Ahol minden kecskének külön neve van, és minden nap egy mese
A HYPEANDHYPER egy kelet- és közép-európai dizájn- és életmódmagazin, amely az innovációról, a városi életről és a kreatív ökoszisztémáról szól.
Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.
Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!
A Csiby-Gindele család 2014-ben döntött úgy, hogy egy szűkös tömbházat maguk mögött hagyva csíkszeredai kertes házba költöznek és belevágnak az önellátó termelésbe. A család mikrogazdaságának „sztárjai” a kecskék, akiknek az Instagramon megosztott történetein keresztül követhetjük a gazdaság hétköznapjait és ember-állat-természet együttélésének üdítően békés pillanatait. A Kecske Mesék történetéről Csiby-Gindele Botond tervezőgrafikust, a családi gazdaság egyik tagját kérdeztük.
A család hét évvel ezelőtt költözött kertes házba, a vidéki környezet és a telek nyújtotta adottságok pedig lehetőséget biztosítottak nekik arra, hogy megpróbálják maguknak megtermelni a szükséges javakat. Az első kis veteményes idővel tyúkudvarral egészült ki, majd nyulak, és végül kecskék kezdték el benépesíteni a telket.
Családtagként Csiby-Gindele Botond tervezőgrafikus is besegít az állattartásba. Botond az egri Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszékén szerezte mesterdiplomáját, melyről a Best of diploma 2020 sorozatunkban mi is beszámoltunk. Az egyetem befejezésével szabadúszó grafikusként hazaköltözött, és habár a kreatív freelancer életmód elsőre nagyon távolinak tűnhet a kecsketartástól, Botond életében a kettő kiegészíti egymást.
A végeláthatatlannak tűnő, képernyő előtt töltött munkaórák mellé napi rutint ad a gazdaság. Az állattartás nem enged teret az időpazarlásnak: minden állat, így a kecskék is szeretik a rendszerességet, azaz minden nap ugyanabban az időben zajlik az etetés és a fejés.
„Kezdetben számtalanszor éreztem hasonlóságot Tamási Áron: Himnusz egy szamárral című novellájával, ugyanis a rurális közösségekben még mindig a szegény ember tehenének, büdös, oktalan állatnak tartják a kecskéket. Nagyszülők elbeszéléseiből sokszor hallani, hogy régen kinézték azt, aki kecskét tartott, »Kecskés« vezetéknévvel illették” – meséli Botond, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ma szerinte már más a kecskék megítélése.
Mivel korábban nem kereskedtek, csupán maguknak termeltek, egy ideig nem volt szükségük saját arculatra, azonban Botond már régóta gondolkozott a vizuális megjelenés módjain. Az utóbbi években ugyanakkor a kecskék száma annyira megnövekedett, hogy a család időnként limitált mennyiségben ki tud szolgálni tejtermékekkel másokat is, így szükségessé vált egy embléma, amellyel beazonosítható a Kecske Mesék Tejgazda(g)ság.
Ezek a népi zsinórdíszek az őselemek megjelenítései, ilyenformán még inkább éreztem a hasonulást ezzel a népi jelképrendszerrel, hisz a tej ősidők óta az esszenciális táplálék archetípusa, az élet jelképe. Továbbá szerettem volna, hogy a logó egyszerű és őszinte maradjon ahhoz a mikrogazdasághoz, amit képvisel” – mondja Botond a tervezési folyamatról.
A logót a későbbiekben visszaváltható tejesüvegen, sajtcsomagoláson és zománcos kerámiabögréken is szeretné megjeleníteni, hiszen, ahogyan ő fogalmaz, „az utóbbiból a legjobb inni a friss, habos tejet.”
