News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Életveszélyben a magyar világutazó

Szirmai Gábor talán az utolsó magyar kalandor. Igazi világcsavargó, aki most nagy bajba került Dél-Szudánban.

Link másolása

hirdetés

"Elegem volt a demokráciából, az űrlapokból és csekkekből, tele akartam szívni a tüdőm levegővel, szabad akartam lenni. Összetákoltam egy biciklit, és szereztem egy 1938-as motort, ezekkel bolyongtam keresztbe-kasul a földtekén." - így mutatkozott be Szirmai Gábor tavaly a Blikk egyik riportjában.

Szirmai egy 1973-ban vásárolt DKW-val és házi készítésű biciklijével most is a világot járja. Az úti céljait régi útikönyvekből válogatja ki, azt mondja, szeret visszatérni a 70-100-150 éve "megírt" helyekre, hogy megnézze, mi változott.

Tibetben önkéntesként segédkezett egy kolostor építésénél, Afrikában körbemotorozta a Tanganyika-tavat. Szomáliában kalózok lopták el a motorját egy teherhajóról, de szerencsére később előkerült, Beninben pedig egy helyi törzs támadta meg.

13

hirdetés

14

11

12

"Afrikában ha elhagyod a lakott terület, falkaként követnek a feketék. Hárman, öten, százan. Kíváncsiak, nem láttak még európait egymagában, koszosan egy romon utazni. Aki ott fehér, az puskával, dzsippel és kísérővel jár. Aközött, hogy csak megnéznek, kirabolnak vagy megölnek, nagyon vékony a választóvonal. Engem huszonhétszer szúrtak meg."- mesélte néhány éve a Totalbike magazinnak.

"2002-ben, amikor Csepel teherautóval jártunk Afrikában, egy utolsó fürdésre indultam a tengerpartra. Dahomey térségében máig jelen van a párducembereknek hívott szekta. Ők támadtak meg, többször megszúrtak, még a nemi szervemet is. Meg tudtam lépni, mert összevesztek a holmimon. Egy kis táskával, amiben az irataim voltak, bemenekültem a tengerbe. A repülőgépre csak azért jutottam fel, mert a légikikötő francia parancsnoka felismert; néhány héttel azelőtt már találkoztam vele északon."

VIDEÓ: az afrikai kalandokról

Az útjaira általában egyetlen térképpel indul, meg öreg írógépével, amin megörökíti kalandjait. Történeteiből, tapasztalataiból több cikk és könyv is született, az útjairól előadásokat is tartott.

Cikkei jelentek meg a A Földgömb magazinban is, ahol azt írja magáról: "Esztéta, mérnöki és újságírói végzettségem van, ami nem sokat ér. Ezzel szemben restaurátorként, muzeológusként azonosítanám magamat. Speciális érdeklődési területem a historikus építészet, a léghajózás, a hangrögzítés, a tengeralattjáró-technika. életművem, kézirataim a múzeumom leégésekor megsemmisültek. Legmagasabb képzettségem a gőzgépek területén van. A teleket a trópusokon töltöm vasúttörténeti búvárlatokkal".

A motorja első látásra elég csúnya, de azt mondja, ez nem véletlen. Szerinte a foltos festés, a csúf hegesztések csak elriasztják a tolvajokat. A kormányon egyetlen feltűnő dolog van, egy piros gomb, ami megrázza azt, aki piszkálja. Azt mondja, ezzel időt nyer baj esetén. Van egy ál-adó-vevője is, amibe egy kicsiny mp3 lejátszót épített. Attól függően, melyik gombot nyomja meg, más-más szöveg hangzik fel, ezzel úgy tehet, mintha beszélne valakivel, aki a segítségére siethet.

4

3

4

5

2

Minden tapasztalata és furfangja dacára a 60 éves világutazó az Origo szerint most nagy bajba került. Dél-Szudán polgárháború sújtotta övezetében ragadt, a motorja eltűnt, a pénz elfogyott. Nagyon kis esélye van kijutni.

Az Origohoz eljutott levélrészlet:

„A helyzet a következő: megúsztam a bori mészárlást, egy órával utánam kezdődött a balhé. Megúsztam a bombázást: épp hajóra szálltam. Megúsztam a shambai lövöldözést, az előttem haladó motorost végezték ki, meg az utánam jövőt, mázli. Meg tudtam lépni a shambai háromhetes „védőőrizetből” a pokolba kívánt UN szerencsére nem volt a közelben. Most úgy tűnik, a motorom elveszett (a shambai szállítóhajón maradt, ahol a nádasban 57 ember próbált meg életben maradni, párat lelőttek a bunuk: tűzifát gyűjtöttek a mocsárban.

Megúsztam a shambai kolerát is, bár alig élek: visszatértem Jubába, a fővárosba. Most megpróbálok hazajutni, de rengeteg a menekült. A halottakat már eltüntették szerencsére, de a trópusi halottszag még az orromban van. Továbbmenni lehetetlen az állandó halálozás miatt.

Már rég lejárt a repülőjegyem, az ostromzárat nem tudtam áttörni, nem tudom, mikor érek haza. Pénzem fogytán. A repülőjegy nagyon drága Európába. Követség = nulla, humanitárius segítség = nem nulla, hanem negatív. Nem tudtam hazajönni, mert a shambai táborból nem tudtam meglépni, csak nagyon soká. (A lelépőket – hat halott – egyszerűen lelőttek a nem kormányerőkhöz tartozó katonák, de nagyon taktikusan nem a szögesdrót tövében, hanem távolabb.) Jövök, ha tudok. Most a jubai rendőrségen alszom a kikötőben, ahova visszamentem. Itt zavartak a viszonyok, bár már nem lövöldöznek. Próbálok hazajutni, esélyem van, de kevés. A kikötői rendőrségen alszom ma, meg még pár napot.”

Az Origo szerint a Külügyminisztériumban már keresik a lehetőségét annak, hogyan segíthetnének.

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Több mint 50 milliót gyűjtöttek a kiszabadított ukrán hadifogolynak, akinek a karjából 4 centiméter csont hiányzik
Mikhajlo Dianov testvére indított gyűjtést, hogy fizetni tudják az orvosi számlákat, rengetegen szeretnének segíteni a katonán.

Link másolása

hirdetés

Az ukrán hadifogoly, Mikhajlo Dianov megdöbbentette az internetet, amikor kiderült, milyen szörnyű kínokat kellett átélnie és milyen kínzásokat végeztek a testén az orosz fogságban. Az Ukrán Védelmi Erők által közzétett bejegyzésben Dianov az első képen erőtől duzzad egyenruhájában, a második képen viszont rá sem lehet ismerni a csontsovány, eltorzult karú katonára, akinek úgy tűnt, hogy a jobb karja is eltört.

A Pravda ukrán hírügynökségnek azt nyilatkozva Aljona Lavrusko, hogy testvére karsérülése annak a következménye, hogy

„rozsdás fogóval” húztak ki egy idegen tárgyat Dianov karjából, mindezt úgy, hogy nem használtak érzéstelenítőt.

Lavrushko úgy nyilatkozott a lapnak a Ladbible beszámolója szerint:

hirdetés
„Mikhajlo lelkileg nagyon erős és rendkívül boldog, hogy visszatért."

Azt is elmondta, hogy Dianovnak meg kell műteni a karját, amelyből állítólag 4 cm csont hiányzik.

Lavrusko kifejtette:

"Problémák vannak a karjával: valószínű tályog lehet. Meg kell műteni, a műtét során pedig egy lemezt kell elhelyezni a csontra, mert 4 cm csont hiányzik a karjából, amit mindenképpen korrigálni kell."

A testvér PayPal-adománygyűjtést indított, hogy Dianov orvosi számláit kifizethesse. Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent újságírója szerint

eddig több mint ötmillió ukrán hrivnyát (kb. 54 millió forint) gyűjtöttek össze neki.

Az ukrán védelmi minisztérium először szeptember 24-én osztott meg Dianovról készült képeket (az egyik a fogság előtt, a másik pedig a fogság után).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt hét csütörtökön megerősítette, hogy több mint 200 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból. Túlnyomó többségük az Azovstal és Mariupol védője volt, de akad köztük határőr, rendőr és tengerészgyalogos is. Az Azov-ezred öt kiszabadított parancsnoka pedig Törökországban maradhat a háború végéig.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
„Nagyon gáz tanárokat kirúgni azért, mert kiállnak az igazukért” – a TV2 egyik legismertebb arcánál is betelt a pohár
Till Attila igazságtalannak tartja a döntést, és Facebook-videóban vállalt szolidaritást a polgári engedetlenségi akciójuk miatt kirúgott tanárokkal.

Link másolása

hirdetés

"Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak, az egész életemre kihat, amit tőlük kaptam! Tanárokat kirúgni azért, mert kiállnak az igazukért, nagyon gáz" - ezt írta Till Attila, a TV2 műsorvezetője a Facebook-oldalán megjelent videóhoz. A felvételen szolidaritást vállalt a polgári engedetlenségi akciójuk miatt kirúgott tanárokkal.

Till Attila igazságtalannak tartja a döntést, hiszen a tanárok a megélhetésükért sztrájkolnak, ami amúgy alapjog, és ha nem kapnak több fizetést, nem tudnak megélni, el fogják hagyni a pályát, nem lesz elég tanár. "Nem tudom, miért nem lehet ezt megérteni!"

Ha ők nincsenek, lehet, hogy én a televízióban sem szerepelek - jelentette ki a műsorvezető.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Gyászol Orbán Viktor, így emlékezett a közösségi oldalán
A miniszterelnök közös fotót tett közzé Szakcsi-Lakatos Bélával.

Link másolása

hirdetés

Szakcsi Lakatos Béla zenéje „ima volt, és értünk imádkozott” – írta Orbán Viktor bejegyzésében.

A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé közös képet a ma elhunyt Szakcsi Lakatos Bélával.

Orbán szerint a zongorista „képes volt arra, amire csak a legnagyobbak képesek: szívből játszott - a lelkünkért.”

hirdetés

Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész 79 éves korában hunyt el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, minden idők legnagyobb magyar jazz-zongoristája
Szakcsi Lakatos Béla 79 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.

A szomorú hírt Borlai Gergő tudatta Facebook-oldalán, aki egy bejegyzéssel tisztelgett a zongorista előtt.

A Magyar Jazz Szövetség közösségi oldalán írta, Szakcsi Lakatos Béla személye összefonódott a hazai dzsessz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség.

Szakcsi Lakatos Béla 1943. július 8-án született Budapesten. Kilencévesen kezdett zongorázni, családjának csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként ismerkedett meg a dzsesszel, és érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

hirdetés

1957-től Kovács Andor gitáros együttesének volt tagja, tíz évvel később már saját zenekarával szerepelt egy válogatáslemezen. A hatvanas évek közepén egy lemezjátszóval tért haza Nyugatról, amelyen felváltva hallgatta a Beatlest, a Rolling Stonest, elektronikus zenét, Sztravinszkijt és a legmodernebb dzsesszt. 1968-ban Duka Norberttel és Lakatos Gézával megalakította az LDL triót, amely a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott.

1970-ben tagja volt Pege Aladár nagybőgős kvartettjének, amely a Montreux-i Dzsesszfesztiválon második díjat nyert. Fél évig New Yorkban dolgozott egy magyar vendéglőben, szabadidejében dzsesszklubokba járt, és egy olcsón beszerzett Fender-zongorával tért haza, a hangszert ő használta először Magyarországon. 1972-76 között a Rákfogó, 1980-tól a Babos Gyulával létrehozott Saturnus együttessel, majd a Hungarian Jazz Quartet tagjaként elévülhetetlen érdemei voltak a fúziós dzsessz hazai térnyerésében. Tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-zongora szakán, és mesterkurzust tartott a Zeneakadémián.

Példaképéhez, Leonard Bernsteinhez hasonlóan rendkívül sokoldalú zenész, játszott együttesben és szólóban, saját kompozíciót és dzsesszstandardot, klasszikus versenyművet nagyzenekarral, ifjú dzsessztehetségek oldalán és a 100 Tagú Cigányzenekarral, rögzített lemezre négykezeseket Vukán Györggyel, és adott ki népdalfeldolgozásokat tartalmazó világzenei albumot.

A legrangosabb fesztiválokon lépett fel, gyakran társult külföldi muzsikusokhoz alkalmi együttesekben. A George Jinda és Chieli Minucci által alkotott Special EFX tagjaként tucatnyi korongon szerepelt szerzőként és előadóként.

A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, a dzsesszt a komolyzenével, a népzenével és a cigányzenével ötvözve megteremtette a gipsy-jazz műfaját. Írt musicaleket, rockoperákat (Piros karaván, Cigánykerék, Szidike lakodalma, A bestia, Szentivánéji álom), Cristoforo címmel balettet is. Egyik zeneszerzője, szereplője és közreműködője volt a 2014-ben bemutatott Somnakaj című első roma sorsjátéknak.

Az utóbbi másfél évtizedben behatóan tanulmányozta Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez munkásságát, érdeklődése a fúziós dzsessz mellett egyre inkább a kortárs komolyzene és a dzsessz ötvözése felé fordult.

2010-ben indult művészi vállalkozása, a Climate Change minden korábbi kísérleténél komolyabban vizsgálta, hogyan lehet mai improvizatív zeneművészként és zeneszerzőként megragadni és tovább vinni az előző századok magyar zenei örökségét, a Kárpát-medencei hangszeres népzene hagyatékát.

Nevéhez különleges koncertek sora fűződik: több alkalommal előadta Mozart D-dúr (Koronázási) zongoraversenyét, a kadenciákban saját dzsesszimprovizációit játszva. Zenekarával fellépett a London Jazz Fesztiválon, és a BBC rádió élőben közvetítette estjüket New Gypsy Jazz címmel. Különlegesség volt a Lyoni Zenei Biennálén Lukács Miklós cimbalmossal előadott improvizációja is, akivel Check It Out, Igor címmel 2005-ben közös lemezük is megjelent.

Az utóbbi években több koncertlemezét adták ki, ezeken olyan neves amerikai zenészekkel muzsikál együtt, mint Chris Potter és Tim Ries szaxofonos, Reginald Veal és Robert Hurst bőgős, Terri Lyne és Rudy Royston dobos.

2017-ben a Müpa a magyar dzsesszélet előadói közül elsőként őt választotta az évad művészének. Az intézményben a zene világnapján, a New Currents koncerten a szintén a muzsikusi pályát választó fiai mellett amerikai és brit sztárokkal lépett színpadra, majd decemberben Bachtól a bluesig címmel adott koncertet.

Szakcsi Lakatos Béla művészete elismeréseként 1987-ben megkapta a Liszt Ferenc-díjat, 1994-ben a Szabó Gábor-életműdíjat. 2002-ben érdemes művész lett, és elnyerte a Budapestért Díjat.

A Kossuth-díjat 2005-ben vehette át "a jazz műfaj és annak mozgásterébe eső szellemiséget integráló törekvéseiért, amelyet felsőfokon interpretál a világ pódiumain". 2006-ban Prima-díjas lett, 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet és a Hazám-díjat.

2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2018-ban Fonogram-díjat kapott a Gábor S. Pál műveit feldolgozó To Meet Again című, a Trio Midnighttal és Tony Lakatossal közös jazzalbumért.

2019-ben művészeti igazgatója volt az Európai Roma Fesztiválzenekar projektnek. Idén januárban a Petőfi Zenei Díj átadóján életműdíjban részesült, szeptemberben jelent meg CD-n nagyszabású misztériumjátéka, A tudás fája (a szövegeket Bolyki György írta), amelyet élete fő művének tekintett. A bibliai képekre épülő történet az emberi döntések felelősségét feszegeti.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: