„A családnak a határon dönteni kellett, hogy szétszakadnak vagy együtt maradnak”
Horváth Sándor két napja járja kisteherautóval az ukrajnai határszakaszt. Tartós élelmiszert, ruhát visz a kárpátaljai, beregszászi rászorulóknak, akik közül sokan azért ragadtak a határ ukrán oldalán, mert 18 és 60 év közötti férfiak – vagy épp olyan hozzátartozójuk, aki nem szeretné, hogy a hadi helyzet miatt kettészakadjon a család. A segélyszervezet munkatársát útközben értük el, elmesélte, mit tapasztaltak a háború első napjaiban, és beszélt arról is, az átlagemberek az ország bármely pontjáról hogyan tudják segíteni a háborúban rászorulókat.
– A Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként hogyan telt az orosz-ukrán háború első napja a határon és Kárpátalján?
– Tegnap [csütörtökön] egy kisteherautónyi szállítmánnyal sikerült átmennünk a határon, a hajnali órákban tértünk vissza Magyarországra. Eközben zárták le a határt éjfélkor a 18 és 60 év közötti férfiak előtt. Tegnap öt kilométeres volt a kocsisor, az átjutás most nem mindennapi rutincselekvés, mindenképp egy kis kockázatot jelent annak, aki a miénkhez hasonló szállítmányt visz, hogy a visszaút is biztonságos legyen.
Két és fél tonnányi adományt, főként tartós élelmiszert vittünk ki – többek között tésztát, cukrot, lisztet, rizst. Most első sorban higiéniai termékek és ruhaneműk vannak az autóban. Az üzleteket a határ túloldalán pánikszerűen kifosztották, ahogy fogalmaztak, „csak só és babérlevél maradt”. Az emberek a háború elől keletebbről, például Kijevből elkezdtek nyugat felé mozdulni. Sokan azzal a céllal, hogy a határon átjöjjenek, de ezt már nem mindenki tudja megtenni.
Különböző szállásokat, imaházakat, iskolák tornatermeit, önkormányzati épületeket fognak megnyitni. Elsősorban improvizált szálláslehetőséget és élelmiszert akarnak biztosítani a részükre.
A másik fő cél az volt, hogy első sorban a beregszászi járásban elő rászoruló magyar családok részére juttasunk el élelmiszert. Azt természetesen még nem tudni, hogy a boltokban lesz-e utánpótlás a most hiányzó élelmiszerekből. Az ATM-ekből sem nagyon tudnak pénzt kivenni az emberek, többször nem sikerül, mint igen. Csak az otthon tartott pénzt tudnák elkölteni – ha lenne mire. Nyilván ha az imént említett, keletről érkező menekültáradat megérkezik, akkor takarók, plédek, ruhaneműk, hálózsákok, matracok szerepelnek majd a szükséges cikkek között.
– Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyarországról Ukrajnába tartó segélycsomagok és az emberek is akadály nélkül át tudnak jutni a határon?
– Egyik oldalon sem láttunk olyat, mint mondjuk a 2015-17-es migránsválság idején, vagyis nincsenek út mellett gyalogló, csoportokba verődő vagy benzinkutakon letelepedett emberek. Általában autóban ülnek, várnak, szeretnének átjutni. A határon egyébként befelé menet, az ukrán oldalon szívélyesen fogadtak minket, előzékenyek voltak. Visszafelé is talán csak azért egy árnyalatnyival kevésbé, mert hajnali két órakor érkeztünk.
– Volt olyan, akikkel jobban el tudtak beszélgetni, megismertek emberi sorsokat?
– Akik megérkeznek a határhoz, el kell döntsék, hogy a 18-60 év közötti férfiakat hátrahagyva, a család többi tagja átmegy egy másik országba, vagy sem. Szemtanúi voltunk olyan eseménynek, ahol hajnali kettőkor egy fiatal magyar család, karon ülő gyerekkel szeretett volna átjutni a határon, de a férfit már nem engedték át. A kislány sírt, a családnak pedig döntenie kellett, hogy szétszakadnak vagy egyben maradnak – ilyen élethelyzeteket látunk most a határokon.
Azt jól látni, hogy este már nincs kijárás, a települések „szellemvárosokká” alakulnak.
Az emberek egyáltalán nem mosolyognak, a hangulat letargikus. Beregszászon az emberek azt mesélték, hogy nagyjából 200 kilométerre volt egy fontosabb katonai bázis vagy lőszerraktár, amit támadás ért, ezt még ott is hallani lehetett. Ezek után természetes, hogy pánikszerű hangulat kezdett eluralkodni, felvásárlási lázzal, hisz mindenki szeretne tartalékolni. Úgy tűnik, a második világháborúból visszamaradt közvetett emlékek még élénken dolgoznak az emberekben.
– Halljuk, látjuk és olvassuk a hírekben, Facebook-oldalakon és -csoportokban, hogy folyamatos a segítség a határ két oldalán rászorulók felé. Ugyanakkor azt megjósolni senki nem tudja, hogy milyen hosszan húzódhat el a konfliktus. Meddig tarthat ki a segítség? Meddig lehet elég adomány?
– Ez nagyban függ attól, hogy meddig húzódik a háború és mennyi belső menekült fog megjelenni Ukrajna nyugati részében. Az is kérdés, hogy meddig tud a helyi önkormányzat partner lenni az ő elszállásolásukban – ha már gondot jelent ellátni a helyi lakosságot, akkor értelemszerűen problémás lehet az újonnan érkezettekről való gondoskodás. Az is kérdés, meddig és mennyire lesznek nyitottak arra, hogy külföldi, akár nagyobb, EU-s vagy ENSZ-segélyszervezeteket fogadjanak. Nehéz jósolni, de ha egy-két héten belül az offenzíva nem fog leállni, hanem akár fokozódni fog, akkor még nagyobb embertömegre kell számítani, az ezzel járó kihívásokkal együtt. Amíg a határ átjárható és nem zárják le az ukrán hatóságok, mi bizonyos időszakonként szállítjuk a segélycsomagokat. A túloldalon vannak partnereink, akiknek van rálátásuk arra, kik vannak a leginkább rászorulva az adományokra – ismerik a helyieket, tisztában vannak az adott viszonyokkal.
– Egy átlagos, mezei hírfogyasztó az ország bármely részéről hogyan és mivel tud a leginkább segíteni a határ bármely oldalán lévő rászorultaknak?
Nekünk van egy 1355-ös telefonszámunk, ahol egy hívással lehet támogatni a Baptista Szeretetszolgálat segélyakcióját. Ezen kívül Facebook-oldalunkon és a honlapunkon bankszámlaszámokat is megjelentettünk, ahol nagyobb összegű támogatásokat lehet tenni. Aki pedig más módon, akár tárgyakkal, élelmiszerekkel segítene, azoknak az lenne a legcélszerűbb, ha kis csoportokba összegyűjtenék, és elhoznák raktárbázisunkra vagy különböző baptista gyűjtőpontokra. Én mindenkit arra biztatnék, hogy ha országon belül gyűjtésbe kezdenek, a kiszállítást és átadást bízzák a profi segélyszervezetekre. Önállóan, turistaként semmiképp nem javaslom a segélyezés megszervezését a jelenlegi helyzetben. A szervezetek, akikkel mi is kapcsolatban vagyunk, minden esetben jobban tudják, hogy helyben ki a leginkább rászoruló.
