Erkölcstelennek kiáltották ki a Túró Rudit, a joghurthabot és a krémtúrót pedig kényszer szülte
Ha túl sok a tej...
Gyermekkorunk kedvenc ízeit a joghurthabot és a krémtúrót, tulajdonképpen egy holland földművelő-politikusnak, Sicco Mansholtnak köszönhetjük, aki 1968-ban életre hívta a Mansholt tervet. Ez a tervezet képezte a közös európai agrárpolitika alapjait, mely a kontinens önellátóságát előmozdító fejlesztéseket tartalmazta. A terv annyira jól működött a gyakorlatban, hogy csakhamar több mezőgazdasági ágazatban is túltermelés kezdett mutatkozni, és ez alól a tejipar sem képezett kivételt. A komoly mennyiséget előállító országok érdekében, ekkor az EGK (Európai Gazdasági Közösség) gyakorlatilag megtiltotta a nyugati országok tejimportját a keleti blokk térségéből.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Mivel Magyarország ekkoriban éppen erőteljesen fejlesztette tejtermelési és feldolgozási kapacitásait, így a nyugati piacok bezárulása kisebb katasztrófával ért fel. Valamit kezdeni kellett az évi 965 millió liternyi tejjel. A keleti blokkba irányuló export a szállítás körülményessége és az alacsony árak együttes hatása miatt nem lett volna kifizetődő, így valamilyen módon itthon kellett volna eladni a hatalmas mennyiséget. Azonban a magyar emberek tej- és tejtermék fogyasztása akkoriban sereghajtó volt a kontinensen. A Szovjetunióban 1,5-szer, Franciaországban 2-szer annyi tej fogyott fejenként, mint mifelénk. Ekkor jött az ötlet, hogy – a propaganda mellett – a tejalapú desszertek kínálatának bővítése vezethet gyors és látványos eredményre. Akkori gyerekként azt mondhatom: köszönjük!
A joghurthab
Mivel a különlegesebb termékek előállításához sem a tapasztalat, sem a gépek nem álltak rendelkezésre, így először licenszet kellett beszerezni. Az akkor még Gervais-Danone néven futó (1994-től vette fel a Group Danone nevet) vállalatcsoport nagy örömmel adta el a habosított joghurt gyártási engedélyeit és a szükséges technológiát. Ezzel 1977 májusában megindult hódító útjára gyerekkorunk kedvence, a joghurthab. Persze eleinte itt is olyan korlátozott mennyiség állt rendelkezésre, hogy az emberek legnagyobb része csak hírből ismerte az új finomságot. Eleinte még a nevet sem sikerült megjegyezni, és a legtöbben csak zservé (a vállalat után) néven emlegették. Ha valahol feltűnt néhány kartonnyi mennyiség, akkor az – némi közelharc kíséretében – percek alatt elfogyott. Fél évvel a gyártás megindulása után, vagyis novemberben az egyik újságíró lelkendezve írta le, hogy végre megpillantotta a terméket, bár – mivel a hűtőládákhoz esélye sem volt közelebb férkőzni – csak egy szerencsés vásárló kezében. Még aznap körbejárt több közértet, de a 2.90-ért kapható Danona (!) joghurthabból sehol sem tudtak neki adni.
A következő évben, 1978-ban még mindig csak néhány pesti boltban lehetett (néhány percig) joghurthabot kapni, és a napi termelést ekkor emelték 30-ról 50 ezer darabra. Ezt a mennyiséget még 1981-re is csak évi 20 millió tégelyre sikerült feltornázni. Az eleinte bevezetett citromos és epres habok mellé 1983-ban csatlakozott a zöldalmás és a meggyes íz, és – csakúgy, mint az első kettő – ezek is két hetes eltarthatósággal rendelkeztek, ami akkoriban komoly fegyvertényt jelentett.
A krémtúró
Bár kísérleti jelleggel már 1966 novemberében a boltokba küldtek egy minimális mennyiségű krémtúrót, a kevés visszajelzés miatt egy jó ideig nem növelték a gyártást. Az éves 150 kilogrammnyi mennyiség következtében ekkor még kevesen ismerhették meg a hideg finomságot. Ebben a kísérletezési stádiumban a később megkedvelt vaníliás és mazsolás variációk mellett a málnás is feltűnt néhány polcon, de készültek olyan szörnyszülöttek is, mint a tormás és a füstöltsajtos. Ezeket már akkor a később megkedvelt lapos, 15 dekagrammos műanyagtégelyekben árusították.
Az igazi áttörés nagyjából ezeknél is a joghurthab megjelenésének idején, a 70-es évek végén történt meg. Igaz 1974-ben már megpróbáltak nagyobb népszerűséget elérni olyan ízvariánsokkal, mint a paradicsompürés vagy a hagymás-paprikás krémtúrók. A sikert azonban végül mégis a vaníliás és mazsolás kombinációk hozták meg.
Hozzávalók:
2 db zsemle
1 db tojás
kevés cukrozott tej
1 doboz mazsolás krémtúró
kevés vaj
A zsemlék tetejét levágjuk, majd a belsejét kivájjuk. A belsőt tojássárgával, cukrozott tejjel és a krémtúróval elkeverjük, majd a felvert fehérjét is hozzáadjuk. A keveréket a kivajazott zsemlékbe töltjük és a tetejüket visszatéve néhány percre a sütőbe tesszük.
Túró Rudinak nem kellett reklám
Persze most sokan felhördülnek, hogy egy ilyen cikkből hogyan maradhat ki a Túró Rudi, ám az már 1968-ban elindult hódító útjára, így a fentebb említett katasztrofális tejtermék fogyasztási mutatókon egyedül még nem tudott érdemben segíteni. Apropó Túró Rudi: A legnagyobb Hungarikumaink egyike valójában egy szovjet desszert koppintása, mellyel élelmiszeripari mérnökeink egy moszkvai tanulmányút keretében ismerkedtek meg az 50-es évek végén.
Bár igaz, hogy összetétele és a piros pöttyös alumínium tasak már saját találmány. Ahogyan a név is, mely annak idején ki is verte a biztosítékot a szigorú cenzoroknál (holott a szóbeszéd szerint a kitaláló fia után kapta). Volt olyan kiadóvállalat, mely elutasította a desszert reklámjainak megjelenését, amennyiben ezen az erkölcstelen néven nem változtat a gyártó. A Túró Rudi azonban reklámok nélkül is legendává és nemzedékek kedvenc édességévé vált.
