HÍREK
A Rovatból

„Ilyenkor a szennyeződés legcsúnyább arcát látjuk” – ám a Pet Kupa egész évre elfoglaltságot ad a szervezőknek

- A Pet Kupának mára komoly önkéntes közössége lett, és korábban is terveztük, hogy ne csak nyáron csináljunk valamit, hanem egész évben őrizzük meg a lelkesedést - Bitter Zsuzsannával, a Pet kupa egyik szervezőjével beszélgettünk.


Az utóbbi napokban áradt a Tisza és a Szamos is, a vízgyűjtő területekről pedig hatalmas mennyiségű szemetet hoznak magukkal a folyók.

A sajtót bejárta az a felvétel, amit a Pet Kupa szervezői osztottak meg Facebookon. A videó vasárnap készült Kárpátalján, és rémisztő látni, ahogyan a gallyakat, törmelékeket, szemetet sodorja magával a víz.

„Ez mindennapos, Felső-Tisza vidékén, így kell elképzelnünk, hogy csak hömpölyög a végeláthatatlan, brutális szemétáradat?”

- kérdezem Bitter Zsuzsannától, a Pet kupa egyik szervezőjétől, a Természetfilm.hu irodavezetőjétől.

„Most éppen egy zöldár után vagyunk, és ez mindig nagyobb hulladékmennyiséget hoz”

– válaszolja.

„Ilyenkor egyrészt jól látható az áradás, másrészt ilyenkor az szemét is a folyó hullámaira kerülhet, ami lehet, hogy évek óta az ártérben lerakva pihent, ám eddig nem láttuk a zöld növényzettől, a bokrok alatt.

Amikor a folyó a medréből kilépve a hátára veszi és felkapja ezt a szemetet, és viszi kilométereken át, a mennyiség tényleg hatalmas, és látvány valóban drámai. De azért ez nem mindennapos, ilyenkor a szennyeződés legcsúnyább arcát látjuk.”

Bitter Zsuzsanna azt is elmagyarázza: a cél az lenne, hogy ezt a szemétmennyiséget a víz ne rakja le újra, és ezen a magyar vízügyi hatóságok hatékonyan dolgoznak. A Szamosnál elképzelhető, hogy azért tűnik fel számunkra ez a látványos mennyiség, mert ott helyezték el azt a gépláncot, ami hulladékzárt képez a Tiszán, és lehalássza a folyón érkező szemetet. Ha ezt időben beállítják, óriási hatékonysággal termeli le a hulladékot.

„Látszik, hogy a hulladékzár fölötti szakaszon érkezik mindenféle a folyó habjain, viszont lejjebb már nem megy tovább.”

Arra is rátérek beszélgetésünk során, hogy a szkeptikusok szerint nincs értelme összegyűjteni a szemetet, Pet Kupát és hulladékgyűjtő akciókat rendezni, mert ez csak csepp a tengerben, az emberek úgyis szemetelnek az egész világon.

„Mi is gyakran találkozunk ezzel a véleménnyel” – mondja Bitter Zsuzsanna. „Valahol mindannyiunk igazságérzetét bántja, hogy nem feltétlenül a saját hulladékunkat látjuk viszont a saját árterünkön – bár azért előfordul magyar PET palack is a Tisza árterében.

Csakhogy a Tiszának ez a szakasza a miénk, itt mi vízitúrázunk, a mi gyerekeinknek fogjuk megmutatni a vízparti élet szépségeit, és ezt PET palackokon taposva nem tudjuk majd élvezni. Ezért nem mások felelősségét keressük, hanem a lelkesedésünktől hajtva meg szeretnénk valósítani a programjainkat és javasolni szeretnénk azoknak, akik érdeklődnek irántuk.”

Bár ezt sokan kívülről nem mindig és nem mindenki látja, a Pet Kupa szervezői és önkéntesei nem csak egy évben egyszer aktívak. És a céljuk sem csupán abban merül ki, hogy évente egyszer szemetet szednek, hanem azon dolgoznak, hogy lehetőleg megelőzzék a szemetelést. Például évek óta együttműködnek a kárpátaljai vízügyes kollégákkal, civil szervezetekkel, és a Pet Kupán az egyik legeredményesebb csoport éppen a Kárpátaljáról érkezett környezetvédelmi szervezet önkénteseiből álló csapat volt. Idén egy hulladékgazdálkodó vállalkozót is támogatott a Pet Kupa, hogy a saját településén hatékony szelektív-hulladék gyűjtő programot valósíthasson meg.

És ehhez a stratégiához kapcsolódik az új, 2020-as Mosolygó Zsákok program is. Na, de mi ez egyáltalán? „A Pet Kupával már évek óta rendezzük a folyami hulladékszedő versenyeket, de úgy gondoltuk, hogy kellene olyan program is, ami azokon a területeken zajlik, ahol valamilyen okból kifolyólag nem vagyunk ott a versenyeinkkel” – magyarázza Bitter Zsuzsanna.

„A Tisza számos pontján nem tervezünk versenyt. A Mosolygó Zsákokkal az volt a tervünk, hogy egy szakaszon a helyiek, vízitúrázók, horgászok, iskolások bevonásával, az ő kapacitásukra, lelkesedésükre építve szervezzünk ártéri hulladékmentesítő programot.”

VIDEÓ: A Mosolygó Zsákok Tiszabábolnán:

Pet Kupa on Facebook Watch

Mosolygó Zsákok leptek el a napokban több Tisza menti települést. Júliustól bevetésre készek az ártéri hulladékkal szemben. Az üres zsákok felvételi...

A Mosolygó Zsákok kísérleti program, júliustól indult, szeptember végéig tart, 15 település csatlakozott Tiszadadától Tiszabábolnáig. Egyelőre nem tudni, mennyi szemetet fognak összeszedni a programban, mert az a résztvevők számától és aktivitásától is függ, de körülbelül 3 tonnára számítanak, annyira mint amit a Tisza-tavi Pet Kupán a koncentrált gyűjtéssel, sok önkéntessel, intenzív munkával szedtek össze.

Egy dolog nehezítette a Mosolygó Zsákok promotálását: a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzettel járó korlátozások. „Amikor kitaláltuk a programot, akkor ezzel nyilván nem számoltunk” - mondja Bitter Zsuzsanna.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter úgy írt a munkácsi orosz rakétatámadásról, hogy kihagyta a posztból a „Munkács”, az „orosz” és a „rakétatámadás” szavakat
A külügyminiszer bejegyzésében a magyarok lakta terület bombázásából „Ukrajnából érkezett hírek” lett. Sulyok Tamással ellentétben az áldozatoknak sem üzent.


Csütörtök délelőtt Szijjártó Péter is írt arról a támadásról, amelynek következtében az oroszok rakétája Munkács területén csapódott be. 12 embert megsérült a bombázásban.

A külügyminiszter épp csak a legfontosabb részleteket hagyta ki a posztjából. A bejegyzésben a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a támadás igazolja a kormány békenarratíváját:

„A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség! Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás! Csak így lehet elejét venni a további vérontásnak és pusztításnak.”

A posztban azonban nincs megemlítve Kárpátalja vagy Munkács, nincs szó rakétatámadásról, arról pedig pláne nem, hogy orosz rakéták csapódtak volna be. Szijjártó Péter Sulyok Tamás köztársasági elnökkel ellentétben nem írt együttérzésről sem, és nem üzent a sérült áldozatoknak sem.

Mint arról korábban írtunk, a köztársasági elnök a Facebookon előbb azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek”, majd nem sokkal később posztjából eltűnt az „orosz” szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány a tűzijáték-ügyre: Akinek nem inge, ne vegye magára
Az augusztus 20-i tűzijáték egyik része Orseolo Péterről szólt, akit árulónak neveztek. A kormány szerint történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről.


Ahogy már írtunk róla, az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak.

Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni. A Telex megkereste a szervezőket és a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát is, hogy kiderüljön, szándékos volt-e a párhuzam. A választ végül a Kormányzati Tájékoztatási Központ adta meg.

„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az árpád-kori történelem része” – írták, és hozzátették:

„Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vona Gábor éles kritikája az Orseolo Péter-hasonlatról: Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság kell ehhez? 
A Második Reformkor Párt elnöke szerint a tűzijáték alatti narráció üzenete átlátszó volt, és méltatlannak tartja, hogy augusztus 20-án így szóltak Orseolo Péterről.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Az augusztus 20-i tűzijáték narrációjában Szent István halála utáni eseményeket elevenítettek fel. A történetben Orseolo Péterről is szó esett, akit a narrátor „dölyfös és felfuvalkodott” uralkodóként mutatott be. Elhangzott az is, hogy Péter tanácsait idegenek súgták, felajánlotta az országot a Német-római Birodalomnak, majd a magyarok elkergették és megvakíttatták.

Vona Gábor a Facebook-oldalán reagált a történtekre. Azt írta, először nem értette, miért az államalapító halála utáni időszakkal foglalkoztak, majd hozzátette: nyilván mindenki tudja, kire utaltak ezzel.

„Augusztus 20-a a legfontosabb nemzeti ünnepünk. Az államiságunk, a létezésünk, a megmaradásunk napja. Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság, giccses nemzetieskedésbe ágyazott kisstílűség, szánni való méltóságnélküliség kell ahhoz, hogy valaki ezt kitalálja és megvalósítsa?”

– fogalmazott.

A Második Reformkor Párt elnöke szerint Szent Istvánnak volt egy álma, amelyet a magyarok testesítenek meg. Úgy látja, ez az álom mára rémálommá vált, mert „egy súlyosan lelki beteg, megosztottságában lubickoló, ön- és közveszélyes nemzet vagyunk jelenleg”. Úgy véli, az országnak nyugalomra lenne szüksége.

A kormánypártok részéről Kocsis Máté is megszólalt az ügyben. Rövid bejegyzésében azt írta: nem utaltak senkire, és „érdekes, hogy az Orseolo Péter-féle nemzetárulás kapcsán a liberális sajtónak Magyar Péter jut eszébe”.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: