KÖZÖSSÉG

Egy halálos beteg magyar katonaorvosnak kérnek segítséget a Facebookon

Dr. Tamás Gergely 37 éves, kétgyerekes apuka, aki számtalan életet mentett már meg, most rákkal küzd. Te is segíthetsz neki.

Link másolása

Szívhez szóló felhívás terjed a Facebookon: Dr. Tamás Gergely orvos-százados, aki élete során mentőtisztként, sebészként és légimentő-orvosként, sokszor a saját életét kockáztatta, hogy másokét megmentse, egy Klatskin tumor nevű végzetes kórral vív csatát.

A 37 éves férfinek és családjának megsegítésére most a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány indított adománygyűjtést. Az alapítvány Facebook-posztját az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Kolléga, Bajtárs, Barát, Ismerős!

Dr. Tamás Gergely orvos százados a Magyar Honvédség kötelékében dolgozik, bár jelenlegi munkája túlmutat az orvosi hivatás mindennapi kihívásain: egy ritka és különösen kegyetlen betegséggel, Klatskin tumorral vív csatát.

A harc már több mint két éve tart. Sokszorosan meghaladva a prognosztizált túlélési időt, de még mindig nem gyógyultan küzd a nap minden percében az életéért, azért, hogy tovább élhessen családjával, két csodálatos pici lányával és feleségével;

valamint, hogy tovább folytathassa szeretett hivatását. Gergőnél a daganatot 34 éves korában diagnosztizálták, és most, június 2-án ünnepli 37. születésnapját.drtamas2

Gergő — vagy ahogy sokan ismerik, Babó — nagy harcos: egyetem alatt mentőápolóként, majd mentőtisztként, az orvosi diploma megszerzése után pedig ortopéd-baleseti sebészként és légimentő-orvosként küzdött mások életéért. Katonaként szolgált Afganisztánban, háborús sérüléseket gyógyítva

– ez a kiküldetés különösen nagy megtiszteltetés volt számára. Többszörös maratonista. De elsősorban: Apa. Két kislányának (most 3 és 5 évesek) ő jelenti a világ közepét.drtamas3

Az elmúlt évek küzdelme során sokan segítettek a mindennapi teendőkben a családnak: számíthattak a szűk családra, barátokra és a családdá vált kórházi kollégákra. Sokan azonban nem tudták, hogy miként segíthetnék ezt a harcot, hogyan mutathatnák ki, hogy vele vannak, bíznak benne, hisznek a gyógyulásában. Egy korábbi műtét előtt óriási futómozgalom indult Érte (#Baboertfutok), amely során annyi kilométer gyűlt össze, hogy a résztvevők körbefutották a Földet.

A Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány kuratóriuma most úgy határozott, hogy még konkrétabb segítséget kíván nyújtani: a betegség miatt megsokszorozódott anyagi terhek csökkentésére és a gyógykezeléshez kapcsolódó költségekhez való hozzájárulás céljából adománygyűjtést szervez Dr. Tamás Gergely részére.

Ha úgy gondolja, hogy akár a legcsekélyebb összeggel a fenti célt támogatná, kérjük, hogy adományát a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány 11713005-20416122 számú számlájára utalni szíveskedjék, a közleményben a „Tamás Gergely gyógykezelésére” szöveget feltüntetve. (Külföldről történő utalás esetén SWIFT kód: OTPVHUHB, IBAN: HU10 1171 3005 2041 6122 0000 0000)

Az Alapítvány által korábban Nagy Tamás nyugállományú katonai rendész kollégánk megsegítésére szervezett adománygyűjtés sikere és a számtalan Facebook-megosztás révén visszaáramló pozitív lelki löket azt mutatja, az összefogás erőt adhat! Tamás megköszönve a támogatást, immár megerősödve drukkol most Gergőnek.

Köszönjük figyelmét és támogatását!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Hatvan kutyát és a gazdáit is megmentette egy kiskutya Miskolcon
A törpe pincser időben felébresztette a gazdikat, így a menhelyen élő egyik állatnak sem lett baja.

Link másolása

Egy kutyamenhelyet üzemeltető miskolci házaspár arra ébredt kedd hajnalban, hogy lángol a kazánházuk – számol be az esetről az RTL. Az hogy nem történt nagyobb baj, kizárólag egyetlen dolgon múlott:

egyéves törpe pincser kutyájuk ugyanis éjjel felébresztette őket, így mire a tűzoltók kiértek, a férfinak sikerült elfojtania a lángokat.

„Te vagy a hősünk!” – dicsérte Minit, a kutyát a gazdája, Melinda.

„Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy a kiskutyánk bökdösi a fejemet, hogy keljek fel, és nézett a nappali felé. Először azt hittem, hogy csak nézelődik, de utána hallottam, hogy a kutyák kaparják az ajtót, akkor mentem hátra a kazánházhoz, hogy miért kaparnak” – mesélte a teljes történetet a csatorna Híradójának Zsebesi Béla, a kutya másik gazdája.

Télen a kutyák a kazánházban húzzák meg magukat éjszakára. Minden állatot sikerült időben kimenteni, a család szerint mindez Mininek köszönhető, aki félelmet nem ismerve a kutyamenhely lakóit is terelgette a tűz elől.

„Segített nekem terelni a többi kutyát, hogy az udvarra kerüljenek, de akkor már akkora füst volt az egész házban, hogy semmit nem lehetett látni. Csak őt láttam, hogy jön-megy, tehát abszolút nem ijedt meg, nem pánikolt be, hanem mint egy igazi tűzoltó, jött és segített”

– tette hozzá Zsebesi-Lengyel Melinda. „Mini szintén mentett kutya, a villamossínekről szedték össze néhány hónapja. Azóta túl van egy súlyos betegségen, sokáig hordták állatorvoshoz. Azóta a szobában lakik. Úgy érzem, mi kétszer megmentettük az ő életét, most ő mentette meg a miénket, illetve a társai életét” – mesélte a stábnak.

Mini, a hős pincser

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Napokkal azután halt meg álmában egy fiatal férj, hogy megtudta, gyereket vár a felesége
Öt évig voltak együtt, de csak szeptemberben házasodtak össze. A feleség augusztusra várja a közös gyereküket.

Link másolása

Szomorú posztban búcsúzik csütörtökön álmában elhunyt férjétől a Facebookon egy fiatal feleség, aki nemrég tudta meg, hogy anya lesz, írja a Daily Mail. A péntek reggeli posztban Shannen Rissel azt írja, hogy Connor volt élete szerelme, akivel éppen csak megtudták, hogy augusztusban gyerekük születik.

A bejegyzésből kiderül, hogy az ausztráliai Gorokonban élő pár 5 évig és 4 hónapig volt együtt, de csak tavaly szeptemberben házasodtak össze. Shannen szerint férje imádott a szabadban lenni, új dolgokat kipróbálni, ugyanakkor világ életében keményen dolgozott.

Ismerősei már létre is hoztak a fiatal özvegy számára egy közösségi gyűjtést. A befolyt összegből a temetési költségekhez szeretnének hozzájárulni, valamint a nyáron születő kisbaba felnevelésében is segítenének anyagilag. A gyűjtés során már 20 ezer ausztrál dollár (5 millió forint) gyűlt össze.

A teljes angol nyelvű posztot a tragédiáról itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Újszülött kisfiút hagytak egy babamentő inkubátorban Hatvanban
A kisfiú egészséges, a Szombati Martin nevet kapta.

Link másolása

Szombaton hajnalban egészséges újszülött kisfiút hagytak a hatvani Albert Schweitzer kórház babamentő inkubátorában – írta Facebook-oldalán a kórház.

A kisgyermek melegen volt öltöztetve, vastag takaróba tekerve. Szombati Martinnak nevezték el a kórház munkatársai.

A baba testsúlya 3900 g, és 52 cm-rel jött a világra. Az inkubátorban hajlani 2:18-kor helyezték el. A posztban megjegyzik, hogy Martin a hatodik újszülött, akinek a hatvani kórház kihelyezett inkubátora új lehetőséget adott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Tíz éven keresztül titokban fizette rászoruló emberek gyógyszereit egy amerikai férfi
Minden hónapban 100 dollárt vitt be a helyi patikába. A pénzből olyan embereknek vettek gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.
Fotó: Tania Nix/Facebook - szmo.hu
2023. január 21.


Link másolása

Amikor 2012-ben az amerikai Alabama államban élő Hody Childress megtudta, hogy a lakóhelyének, Geraldine-nak egyes lakói nem tudják kifizetni a gyógyszereiket, megegyezett a helyi patika tulajdonosával, Brooke Walkerrel. Az amerikai légierő veteránja 100 dollárt (36 ezer forint) adott Walkernek, majd egy hónappal később újabb százat, hogy azoknak segítsen, akiknek nem telik gyógyszerre - írja az Insider.

Walker a helyi WVTM13 nevű csatornának adott interjúban számolt be a történekről.

"El ne áruld senkinek, honnan van a pénz. Mondd azt, hogy Isten áldása!"

- kérte a férfi.

A nő egy borítékban gyűjtötte a pénzt, az évek során több ezer dollár gyűlt össze. Legalább két olyan betegnek vett belőle gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.

"Minden egyes hónapban besétált a gyógyszertárba, és átadott 100 dollárt. Megtartottam a szavamat, nem mondtam el senkinek, a családomnak sem" - mondta Walker. Ez 10 éven keresztül ment így, de 2022-ben Childress túl gyenge lett ahhoz, hogy bemenjen a patikába. Krónikus légúti megbetegedésben szenvedett.

A férfi 2023. január 1-jén halt meg, csak ezután árulta el Walker a titkot, amin mindenki megdöbbent. A lányának, Tania Nixnek is csak hetekkel a halála előtt mondta el.

"Elmesélte, hogy minden hónap elsején 100 dollárt visz be a patikába, és hogy nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. Csak segíteni akart rajtuk"

- nyilatkozta a lány.

Azóta a család és a barátok vállalták, hogy tovább folytatják a hagyományt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: