KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„A most született unokámnak sem volt időm örülni” – 11 gyerekkel jöttek a kárpátaljai nevelőszülők

Útlevelek nélkül is átengedték őket. A Balatonnál kaptak átmeneti szállást, de szükségük van még élelemre és ruhákra.

Link másolása

Füzesi Olga Nagyberegről menekült Magyarországra 11 gyerekkel. 15 éve családi gyermekotthont működtetnek. Egy generációt már kiengedtek, most a másodikat nevelik. 8 éves a legkisebb gyerek, 17 a legnagyobb. Van két saját felnőtt gyerekük is. Egyikük Budapesten él, a másik Szabina, aki a 6 éves kisfiával kísérte a családot. Jöttek velük a keresztszülők két gyerekkel, a nagymama és egy kiskutya is.

„Ő több, mint tíz éve a kiskedvencünk. Nagyon jól viselkedett, mindig mellettem, és amikor megérkeztünk úgy elpilledt, meg kellett nézni, szuszog-e” – mondja Szabina.

Elmesélték, hogy múlt csütörtökön még iskolába mentek a gyerekek, de délelőtt hazaküldték őket a háborús helyzet miatt.

„Megijedtek. Volt olyan fiú, aki sírva hívta az apját, hogy gyere, mert azt mondták az iskolában, baj van. Nőtt a pánik a gyerekek között, egyre többen sírtak és otthon kellett megnyugtatni őket. Megfogtuk egymás kezét és elmondtuk, ha menni kell, időben elindulunk, nem lesz semmi gond”

– idézte fel a lány az első napot.

Nőtt a feszültség, a szülők úgy döntöttek, a nagyobb gyerekeket ki kell menteni, nehogy elvigyék őket katonának.

„Elvileg 18 év a korhatár, de mi nem hisszük. Ha menni kell, akkor mindenkinek mennie kell. Itt már 16 évesek mehetnek önkéntesnek, és felső korhatár sincs.”

- mondja Olga.

Napokig gondolkodtak, hogyan tudnák elhagyni az országot, mivel a nevelt gyerekek az ukrán állam gyerekei, útlevelük nincs. Szabina megkérdezte a neten segítő csoportokban, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Választ sokáig nem kapott, csak egy kérdést Szamosvölgyi Mátyástól, hogy jönnek-e Magyarországra?

A motoros férfi épp egy kijevi nőnek és gyerekeinek segített Krakkóba utazni, és visszafelé elkezdte szervezni a nagyberegi család kimenekítését. Lett eredménye a sok telefonálgatásnak. A kőbányai önkormányzat felajánlotta a balatonlellei nyaralóját, és Mátyás a barátaitól buszt is szerzett, hogy elvigyék a családot a határtól a tóhoz.

Szabina a Facebookon végül kapott válaszokat, azt mondták neki, hogy keresztlevéllel kiengedik a nevelt gyerekeket a szülőkkel.

Elindult a csomagolás. Olga szerint egy-egy kis táskával indultak a gyerekek.

„Egy váltóruhát kértem, hogy semmi plusz teher ne akadályozza az utazást. Persze, mindenki bedobta ami neki a legfontosabb: macit, telefont, számítógépet vagy ceruzát.”

Hétfőn 9-kor picit bizonytalanul állt a család a barabási határon. Féltek, hogy a keresztlevél mégsem lesz elég. Elég volt, de öt órával később még nem jutottak át.

„Nagyon hideg volt. Másfél órán át egy lépést sem haladtunk”

– emlékszik Szabina a legnehezebb részre.

A magyar oldalon mindenki nagyon segítőkész volt, csak a táskákat ellenőrizték biztonsági okból. A kiskutya papírjait sem kérték. Érkezéskor a Katolikus Karitásznál volt egy menekülteknek előkészített hely, ahol felmelegedhettek, a gyerekek pedig kaptak játékokat és édességet is.

Mátyás barátai megérkeztek a két kisbusszal, és elindultak átmeneti otthonukba. Innen a gyerekek egyre inkább élvezték az utat.

„A nagyobbak értik, hogy háború van, de a kisebbek azt mondják, jönnek a tankok, mindjárt lesz bumbum vagy valami. Nem fogják fel, mi történik. Mire Pestre értünk, a gyerekek már úgy érezték, nyaralnak.”

– mondja Olga.

Örül, hogy a kicsiknek nincs gondjuk, de ő nagyon őrlődik belül. Nem tudja, meddig kell itt maradniuk.

„Haza szeretnénk menni” - mondja, és váratlanul elsírja magát. „52 éves vagyok, végig akartam csinálni a nyugdíjig, felnevelni őket. Minden összedőlt.”

„Egy nappal a bombázások előtt született meg a negyedik unokám. Nem volt időm örülni se, tele volt a fejem, mi történhet, mit tehetünk.”

A fia családja Budapesten él egy egyszobás lakásban. Évekkel ezelőtt jöttek át Magyarországra, dolgozni.

Mátyás elmondta, hogy a család melegben van, első két nap egyszeri melegételt is kaptak az önkormányzattól. De mostantól meg kell oldani a teljes étkeztetésüket. Azon dolgozik, hogy folyamatosan legyen ellátás, és legyenek olyan friss hozzávalóik, amikből tudnak főzni.

Ha valaki segíteni szeretne:

Mátyás szerint szükségük van még gyerekruhákra, mosószerre és tisztálkodási szerekre. Fontos, hogy nem örökre jöttek, nem akarnak hazamenni nagyobb csomaggal, mint amivel jöttek. Csak annyi és olyan ruhát szeretnének, amit itt most, ebben az évszakban tudnak hordani. Érdemes minden adomány előtt Mátyásékkal egyeztetni, hogy épp mire van szükség, ezen az email címen: [email protected], vagy a 36-70/944-6588-as telefonszámon.

A férfi szeretne még több hasonló családot átsegíteni Magyarországra. Azt mondja, a családok még mérlegelnek, maradjanak vagy induljanak. De ha jönnek, háromszor ennyi embernek lesz szüksége szállásra, csak a Sámuel Alapítványhoz tartozó családi gyerekotthonokból.

Olga szerint ukrajnai otthonuknál egyre több a menekült. Keletről és északról délre húzódnak az emberek. Úgy fogalmazott, nem csak jók, hanem rosszak is érkeznek.

Az asszony nehezen engedi el magát, nincs otthon.

„Semmim nincs, idegenben vagyok, nem az én kezemben van az irányítás. Azon aggódom, holnap megetetem-e őket.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: