SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Én magam közben elégek” – Nem szólal meg többet közéleti témában Gundel Takács Gábor

A népszerű tévés belefáradt, hogy csak nagyon kevesekkel sikerült értelmes párbeszédet folytatnia, ráadásul a családját is támadás érte.


Nem tesz közzé többé közéleti témájú írásokat Gundel Takács Gábor az őt és családját ért támadások miatt – mondta a műsorvezető a Szemléleknek adott interjújában. Gundel Takács

elvesztette a hitét abban, hogy lehet-e értelmes párbeszédet folytatni, kulturált hangnemben.

„Múltkor egy tájegységről posztoltam, és ehhez írta oda valaki kommentben, hogy »rohadt libsi«. Igazából az a bajom, hogy kicsit elfogytam ebben, hogy beszéljünk, beszélgessünk. Beszélgetni akkor lehet, ha a másik is akar, sőt ha sokan akarják” – mondta a műsorvezető. Szerinte amíg az emberek többsége nem mer, vagy nem akar megszólalni, mélyebben gondolkodni, addig nagyon nehéz segíteni egy ügyet, egy társadalmat.

Arra kérdésre, hogy sikeres volt-e a missziója a párbeszédről, a műsorvezető azt mondta, hogy sikertelennek nem mondaná, mert sok embert elért.

„Csak nagyon kevés másképpen gondolkodó emberrel sikerült kulturált keretek között eszmét cserélni. És ha ráadásul én magam közben elégek, és miattam a családomat éri támadás, akkor nem is éri meg” – fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy

az utolsó csepp a pohárban a családról megjelent cikke volt, ami után „fontos emberek hívták négyszemközt beszélgetni”.

„De legalább beszélgettünk.”

A műsorvezetőtől azt is megkérdezték: szokott-e azon gondolkozni, hogy politikus legyen? Erre azt mondta, hogy lehetne, ha szeretne, de nem tartja magát alkalmasnak a politikai gondolkozásra, politikai kommunikációra.

„Túl sok olyan ember van a politikában, akinek nincs lelkiismeret-furdalása. Persze, tisztelet a kivételnek. Amíg a cinikus, hatalomvágyó emberek túl sokan vannak, nem tudsz ebben létezni. Nem csak a magyar környezetre mondom” – fogalmazott a műsorvezető.

Gundel Takács azt is elmondta, hogy mostantól inkább arról beszél majd, hogy „félig tele van a pohár”, ahogy fogalmazott:

„Belefáradtam abba, hogy nem nagyon tudunk párbeszédet folytatni egymással”.

Gundel Takács Gábor az interjúban beszélt még az ATV-n futó Géniusz című műsoráról, aminek sikeres kapcsán „nem tart” attól, hogy a köztévétől megkeresnék. A sportriporter azt is elmondta, örülne egy hazai rendezésű olimpiának, bár „most senki sem beszél erről”.

„Az olimpiák alatt valójában óriási békességben él együtt minden náció a helyszínen. Mindenkinek azt kívánom, hogy életében egyszer jusson el egy olimpiára. Nem csak a sportversenyekre, hanem tapasztalja meg azt, amikor ez a sok-sok ember a világ különböző országaiból együtt tölt meg egy várost, egy országot. Együtt mosolyognak, ünnepelnek” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.


A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.

„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”

Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”

A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.

A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.

Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.

Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.

((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))

Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.

A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.

A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.


„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna”

– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.

A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.

Eckü most tisztázta, hogy valóban elővette-e a nemi szervét: „a leköszönő kormány szóvivőjéhez intéztem pár mondatot, az még a humor szintjén szerintem rendben is lett volna, de akkor elkövettem azt a hibát, amit nem kellett volna, hogy odanyúltam, és az aranycsengő egyik felét, mondjuk úgy, hogy kihelyeztem”.

Az incidens az április 10-i, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncerten történt, két nappal az országgyűlési választás előtt, amelyen a Tisza Párt kétharmados győzelmet aratott. A performansz azonnali és heves reakciókat váltott ki, elmondása szerint később látták, hogy rengeteg helyen megjelent a mozdulat. Úgy véli, hogy miután leginkább a kitakart fotó jelent meg róla, ezzel azt próbálták sugallni, hogy ő az „exhibicionizmusát” akarta mutatni. Erre akarták felépíteni az utolsó nagy támadást, hogy összemossák a rendezvényt "másik politikával".

Az ügynek jogi következménye is lett, a történtek miatt a rendőrségre feljelentés érkezett.

A rapper a történtek után nem sokkal a közösségi oldalán már bocsánatot kért, akkor úgy fogalmazott: „Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe”.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.

Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.

A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.

A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.

A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.

"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.

A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.

A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Farkasházy Tivadar felesége haláláról: Hónapokat raboltam el Mimi életéből
A Heti Hetes egykori szereplője egy interjúban beszélt önvádjáról felesége halála után. A humorista két konkrét orvosi döntést hibáztat, amiért nem lépett időben a betegség kezelésében.


„Hónapokat raboltam el Mimi életéből” – ezzel a lesújtó önváddal beszélt Farkasházy Tivadar felesége elvesztéséről. A kétszeres Pulitzer-emlékdíjas humorista, a Heti Hetes egykori oszlopos tagja élete legnehezebb időszakában adott interjút, amelyben a gyász mellett a közélet és a legendás tévéműsor visszatérése is szóba került - írta a Blikk.

Farkasházy felesége, a hegedűkészítő mesterként ismert Benedek Noémi, vagy ahogy mindenki hívta, Mimi, idén március 22-én, 78 éves korában hunyt el. A humorista arról is beszélt, hogy hiába volt négy éve felkészülni a legrosszabbra: „Négy év időm volt rá, mégsem sikerült. Egy teendőm maradt még, Mimi emlékének az ápolása, őt mindenki szerette, én viszont egy megosztó figura voltam...” – fogalmazott a veszteségről.

A gyász mellett súlyos bűntudattal is küzd, mert úgy érzi, hibázott felesége betegsége alatt. „A sok nagyszerű orvos mellett kettő nem volt az, holott éreztem, hogy bagatellizálják a problémát. Mégsem léptem tovább, elhittem a diagnózisukat, mert így kettővel kevesebb volt a teendőm”

– mondta, hozzátéve, hogy ez a teher feldolgozhatatlan. „Erre hiába veszek be bármilyen tablettát.”

A humorista önkritikusan tekint vissza ötvenéves pályájára is, amely alatt milliókat szórakoztatott, de ennek megvolt az ára.

„Sokszor a családom rovására. Rövidebben, hülye voltam”

– összegezte. Szóba kerültek a személyes konfliktusai is, köztük a Puzsér Róberttel való feszültsége. Farkasházy szerint a kritikus természete miatt elkerülhetetlenek a viták. „Ő előbb-utóbb mindenki ellen harcolni fog.”

Az április 12-i választás estéjén az RTL-en visszatérő Heti Hetesről is megvan a véleménye. A műsor új házigazdája a Jólvanezígy csatornáról ismert Nagy Ádám lett, az állandó szereplők között pedig Majka és Hajós András is helyet kapott.

Farkasházy azonban nem volt elragadtatva a látottaktól. „Verebes és Juszt kérésére megnéztem egy felet, a másikat elaludtam”

– mondta. Visszautasította azokat a korábbi vádakat is, amelyek szerint a régi műsorban cenzúra lett volna. „Egy fenét volt cenzúra a Heti Hetesben!” – jelentette ki.

A humorista sosem rejtette véka alá politikai nézeteit. Az április 12-i választási eredményeket egy új kezdet lehetőségének látja.

„Tizenhat évünk elszelelt, de kaptam még egy utolsó esélyt, az unokáim meg egy elsőt”

– fogalmazott, és reményét fejezte ki, hogy az új kormányzás az ígért úton indul el. Ezzel szemben a Heti Hetes visszatérését több kormányközeli és konzervatív véleményformáló is a baloldali média térnyeréseként, a formátumot pedig időszerűtlennek értékelte.

Farkasházy kitért korábbi jogi ügyeire is. Elmondása szerint több, általa karaktergyilkosságnak nevezett ügyben indított pert, és végül a Kúria részben neki adott igazat, megítélve a perköltségek negyedét.

A jövőjét illetően visszafogottan optimista. Otthona továbbra is Balatonfüreden marad, ahol nyolctagú családja rendszeresen meglátogatja. „Levelező tagja vagyok a nyolctagú családomnak… remélem, mindannyian az országban maradnak” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk