A Rovatból

Aranyanyu találkozó: te is végignézheted Facebookon az eseményt

Mutatjuk, hol lesz a közvetítés a fantasztikus magyar nők találkozójáról.


Aranyanyuk és Terézanyuk országos találkozója lesz május 12-én, szombaton. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal indították a szervezők, a terveik szerint ezentúl május 12. számukra a Nők megbecsülésének napja.

Az eseményt élőben közvetítik az Aranyanyu Facebook-oldalon, szombaton délelőtt 10 órától erre a linkre kattintva keresd.

"Méltó módon, együtt kívánjuk ünnepelni a női közösségek alkotó és megtartó erejét. Ahogyan az Aranyanyu és Terézanyu programok célja felhívni a figyelmet a nők megbecsülésének fontosságára, úgy ez a nap is ezt a célt szolgálja."

A rendezvényen bemutatkozik Magyarország első és legrangosabb, kizárólag nőknek szóló elismerése, a 7 éve sikeres Aranyanyu Díj és bemutatkoznak a díjazottak is, akik közösségeket és társadalmi kezdeményezéseket hoztak létre, modellértékű programjaik tízezrek életére vannak hatással a gyerekek, nők, családok szolgálatában. A 15 éves Terézanyu Klub tagjai szintén főszereplői a napnak, ők írásaikkal, könyveikkel szerepelnek.

Kik mutatkoznak be az Aranyanyu és Terézanyu találkozón? Többek közt Dr. Kelemen Edit Aranyanyu díjas neonatológus a Bács- Kiskun megyei kórház koraszülött osztály vezetője és egykori koraszülöttjei és koraszülői. A neonatológus főorvos 2012-ben kapta meg az Aranyanyu Díjat, és a gálán, könnyek között annyit tudott mondani, hogy neki ez olyan, mint a színészeknek az Oscar.

Edit, a "sietős doktor néni" ahogy a gyerekek nevezik, mert mindig siet, de mindenkire van ideje, egy legenda Kecskeméten, akiért összefogott a város. Aki nem csupán a koraszülött babák életéért küzd, valóban úgy, mint egy oroszlán, hanem a veszélyeztetett családokat is segíti a Hírös Koraszülöttekért Alapítvány létrehozásával abban, hogy a már egészséges gyerekeket otthon olyan környezet várja, amelyben biztonsággal tudnak fejlődni. A koraszülés megelőzésétől kezdve - amelyről kevesen tudják, hogy hazánkban gyakran szociális probléma- az utógondozásig végig fogja a családok kezét.

Dr. Kelemen Edit olyan példaértékű modellt hozott létre a neonatológia területén, amely bárhol a világban sikerrel megállná a helyét. Tekintve, hogy Bács- Kiskun megye három másik Aranyanyut is adott az országnak, a helyi nehéz körülmények között élő családok segítésében együttműködik a szintén Aranyanyu Díjas Illésné Áncsán Arankával, egy ország Anyácskájával, aki a kecskeméti SOS gyermekfalvak vezetője és együttműködik a szintén Aranyanyu díjas Lacziné Somogyi Tímeával is, aki charity – boltot- Fecske néven, és épp most nyílt egy újabb Tiszadobon, hálózatot kívánnak kialakítani- és tanodát működtet Kecskeméten a roma gyerekek sorsának jobbítása érdekében, mert 7 gyermeke mellett volt ereje elvégezni a szociológia szakot, hogy értse és érdemben tudja támogatni a rászorulókat.

Kelemen Edit portréja:

A május 12-i eseményen bemutatunk egy fantasztikus kezdeményezést, amely Terézanyuk és Aranyanyuk együttműködéséből született. A "Nem vagy egyedül" új, segítő kiadvány mellrákkal frissen diagnosztizált nőknek és gyermekeiknek a Mellrákfórum- Nem vagy egyedül Alapítványtól- Aranyanyuk és Terézanyuk összefogása révén.

"Szia, Lili vagyok, 11 éves. Amikor 8 éves voltam, Anyukámnak mellrákja volt. Azóta négy év telt el, Anyu meggyógyult, de sohasem felejtem el azokat a hónapokat, amíg beteg volt. Most Neked írok, aki a kezedbe veszed ezt a könyvet. Tudom, hogy nagyon félsz, mert fogalmad sincs, mi fog történni anyukáddal, a családotokkal és persze Veled." Részlet a Nem vagy egyedül című kiadványból.

A napokban jelenik meg ez az egyedülálló kötet, amely rákkal frissen diagnosztizált nőknek és gyermekeiknek nyújt azonnali segítséget, és hamarosan elérhető lesz az onkológiai osztályokon. Balassa Gabi lányával, a tizenéves Lilivel együtt írta a saját tapasztalataikra építő segítő könyvecskét. A hiánypótló kiadvány Balassa Gabriella Terézanyu különdíjas és Dr. Kenessey Andrea Aranyanyu Díjas orvos közös munkája. Gabi civilben könyvelő és két gyermek édesanyja, hatalmasat fordított életén miután melrákkal diagnosztizálták és végigjárta a gyógyulás minden stációját- történetéért 2015-ben kapott a Terézanyu pályázaton különdíjat.

Dr. Kenessey Andrea 2012-ben kapta meg az Aranyanyu Díjat, a budapesti Bajcsy- Zsilinszky kórház kardiológusát szintén mellrákkal diagnosztizálták, gyógyulásuk során a két nő sorstársként talált egymásra és sortársaiknak segítenek azóta is, alapítványt hoztak létre, önkéntes prevenciós munkájuk felbecsülhetetlen értékű.

Dr. Kenessey Andrea portréja:

„A GYEREKEK ELLEN ELKÖVETETT SZEXUÁLIS ABÚZUS A SZEMEMBEN A GYILKOSSÁGNÁL IS NAGYOBB BŰN” - vallja Dr. Lazáryné Mária pszichológus szakértő, a Barnahus Nemzeti Tudásközpont vezetője.

A szexuális erőszak az áldozat egész további életére kihat, darabokra töri a testet és a lelket- az abúzust elszenvedő gyerekek traumatizálódnak a jelenlegi igazságügyi folyamatban, hiszen önmagában a procedúra is rendkívül megterhelő lelkileg, testileg egyaránt. Ezen kívánt változtatni az izlandi Barnahus modell, amelyben a gyerekek igazát adottnak veszik, az elkövetőnek kell bizonyítani ártatlanságát és a gyermekeket egy rendkívül körültekintő és kíméletes, egyszeri eljárás során hallgatják ki speciálisan erre a célra létrehozott intzéményben. Ez a Barnahus ház, mely hazánkban közel másfél éve működik Szombathelyen, és jövő év elején újabb két ház nyílik Győrben és Budapesten.

Lazáry Györgyné küldetéstudattól vezérelve hozta Magyarországra az Izlandon elképesztő hatékonysággal működő módszertant. A nálunk 2016 óta működő programra tette fel Lazáryné és csapata az életét és saját pénzét. A projekt átütő sikerét, igazi szemléletváltást jelent, hogy jövő év elején további két Barnahus ház nyílik, Győrben és Budapesten. Pénteken Szombathelyen nemzetközi konferencia keretében, az izlandi államügyész Margrit Unnur Rögnvalsdottir részvételével mutatják be a modellt, az izlandiak szerint a magyar program ha lehet, még hatékonyabban működik, mint az anyaországban. Ekkor kerül bejelentésre, hogy az Aranyanyu Díj zsűrielnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea lesz a Barnahus jószolgálati nagykövete.

A május 12-i szombati eseményünkön a 9 éves Terézanyu pályázat 2013-ben Csendtörő díjjal jutalmazott Kvasz Éva saját történetén keresztül ismerhetjük meg a gyermekkori szexuális molesztálás poklát és annak következményeit.

A programban az áldozat védelme a legfontosabb mindenekfelett. A módszer - a ma fennálló gyakorlattól eltérően - azt tekinti alapnak, hogy a bántalmazott gyerekek igazat mondanak és a gyanúsítottnak kell bizonyítania ártatlanságát. A kíméletes eljárás úgy épül fel, hogy a testileg, lelkileg meggyötört áldozatnak egyetlen egyszer, számára ismert és biztonságot jelentő közegben van lehetősége elmondani, mi történt vele. A feldolgozhatatlan sokk hatására sokan elnémulnak, őket erre a célra készített speciális babák segítik, hogy megmutathassák, min mentek keresztül. Miközben szinte mindenhol emelkedik a gyerekeken elkövetett szexuális abúzusok száma, Izlandon jelentősen javult a helyzet, hála a Barnahus modellnek, amely elrettentően hat a potenciális elkövetőkre.

Lazáry Györgyné Aranyanyu döntős portréja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Véget ért a német partoknál megrekedt púposbálna, Timmy kálváriája
Szabadon engedték a német partoknál eltévedt hosszúszárnyú bálnát. A cet március óta bolyongott a sekély vizekben, a mentők remélik, hogy visszatalál az Atlanti-óceánba.


Szabadon engedték szombaton az Északi-tengerben a Balti-tenger partjainál megrekedt hosszúszárnyú bálnát, Timmy-tírja a 444.hu.

A német sajtó által csak Timmyként emlegetett púposbálnát reggel 9 órakor engedték útjára, közölte Jens Schwark, a mentőcsapat egyik tagja.

A konvoj ekkor a Skagerrak-szorosban, Skagentől, Dánia legészakibb városától mintegy 70 kilométerre tartózkodott.

A tizenkét méter hosszú, tizenkét tonnás cetet a Poel-szigeti öbölből szállították egy vízzel megtöltött uszályhajón. A bálna heteken át többször is megrekedt a német partok mentén a sekély vizekben, mielőtt önkénteseknek sikerült a szállítóeszközre segíteniük.

A hosszúszárnyú bálna, amelynek kora 4 és 6 év közötti lehet, először március 3-án Wismar kikötőjében tűnt fel. Később onnan nyugatabbra, az észak-németországi Schleswig-Holstein tartománybeli Timmendorfer Strandon látták.

A mentők remélik, hogy a bálna képes lesz úszni a mély vizekben, és visszatér természetes élőhelyére, az Atlanti-óceánba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elutasították a Duchenne-kóros Ádám havi 15 millió forintos gyógyszerkérelmét
A hatóság elutasította a Duchenne-kóros Ádám egyedi méltányossági kérelmét a Duvyzat nevű gyógyszerre. A család petíciót indított, miközben az országban 11 másik gyerek állami finanszírozással kapja a szert.


Egy 10 éves, Duchenne-szindrómás kisfiú, Ádám szülei hiába reménykedtek állami segítségben fiuk kezeléséhez: a hatóság elutasította az egyedi méltányossági kérelmüket. A döntés értelmében a családnak önerőből kellene előteremtenie a Duvyzat nevű gyógyszer havi 15 millió forintos költségét, amire képtelenek – írta a Blikk. A család nem adja fel, petíciót indítottak a döntés felülvizsgálatáért. Ádámnál hároméves korában jelentkeztek a betegség első jelei, amikor a szülei arra lettek figyelmesek, hogy egyre nehezebben megy fel a lépcsőn.

„Aztán jött a következő tünet, a vádlija elkezdett megvastagodni, ami a Duchenne-szindróma tipikus jele” – mondta az édesanya, Viktória.

Az anyuka a saját családjában már átélt egy hasonló tragédiát: a bátyja 17 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. A Duchenne-szindróma egy genetikai betegség, ami egy fehérje hiánya miatt az izomzat fokozatos leépülésével jár. A leépülő izmok helyét zsírszövet veszi át, a betegek mozgása egyre nehezebbé válik, a betegség utolsó stádiumában pedig a szív- és légzőizmok is leállnak.

A kórt jelenleg nem lehet gyógyítani, de létezik egy gyógyszer, a Duvyzat, ami az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint a betegség romlásának lassítására engedélyezett, ambuláns, hat év feletti, szteroid mellett kezelt betegeknek.

Viktória egy ismerős családról is tud, ahol a szer hatására még kismértékű javulásról is beszámoltak. Magyarországon az ilyen, még nem általánosan támogatott gyógyszerekre egyedi méltányosság alapján lehet állami finanszírozást kérni. Jelenleg 11 Duchenne-szindrómás gyermek jut hozzá így a Duvyzat-kezeléshez. Ádám családját néhány napja a kisfiú neurológusa értesítette a negatív döntésről.

„Egyelőre a neurológusunk értesített, hogy Ádi nem kapta meg a méltányosságot, ám indoklást ő sem kapott, csak a hírt” – közölte az édesanya.

Hozzátette, várják a hivatalos értesítést, amiből reményeik szerint kiderül az elutasítás oka. A család értetlenül áll a döntés előtt, mivel a kisfiú elvileg minden feltételnek megfelel: elmúlt hatéves és még járóképes. Bár Ádám már csak a lakásban tud önállóan közlekedni, orvosa szerint is alkalmas a kezelésre.

„Most várjuk, hogy a hivatalos papír is megérkezzen, hátha abból megtudjuk, mivel magyarázzák a kérelem elutasítását” – mondta Viktória. A család nem akar beletörődni a helyzetbe, ezért indítottak petíciót, abban bízva, hogy a nyilvánosság segítségével sikerül elérniük a döntés felülvizsgálatát.

Ha segítene Ádámnak, itt teheti meg:

“Összefogunk Ádiért” Alapítvány

10300002-13877454-00014909

IBAN HU46 10300002-13877454-00014909


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Amerikából jön haza egy örökbe adott magyar férfi, hogy megkeresse az édesanyját
Alexander Rimkunas – születési nevén Balogh Sándor – 1985-ben jött világra Siófokon, de nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe. A férfi a 41. születésnapjára tervezi az utazást, a keresésben gyerekkori barátja segíti.


Magyarországra jön az Amerikában élő Alexander Rimkunas, hogy megkeresse vér szerinti családját.

A férfi Balogh Sándorként született Siófokon 1985. június 12-én, édesanyja a magyar anyakönyvi iratok szerint Bogdán Ibolya. Az anya már a kórházban lemondott a babáról, ezért a kisfiú Kincsesbányára került nevelőszülőkhöz, majd nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe – írja a Blikk.

A keresésben Alexander gyermekkori barátja, Nóra segít, aki egyben a nevelőtestvére is volt.

„Sanyi a nevelőtestvérem volt, azaz három évig mindkettőnket ugyanaz a nevelőszülő terelgetett, óvott, ami legalább olyan erős kapocs, mintha a legjobb édestestvérek lennénk, ezért segítek neki abban, hogy felkutathassa a gyökereit, a rokonait, a vér szerinti szüleit”

– mondta a lapnak.

A nő magyar közösségi oldalakon osztja meg Alexander gyerekkori és mai fotóit, mert mint mondja, a hivatalos eljárást csak a barátja kezdeményezheti.

Berényi Gábor családjogász szerint Alexandernek a hivatalos úton is van esélye.

„Az örökbefogadást igazoló iratok mellett Alexandernek a jelenlegi, érvényes amerikai irataival kell jelentkezni a siófoki önkormányzat gyámügyi osztályán, ahol a születési adatai kerültek nyilvántartásba, illetve a Fejér vármegyei gyámhivatalnál, ahol az örökbe adását intézhették” – magyarázta az ügyvéd.

Hozzátette, ha ennyi adat ismert, akkor valószínűleg nyílt örökbefogadás történt, így Alexander kaphat információkat arról, él-e az édesanyja, hol él, és hogyan keresheti meg.

A törvény szerint az örökbe fogadott gyermek 14 éves korától a törvényes képviselője beleegyezésével, 18 év felett pedig önállóan is belekezdhet a vér szerinti szülők felkutatásába. „Akkor először arra kap választ, hogy egyáltalán érdemes-e tovább mennie, vagyis hogy a vér szerinti szülő életben van-e, illetve van-e testvére a keresést elindítónak” – folytatta Berényi Gábor.

Fontos, hogy a vér szerinti szülő az örökbe adás után nem kezdeményezheti a gyermek felkutatását, ha pedig mégis megteszi és zaklatja, az büntetőjogi következményekkel járhat.

A gyámhivatal a lakcímnyilvántartóból szerzi be az örökbe adó címét, majd a vér szerinti szülő lakóhelye szerinti gyámhivatalon keresztül személyesen hívja be az illetőt. Itt mondják el neki, hogy ki és miért keresi, és ő dönthet a kapcsolatfelvételről. Ha nemet mond, a kereső csak annyit tudhat meg, hogy nem találták a vérrokont.

Alexander a 41. születésnapja körül tervezi az utazást Magyarországra, hogy személyesen indítsa el a hivatalos eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Drámai órák a Balti-tengeren: megkezdődött a hetek óta haldokló bálna mentése, minden perc számít
A Timmy nevű púpos bálnát egy vízzel teli bárkán szállítják a német partoktól az Északi-tenger felé. Az állat hetekig vesztegelt a sekély vízben, a mentés sikere pedig a szakértők szerint is rendkívül kétséges.


Saját erejéből úszott be a vízzel teli uszályba Timmy, a hetek óta a német Balti-tenger partjainál rekedt púpos bálna. A mentőakció kedden érkezett fordulópontjához, a bálnát szállító konvoj pedig szerda reggel már a németországi Fehmarn-sziget térségében haladt az Északi-tenger felé, ahol a tervek szerint szabadon engedik.

A merész, magánfinanszírozású mentést heves szakmai vita és komoly társadalmi nyomás kíséri.

A bálnát szállító szerelvény a Kirchsee sekély vizéből indult, majd a Wismari-öbölből kihajózva vette az irányt a nyílt tenger felé. Az útvonal a dán partok mentén, Skagen, azaz Jütland északi csúcsa felé vezet, ahonnan a Skagerrakon át érheti el az Északi-tengert. A lassú, óvatos haladást állatorvosok és szakértők felügyelik kísérőhajókról, folyamatosan figyelve az állat légzését és viselkedését.

Timmy története március elején kezdődött, amikor feltűnt a német partvidéken, ahol a púpos bálnák nem őshonosak. Az állat többször is megfeneklett, és bár egy korábbi kísérlet során kotrógépekkel ásott csatornán át sikerült mélyebb vízbe juttatni, a legyengült bálna a Poel-sziget melletti sekély öbölben rekedt. Az állapota hetekig folyamatosan romlott, ami komoly vitát váltott ki arról, hogy egyáltalán érdemes-e beavatkozni.

A Német Óceánográfiai Múzeum szakértői szerint az akció „hatalmas stresszel és sérülésveszéllyel” járhat, és a siker esélyét is alacsonyra tették.

A helyi hatóságok sokáig a minimális beavatkozás mellett érveltek. Dr. Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia környezetvédelmi minisztere korábban azzal indokolta a hatóságok óvatos álláspontját, hogy a beavatkozás célja az állat szenvedésének csökkentése, nem pedig a szenvedés meghosszabbítása vagy a kockázatok felesleges növelése.

Végül egy magánkezdeményezés keretében, két vagyonos támogató finanszírozásával indult meg a mentés, amit a hatóságok jogilag „eltűrtek”.

A bálna sorsa egész Németországot megmozgatta: aktivisták táboroztak a helyszínen, a hatóságok pedig több ezer üzenetet kaptak, köztük fenyegetéseket is. A mentéshez egy vízzel teli szállítóuszályt, egyfajta úszó kádat használnak, amit vontatóhajó húz.

A művelet kulcsfontosságú pillanata volt, amikor Timmy kedd délután a végső szakaszban saját erejéből úszott be a szállítóeszközbe.

A szakértők szerint a Balti-tenger alacsony sótartalma és sekély vizei eleve megterhelőek egy púpos bálna számára, ezért a megmentése nemcsak egyetlen állat életéről szól, hanem természetvédelmi szempontból is jelentős. A „bálnapumpa” jelenség révén a mélyebb vizekből tápanyagokat, például nitrogént és vasat juttatnak a felszínre, ezzel serkentik a fitoplankton növekedését, amely a légköri szén-dioxid jelentős részét elnyeli.

A mentés óráról órára versenyfutás az idővel. Ha Timmy eljut az Északi-tengerig és biztonságban szabadul, az nemcsak technikai bravúr, hanem ritka természetvédelmi siker is lesz.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk