Éva néni 38 évig tanított – ma a krisnásokhoz jár enni
Szöveg: Pokorny Szilárd; Fotók: Mervai Márk
Éva nénivel majdhogynem véletlenül találkoztam: eredetileg nem is rá, hanem János bácsira voltam kíváncsi. Persze, amikor először megláttam a krisnások ételosztással foglalkozó közhasznú alapítványának egyik "videoklipjében", még nem tudtam, hogy így hívják. Csak arra voltam kíváncsi, ki lehet ez az ősz hajú, ősz szakállú öregúr, aki ugyan egy szót sem szól, mégis olyan sokatmondó tekintetettel néz a kamerába...
Amikor megkerestem a krisnásokat, vajon valódi személyről, vagy egy "reklámarcról" van-e szó, azt válaszolták, nagyon is valóságos személy Jani bácsi. Gyanítom, hogy a kételyeimet nem tudtam tökéletesen palástolni, mert rögtön fel is ajánlották, tartsak velük a Városligetbe, ahol majdnem biztos, hogy megtalálom, akit keresek. Hát ezen ne múljon, gondoltam, meg is beszéltük, hogy 3 nap múlva elkísérem őket a központi konyhájukról a Városligetbe, az ételosztásra, egy fotóssal együtt.
Az említett videó, benne János bácsi:
Krisna-tudat: a konyhavallás
A krisnások ételosztó brigádja Budapesten reggel fél 6-kor kezdi a napot, ekkor indul a főzés a csillaghegyi Krisna-templom és kulturális központ konyhájában. A krisnások régi motorosok a műfajban, mivel a mozgalmat az ezeréves hindu (vaisnava) tradícióknak megfelelően megalapító guru, Sríla Prabhupada (ejteni úgy kell, hogy "prabupád" - P. Sz.) alapvető fontosságúnak tekintette az ételosztást. Olyannyira, hogy célul tűzte ki:
a világ bármely Krisna-templomának 10 kilométeres körzetében ne legyen éhező ember.
Ez persze eléggé hatásvadász jelmondatnak tűnik, de egy kis utánajárás után úgy tűnt: a magyarországi Krisna-hívők valóban sokat tettek, hogy ez ne csak egy hangzatos frázis legyen. Miután a rendszerváltást követően a mozgalmat egyházként bejegyezték, rövidesen elindultak az ételosztások, először csak alkalmanként.
Az első mérföldkő az újpesti ingyenkonyha elindítása volt, ahol napi 250 adag ételt főztek, amit helyben lehetett elfogyasztani. Aztán 1999-ben megalapították az Ételt az Életért Alapítványt. Kezdetben csak egyetlen autóval, hetente egyszer, egy helyszínen folyt a munka. Mostanra eljutottak odáig, hogy Budapesten 4 helyszínen és Egerben minden hétköznap van ingyenes ételosztás, ezen kívül pedig további 4 vidéki városban osztanak ételt rendszeresen.
A budapesti konyha természetesen mindenben megfelel az előírásoknak, amit a hatóságok is előszeretettel ellenőriznek - de eddig még egyszer sem találtak hibát. Sőt, a krisnások szerint többször is volt már rá példa, hogy az ellenőrzést végző hatósági szakemberek megjegyezték: ha rajtuk múlna, szabványosítanák az itteni sztenderdeket, olyan szép tiszta ez a konyha.
Ez persze nem véletlen, hiszen a Krisna-hívők számára fizikai és spirituális értelemben is kiemelten fontos a tisztaság. Ami nem csak azt jelenti, hogy az általuk tisztátalannak tartott alapanyagokat - mint például a húst vagy a tojást - teljesen mellőzik, de a főzés során is nagyon odafigyelnek a tisztaságra. Alapvető, hogy aki a konyhába lép, az azelőtt nem sokkal fürdött.
De van, ami ennél is furcsább lehet első hallásra:
- világosít fel mosolyogva Nagy Imre, a szakács. Szinte csodával határosnak tűnik, de ennek ellenére az ételek tökéletesen vannak ízesítve, teljesen rendben van a fűszerezésük, a sósságuk. Sőt: egyenesen finomak! Nem véletlenül hívják ezt a vallási irányzatot félig-meddig tréfás felhanggal "konyhavallásnak".
A mai fogás pásztortarhonya, persze a 4 budapesti helyszínre
több mint 1500 adag étel készül,
szóval nem egy-két kislábossal főznek. Ennyi pásztortarhonyához egészen pontosan
200 kg krumplit, 40 kg tarhonyát, 2 kg őrölt piros fűszerpaprikát, 25 dkg köményt, 200 g szárított petrezselymet, 5 liter olajat és 6 kg sót használnak fel.
Az étel legkésőbb 9 órára elkészül, ekkor kezdik bepakolni a 2 mikrobuszba, amelyekkel kiviszik a kondérokat a 4 helyszínre. Adnak még hozzá csemege kukorica konzervet is, amit az Élelmiszerbanktól kaptak, és természetesen kenyeret, illetve limonádét. Gyakori a gyümölcs is, ami ma épp nem volt a menü része.
Miközben a Városliget felé autózunk, Szanyi Attila (krisnás, avatott nevén: Bhakta Vatsala prabhu) arról beszél, hogy minden helyszínen vannak olyan önkénteseik, akik a sorban állók közül kerültek ki. Ők az ételért cserébe - jóllehet, azt mindenféle önkéntes munka nélkül is megkapnák - segítenek a pakolásban, a tömeg irányításában, a szemétszedésben.
Persze, ha már az önkéntes munkánál tartunk, akkor nem kell ilyen messzire menni. Fekete Csaba, a Városligetben folyó ételosztás felelőse például egy autószalonban dolgozott korábban, aztán az Árpád hídnál találkozott egy bhaktával - "krisnás nyelven" így nevezik egymást a hívők, a bhakti: az Isten iránti szerető odaadás szanszkrit szó alapján. Ekkor kapott egy krisnás magazint, ami felkeltette az érdeklődését. Annyira, hogy végül a templomba is elment, a vége pedig az lett, hogy otthagyta az állását, és most az Ételt az Életért Alapítvány lett a munkahelye.
Jani bácsi tényleg nem "reklámarc"
Mikor megérkezünk, már méretes sor kígyózik a Városligetben: saccra jó 400 ember várhatja a meleg ételt, de közben is folyamatosan érkeznek és állnak be a sor végére. A tömeg fegyelmezett, senki sem tolakszik vagy hangoskodik, mindenki békésen vár a sorára. Első látásra számunkra is meglepő, hogy a tipikus "hajléktalan külsejű" sorban állók mellett mennyi az ettől elütő idős vagy középkorú hölgy és úr, de fiatal, gyermekes párok is állnak a sorban szép számmal.
Miután az autó leparkol, a krisnások és a helyszínen tettre készen várakozó önkéntes segítőjük pillanatok alatt kipakolják és felállítják a hordozható asztalokat, és kiteszik rá a nagy fémkondérokat, a műanyag, eldobható tányérokat és evőeszközöket, a poharakat, a limonádét. És már indulhat is az ételosztás.
Jani bácsit nem kell sokáig keresgélni: ősz haja és szakálla messziről világít a tömegből. Nem is kelleti magát, nem kell győzködni, rögtön rááll a beszélgetésre. Megtudom, hogy Czeglédi János a becsületes neve, mint mondja, a régi szép időkben lakatos volt, de már jó ideje munkanélküli, és fedél sincs a feje felett. A Városliget a "székhelye", és saját bevallása szerint azóta jár a krisnásokhoz enni, mióta csak osztják Budapesten az ételt: legalább tíz éve. "Ehető a kaja, a krisnások pedig kedvesek" - teszi hozzá, majd kijelenti, hogy soha nem is ment, és nem is megy ezután sem máshová ingyen ételért.
Magyarországon a szegénység egyre súlyosabb probléma, a KSH már 2011-ben is 1 millió 363 ezer főre becsülte a szegénységi küszöb alatt élők számát. Az OECD felmérése szerint pedig 2012-ben a magyarok 30 százaléka érezte úgy, hogy nincs elég pénze élelmiszerre. A tendencia azóta még tovább romlott, ami a rászorulóknak egész évben ingyen ételt osztó Krisna-hívők szerint is szembetűnő. A sorban ugyanis a hajléktalanok mellett egyre több a nagycsaládos, a fiatal szülő és a nyugdíjas.
Éva néni története
Éva néni csillogó szemei vidáman pásztázzák a placcot, valami megmagyarázhatatlan derű sugárzik belőlük - azt hiszem, ezért lépek oda hozzá. Olyan kedvesen fogad, mintha csak a vegyesboltban vagy a piacon találkoztunk volna, és már meséli is az életét. Látszik, hogy csak azért, mert most ingyen ételért áll sorba a krisnásoknál, még nem veszítette el az életkedvét. Derűsen tekintget előre, nem mintha számítana, mikor kerül sorra, sokkal inkább az érdekli, mi a mai ebéd. Úgy tűnik, nem történhet olyan a világon, amitől a derűs mosoly lehervadna az arcáról. Pláne, amikor megtudja, hogy pásztortarhonya a menü. "Azt szeretem, de a gyerekek is szívesen megeszik."
"Tavaly augusztus óta járok ide. Mielőtt nyugdíjba mentem, tanítónő voltam, és a Blaha Lujza tér felé dolgoztam, és hát láttam, tudtam, hogy ott osztják az ételt. Aztán ugye elkerültek onnan, és megtudtam, miért nincsenek ott, mi történt velük". (Később a Teleki térről is menniük kellett - P. Sz.)
Éva néni lánya az egyik külker vállalatnál dolgozott, de a rendszerváltás után pár évvel a biztos munkahelynek befellegzett. Ekkor még, 35 évesen, el tudott helyezkedni egy maszek nagykernél, de tíz évvel később, mikor ez a cég is csődbe ment, már nem kellett senkinek, "túl öreg volt a multiknak". Úgyhogy a munkaközvetítő iroda már csak azt tudta neki ajánlani, hogy a külker diplomájával legyen manikűrös, tanulja ki azt, vagy a betegápolást. Mindkettőt kitanulta, végül az utóbbival tudott elhelyezkedni. Csakhogy közben elvált, és így Éva nénihez költözött a két gyerekével. Nem sokat keres részmunkaidős betegápolóként, Éva néni 21 ezres nyugdíja pedig nem sokkal növekedett 1998 óta.
Hanem aztán egyszer csak a szerveztem megsokallta, és egy év alatt lefogytam hét kilót. Nem mehetett ez tovább, hogy
És ekkor kezdtem el ide járni. Sosem itt eszem meg, hanem az éthordómat telepakolják, és viszem haza, a gyerekeknek meg a lányomnak, és persze én is eszem belőle."
"Én sehova máshova nem járok. Katolikusnak vagyok keresztelve, apácákhoz is jártam, anyám mindig jó iskolákba íratott, mégis azt mondom, hogy
Mert melyik teszi meg, hogy aki éhes, mindenkinek ad, méghozzá az év 52 hetének összes hétköznapján? És ők nem intézik el annyival, hogy enni adnak, mindig megkérdik, hogy vagyok, és meghallgatnak, itt elmondhatom, mi nyomja a szívem. Tudja, a krisnások törődnek az emberek lelkével is. Még sincs az, hogy vallatnának,
Rozi közlékenyebb, de Laci is rááll a beszélgetésre, nem zavarja, hogy kérdezősködöm. Lacitól megtudom, hogy ő vagyonőr, most épp munka nélkül. Rozi elmondja, hogy ők egy pár, méghozzá férj és feleség. Közös gyerek egyelőre nincs, de "korábbról" azért akad. "Unokám is van már" - teszi hozzá büszkén, amin meglepődöm, mivel nem néz ki annyinak.
"Amikor az embernek elfogy az utolsó betevő falatra való pénze..."
Peti és Katalin, egy pár, van egy 1,5 éves gyerekük, Krisztián. családi szállón laknak, Peti parkoló ellenőr a 7. kerületben, Katalin gyesen van a picivel. "És mióta jártok ide?" - kérdezem. "Az az igazság, hogy én nagyon régóta, 4-5 éve, aztán Katalinnal együtt is többször voltunk már itt. Ez egy nagy segítség, amikor az embernek elfogy az utolsó betevő falatra való pénze is. Ez már a hónap közepétől így van, akkortól csak itt jutunk normális meleg ételhez" - mondja Peti, aki nem akarta, hogy lefotózzuk őket.
Tamás, Gábor és István - akik restellik magukat
Mert olyanok is voltak szép számmal, akik nem szívesen válaszoltak a kérdéseimre, és abba sem egyeztek bele, hogy lefotózzuk őket. Ilyen volt az a három idősebb férfi is, akik a tömegtől kissé félrehúzódva, egymás közt falatoztak csöndesen.
Tamás nem mondja, hogy munkanélküli, még a szótól is ódzkodik: ő "álláskereső, diplomás" - teszi hozzá szinte félszegen. A szemre hasonló korú Gábor szintén "álláskereső". "Hát azelőtt?" - kérdem. "Járművezető" - hangzik a felelet. István se túl bőbeszédű, szemlátomást mindhárman zavarban vannak, harapófogóval kell kihúzni belőlük minden szót.
"Nem kell az ember, idős, nem lehet elhelyezkedni" - mondja Tamás. "És milyen itt a kaja?" - kérdezem. "Jó! Annyi, hogy a hús hiányzik belőle – de hát ők így főznek, vegetáriánusok. De finom ízű, és nagy segítség, mert megvan a kajánk. István, te is mondj már valamit, te vagy itt a rangidős, te vagy a legöregebb!" - biztatja kissé kényszeredettnek ható nevetéssel a mellette ülő férfit. István szabadkozik, mint mondja, szórólapozik a Moszkva téren, időre kell odaérnie, úgyhogy még legyűri az utolsó falatokat, és már indul is. Gábor csak egy fokkal készségesebb Istvánnál, hozzáteszi, hogy minden hétköznap itt vannak, hétvégén csak azért nem jönnek, mert akkor nincs ételosztás.
A három férfi gesztusaiból, hanghordozásából az érződik, mintha szégyellnék magukat, hogy itt vannak, hogy ide jutottak, hogy nem elég, hogy munkájuk nincs, még ingyen ételre is szorulnak. Mintha meg sem fordulna a fejükben a gondolat, hogy erről talán nem kizárólag ők tehetnek...
"Az 1% nagy segítség, az száz százalék"
Az ételosztás véget ér, az utolsó sorban álló is megkapta az ebédet, üres kondérokkal térünk vissza a Krisna-központba. Az autóban még szöget üt a fejembe, hogy miből képes előteremteni ezt a rengeteg ételt egy ilyen nem túl nagy és befolyásos egyház, mint a Krisna-tudatú hívők Közössége?
"Mivel az Ételt az Életért Alapítvány közfeladatot lát el, normatív támogatást kap erre a tevékenységre az államtól. Emellett sok konzervet és tartós élelmiszert kapunk az Élelmiszerbanktól, akiknek kapóra jön, hogy nagyon sok rászorulóval állunk kapcsolatban, és el tudjuk juttatni hozzájuk az adományokat" - magyarázza Csaba. "Kis és nagykereskedőktől is szoktunk kisebb-nagyobb adományokat kapni. zöldségeket, gyümölcsöket főleg. Aztán előfordul, hogy pályázati pénzből is nyerünk valamennyit ilyen célokra, és az egyház tagjainak adományaiból is sokat áldozunk erre.
De talán a legfontosabb forrást az 1%-os felajánlások jelentik. Sokan az egyházi 1%-ot is nekünk adják, mert már hallottak az ételosztásainkról, és tudják, hogy jó célra fordítjuk. Szerencsére olyanok is vannak, akik az alapítványi 1%-ot is nekünk ajánlják fel, hiszen egyébként eltűnne a központi költségvetés nagy, közös »kalapjában«. Pedig, ahogy ti is láthattátok, elkél a segítség. Sőt, egyre többre és többre lenne szükség. Nem akarok szellemeskedni ezzel, de nagyon nagy segítség ez az 1%, az száz százalék."
A magyar adózok döntő többsége elmulasztja, hogy rendelkezzen arról, hogy az általa befizetett személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható 1%-a hová kerüljön - márpedig ebben az esetben sehová sem kerül, hanem elsüllyed az adó többi részét is elnyelő központi költségvetésben.
Még furább, hogy nagyon sokan az alapítványoknak felajánlható 1%-ról sem rendelkeznek. Pedig ezeket az összegeket mindenképpen be kell fizetni, tehát ha adóztok, ezektől már mindenképpen elestek, ám egy egyszerű művelettel jótékony célok megvalósításában segíthettek.
Ha a krisnásoknak vagy az Ételt az Ételért Alapítványnak szeretnétek felajánlani az adótok 1%-át, a szükséges infókért KATT IDE és KATT IDE.
Ha érdekel, milyen egyéb, jótékony célokat szolgáló alapítványok számára ajánlhatjátok fel az SZJA 1%-át, akkor ITT és ITT tájékozódhattok.
Az 1+1 százalékról való rendelkezés határideje május 20-a.
Ha érdekesnek vagy értékesnek érezted a riportot, oszd meg az ismerőseiddel, vagy nyomj egy lájkot!