesek, mint azt mi, látók, el tudjuk képzelni."

osv-k1
NEO - a kutyákkal segítő egyesület

A rendezvényen a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület aktivistái és kutyusai is ott voltak. Osvárt Andi több kutyussal is nagyon összebarátkozott.

Az Egyesület 2011-ben alakult, azóta segíti a fogyatékossággal élőket speciálisan képzett segítőkutyákkal. Munkatársainak nagy része sérült, fogyatékossággal, esetenként kerekesszékkel élő szakember. Ők képzik ki a mozgás- és hallássérülteket segítő (hangjelző) kutyákat, illetve az egyéb speciális személyi-segítő kutyákat. Például a keresztképzett segítőkutyákat, amelyek többféle fogyatékossággal egyszerre sújtott (pl. látássérül, kerekesszékes) embereken is tudnak segíteni. Ezen kívül képeznek autista-segítő kutyákat és terápiás-segítő kutyákat is.

A NEO MSKE másik küldetése a széleskörű társadalmi szemléletformálás. Céljuk, hogy érzékenyítő programjukkal segítsék a fogyatékos személyek integrációját és elősegítsék esélyegyenlőségüket. Ebben ti is segíthettek a támogatásotokkal ezen a számlaszámon:

14100608-18151749-01000001 (Sberbank Magyarország Zrt.)

Nem csak pénzzel, tárgyakkal és más módon is segíthettek, erről itt olvashattok részletesen.

osv-k2osv-k3osv-k4
osv-k5kutyus

A legnehezebb a kiszolgáltatottság, a legnagyobb ellenség a hó

Csökkent látóként, vakként vajon mi lehet a legnehezebb az ember életében? Erre Rozi és Mihály is azt válaszolja, hogy a kiszolgáltatottság, a függés. Rozi és Mihály egy házibuliban találkozott először, rossz vicc lenne azt írni az ő esetükben, hogy szerelem volt első látásra, hiszen Rozi teljesen vak, Mihály pedig csak foltokat, nagyon elmosódott kontúrokat lát.

rozimisi-mcsabi

Rozi és Mihály - Fotó: Pokorny Szilárd

De mit is jelent az említett kiszolgáltatottság?

"
Ha az ember nem az ismert, bejárt útvonalát követi, hanem új, ismeretlen útvonalon jár, akkor csak egy látó ember segítségével tud közlekedni. Mindegy, hogy egy bevásárlásról van szó, vagy postára kell menni, vagy éppen a strandra"

- magyarázza Mihály. "Mindig kell egy olyan ember, aki ráér, és akit le tudsz akasztani a szögről, hogy kísérjen el."

"Ezt sokkal nehezebben élik meg azok, akik - mint mi is - nem vakon születtek, vagyis megtapasztalták, milyen egyedül intézni az ügyeiket, és ehhez képest most úgy érzik, hogy elveszítették az önállóságukat" - teszi hozzá Rozi. Egy másik példa az ügyintézés: az ablak vagy az íróasztal másik oldalán ülő ügyintézők közül sokan hajlamosak arra, hogyha a vak ember egy látóval megy a bankba, a szolgáltatóhoz vagy a hivatalba, akkor - bár a vak emberről van szó - ő folyamatosan a látóhoz beszél, akivel a szemkontaktust tartja.

rozimihaly

Fotó: Láthatatlan Kiállítás / archív

De Rozi és Mihály szerint ide sorolható a munkaadók egy része is, akik - ahogyan azt már Faragó Éva is mondta - eleve nem nézik ki egy vak emberből, hogy képes ellátni az adott feladatot. Így a dolog addig sem jut el, hogy egy lehetőséget adnának nekik, amin pedig kiderülhetne, hogy képesek elvégezni az adott munkát. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a jég lassan megtörni látszik, és egyre több multinál vesznek fel vak és látássérült embereket, általában az IT területére. Mihály szerint szerényebb mértékben, de a kis- és középvállalatoknál is egyre javul a helyzet.

Vak-szótár: a "világtalant" ne használd

A látássérült egy gyűjtőfogalom, amibe beletartoznak a gyengén látók, az alig látók és a vakok - világosít fel Rozi és Mihály. A gyengén látó nagyon közelről felismeri, azonosítja a dolgokat, ő tájékozódik a három kategóriába tartozók közül a legkönnyebben. Az alig látó a fény és a sötét között különbséget tud tenni, nem látja, de észleli, ha egy akadály bukkan fel előtte, vagy valaki ott áll, érzékeli az útvonal, a járda stb. kontúrjait. Végül van a teljesen vakok csoportja.

Még az alig látók is sokkal könnyebben tudnak közlekedni, mint azok, akik teljesen vakok, hiszen előbbiek észlelik az eltérő színű útburkolatot, vagy hogy egy akadály áll előttük, még ha azt nem is tudják megmondani, hogy egy oszlopról vagy egy emberről van szó. Aki viszont teljesen vak, az értelemszerűen semmit sem lát.

Rozitól és Mihálytól azt is megtudtam, hogy egy kifejezés van, ami a vakokkal kapcsolatban kifejezetten kerülendő: ez pedig a világtalan. Számukra ez épp olyan bántó, mint a siketeknek az, hogy "süket".

rozi-deezmihaly

Mihály beszédet mond

Talán meglepő, de egy látássérült ember egyik legnagyobb ellensége az utcán az eső. Esőben ugyanis minden zaj a sokszorosára erősödik, nehéz belőni, mi merről jön, és ez bizony alaposan megnehezíti a tájékozódást valakinek, aki nagy részben a hallására támaszkodik. Ha lehet, még ennél is nagyobb megpróbáltatás elé állítja őket a hó. Már egy néhány centis hóréteg is tökéletesen elfed minden tájékozódási pontot, és a bottal való tájékozódást is gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Hiszen mindenütt ugyanaz a vattaszerű puhaság van... Ráadásul, ha ez nem lenne elég, a hó - az esővel épp ellentétesen - tökéletesen elfojtja a zajokat, neszeket, így a fülére sem hallgathat az ember, aki meg van fosztva a látásától.

Soha ne fogd meg egy vak embernek azt a kezét, amiben a fehér bot van

És mit tegyünk, mit tehetünk mi, látók, ha találkozunk egy vak emberrel, például az utcán? "Mindenképpen merjetek odajönni, és megkérdezni, hogy tudtok-e valamit segíteni" - mondja Rozi. "Még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, hogy az illető magabiztosan közlekedik. Lehet, hogy így van, és akkor megköszöni a segítséget, de nem veszi igénybe. De lehet, hogy a magabiztosság csak a látszat, és nagyon is szüksége van a segítségre, amit el is fogad" - teszi hozzá Rozi.

"Ha valaki segíteni szeretne egy vak embernek, és az jobbkezes, akkor a baljára álljon. És ne ő próbálja megfogni a vak embert, belékarolni, hanem hagyja, hogy az kapaszkodhasson, karolhasson belé. A legnagyobb hiba a botnak, illetve a botot tartó kéznek a megragadása" - magyarázza Mihály. Ugyanis, mint mondja,

egy látássérült embernek a botja a "meghosszabbított szeme".

tobben-eleje

Zárásként én is kipróbáltam, milyen bekötött szemmel kitalálni, melyik kozmetikum micsoda. Bár néhány dolog egyértelmű volt, a legtöbbet nem tudtam beazonosítani. Ha nem lett volna ott egy segítőkész lány, nagyon el lettem volna veszve - de így is eléggé el voltam... A ruhák kiválogatása sem volt egy diadalmenet, minden eddiginél világosabbá vált a számomra, mit jelent az, hogy sötétben tapogatózik valaki. A szendvics elkészítése volt a legnehezebb. A kenyeret, vajat, szalámit, paprikát és az uborkát még csak-csak sikerült megtalálnom, de amit letettem, azt újra megtalálni már egyáltalán nem volt egyszerű. Borzasztó ügyetlennek és elesettnek éreztem magam, és fogalmam sem volt, hogy a szendvics, amit készítek, hogy fog kinézni. Megváltásnak tűnt levenni a szememet takaró eszközt, és újra körbepillantani.

Ez az egész csak egy minimális ízelítő volt abból, amit a vak emberek nap mint nap átélnek, mégis nagyon elgondolkodtatott. Pedig ez semmi ahhoz a háromnegyed órához képest, amit az ember a Láthatatlan Kiállítást végigbotorkálva átél. Mihály és Rozi mesélte, hogy egyszer vezettek egy csoportot a kiállításon, amelybe bekerült egy közel kétméteres, langaléta srác, akit Tamásnak hívtak. Tamás elég depressziósnak tűnt, mielőtt végigjárta a kiállítást, és sokat panaszkodott, sorolta a nehézségeit és a problémákat, vég nélkül. Aztán, amikor háromnegyed órával később kijött a Kiállításról, csak annyit mondott: "Nekem nincs is problémám."

csoportkep
Láthatatlan Kiállítás: utazás egy láthatatlan világba

A Láthatatlan Kiállítás egy utazás egy láthatatlan világba, ahol a látogatók megtapasztalhatják, milyen érzés a legtöbb információt adó érzékünk, a látásunk nélkül élni. Ezen a kiállításon vakok vagy látássérültek vezetik a látogatókat, akik teljes sötétségben, pusztán a tapintásukra, a szaglásukra és a hallásukra hagyatkozva fedezhetik fel a vakok világát. Például, hogy miképpen lehet tájékozódni az utcákon, hogyan lehet megfőzni a vasárnapi ebédet, vagy hogy hogyan kell kifizetni egy csésze kávét egy bárban - a látás teljes mellőzésével. Így a látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is megtapasztalhatják, hogy a szem, mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ.

A Láthatatlan Kiállítás a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, miképpen érthetik meg és segíthetik a látók a nem látókat. Ez egyébként Budapest egyik leglátogatottabb programja, 2007-es nyitása óta több mint 250 000 látogatója volt.

A Wikipédia alapján


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk