Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata
Évek óta üresen álló családi házakat vásárol meg a hajdúdorogi önkormányzat, hogy aztán olyan helyiek használhassák azokat, akik eddig – saját tulajdon híján – piaci alapon béreltek ingatlant. A lassan három éve működő otthonteremtési programban most négy család vesz részt, akik öt év takarékoskodás után megvehetik az ingatlant, amiben laknak. Az önkormányzat pedig az így visszakapott vételárat újabb házak vásárlására fordítaná. Csige Tamás polgármester szerint a Hajdúdoroghoz hasonló kisvárosokban ez használható modell lehet a szociális bérlakások kiváltására, és a lakhatási szegénység mérséklésére.
Az imént összeszedett, friss tojásokkal a kezében egy kedvesen mosolygó kamaszlány nyitja ki előttünk a kertajtót a Hajdú-Bihar megyei Hajdúdorogon, a kisváros egyik, a központtól kicsit távolabb eső utcájában. “Jöjjenek utánam, mindjárt szólok anyunak” – mondja, és mi követjük a ház előtti fedett teraszon át az épületbe. Közben összetalálkozunk egy magas kamaszfiúval, és két kisebb gyerekkel is, akik beszállnak anyjuk szólongatásába.
A következő pillanatban egy alacsony, szerény tekintetű nő lép ki az egyik belső szoba ajtaja mögül: ő Szabó Csilla, a nyolc gyerekes családanya, akit keresünk.
A most 41 éves Csilla élettársával és a gyerekekkel él a házban, akik közül a három legidősebb már elköltözött otthonról – a legnagyobbak ráadásul külföldön, Hollandiában élnek. De amikor a konyhájában ülve beszélgetünk a családanyával, elmeséli, hogy nem sokkal ezelőttig egyedül nevelte a gyerekeit. Mostanáig egyik párkapcsolata sem alakult túl jól, kijutott a bántalmazó vagy alkoholproblémákkal küzdő férfiakból – mondja.
A legnagyobb kihívás azonban mindig is az volt, hogy stabil lakhatást tudjon biztosítani a gyerekeinek.
“Sok éven keresztül albérletről albérletre jártunk, és állandóan attól kellett rettegnem, mikor adják el a lakást a fejünk fölül és közlik velünk, hogy megint mennünk kell”
– magyarázza Csilla, aki elmondása szerint soha nem lakott saját tulajdonú lakásban, és az albérletpiacon eltöltött idő alatt hatalmukkal visszaélő főbérlőkkel is volt dolga. “Szerződés soha nem védett minket, az utolsó főbérlő pedig állandóan kötözködött, letagadta, hogy befizettük a lakbért, és újra követelte.”
Az albérletek pedig, amiket nyolc gyerekkel talált, sosem ütötték meg azt a szintet, amit a gyerekeinek biztosítani szeretett volna. A rossz lakáskörülményeket és a folyamatos költözködést a gyámhivatal is észrevette, Csilla gyerekeit pedig hamarosan védelembe vették. A gyakorlatban mindez a családsegítő fokozott figyelmét jelenti, de figyelmeztetés is a szülőnek, hogy ha nem szünteti meg a gyerekeket veszélyeztető körülményeket, akkor akár ki is emelhetik őket a családjukból.
Az esetek többségében – ahogy az Abcúgon megjelent számos gyermekvédelmi témájú cikkünkből kiderült – ezzel a feladattal teljesen egyedül maradnak a szülők. A rendszer erőforrás-hiányos állapota miatt az alapellátásban dolgozó családgondozók nem tudnak érdemi segítséget nyújtani nekik, hogy megváltozzanak a körülményeik.
Csilla esete a kivételek közé tartozik. Miután ráébredt, valahogy muszáj kilépnie az albérletezés jelentette kiszolgáltatott helyzetből, hogy a család együtt maradhasson, az önkormányzathoz fordult, segítsenek a lakhatási problémái megoldásában. Hajdúdorog önkormányzata pedig éppen akkoriban indította be saját otthonteremtési programját, ennek lett az egyik első résztvevője Csilla és családja. A ház, amiben laknak, most a városé, de három év múlva akár Csilla első saját háza lehet.