KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A legnagyobb meglepetés egy motorosnak – Laci kényszerből eladott Triumphját kapta meg születésnapjára

Angliában élő magyar barátok másodszor hozták össze a motort a gazdájával. A fiúk segítenek másoknak is, ha tudnak. Szerintük a jótékonyság nem vész el.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. november 28.



Tavaly karácsony környékén a covid-vírus brit mutánsának megjelenésekor lezárták a francia-brit határt, emiatt ezrével rekedtek a kamionok Angliában. Két magyar csoport is elindult segíteni. Enni, inni vittek a sofőröknek. Szenteste is sokan voltak úton, a rossz időben motorral is. Innen ismerem a fiúkat, köztük Pálnik Csabát, az egyik szervezőt.

A motoroscsapatban úgy hívják: Kapitány. Csaba krízishelyzetben is nyugodtan intézkedik. Sokáig szakács volt, ha valami nem sikerült vagy épp leesett a tányér, akkor sem esett kétségbe, nem kiabált, nem kért számon, hanem azonnal a megoldásra koncentrált.

„Vigyél ki két üveg bort, és mondd, hogy a szakács nem volt elégedett a hússal. Nem akarja, hogy elégedetlen legyen a vendég, bocsásson meg a pár perc késésért! Utána a konyhán akkor beszéltünk erről a stábbal, ha volt értelme, ha tanulhattunk belőle. Ha csak egy baleset volt, az megtörténik, menjünk tovább!”- meséli Csaba, milyen volt vele dolgozni.

Kapitány most is csendes főnök. Ő szervezte a hétvégi bulit, amin hatvanadik születésnapja alkalmából nagyon meglepték a csapat egyik tagját, Őri Lászlót, becenevén Dózert.

Nyaralópark, ahol Csaba él, és ahol a szülinapi buli volt
Kapitány és Dózer otthon ismerkedtek meg, pedig akkor már mindketten Angliában éltek.

„Van nekem egy Royal Enfieldem. Ez egy eléggé ritka motor Magyarországon. Itt is inkább a műértők veszik. Ötvenéves konstrukció. 500 köbcenti, egy henger, csühög-püffög, nem lehet vele haladni. Sok a baja, most is darabokban van a ház előtt. Régen volt egy átalakított lakóautóm, annak a hátuljára fölpattintottuk, és elvittük Magyarországra egy motoros találkozóra. Amikor próbáltuk levenni, akkor ugrott oda Dózer, hogy még nem is látott ilyet. Segített levenni, és ment is a dolgára” - meséli Csaba.

Amikor visszatért Angliába, magyar motorosokat keresett túrázni. Létrehozott egy motoros csoportot a Facebookon, és legnagyobb meglepetésére az első jelentkező Dózer volt. Ilyen kicsi a világ! - egyeztek meg ebben, és azóta jó barátok.

Csaba most egy nyaralóparkban lakik egy konténerházban, egy kis tó és egy erdő mellett. Itt bérelt egy másik házat a szülinapi bulira is. Azt csak remélte, hogy az ünnepelt eljön. Dózer ugyanis most igen messze lakik, több, mint 600 kilométerre. A meglepetés miatt azzal próbálkoztak, hogy dolgozni hívták.

Homoki Peti barátjuk vízszerelő vállalkozó, és többször adott már munkát Lacinak. Most ásni hívta.

„Dózer az a régi típusú ember, aki mindent kézzel csinál: kocsit, lovat. Ezt a motort tőle kaptam, és a mellényemet is ő csinálta."

Dózer faragta Csabának

Dózer nem egy szerencsés típus.

Néhány éve ellopták a Triumph motorját.

A fiúk azonnal gyűjtést indítottak. Össze is jött egy új motorra való. Közben előkerült a régi, csakhogy összetörve. Minden pénz elment a javítására. A motor akkor kapta meg különleges zöld árnyalatát is, amihez az ötletet egy Harley Davidson adta.

Dózer rettentő boldog volt.

Élete következő kihívása az volt, amikor 57 évesen kiderült, hogy újra apa lesz.

Amennyire örült, akkora félelem is volt benne, hogy hogyan fogja felnevelni a fiát ilyen idősen.

A gyerek még pici volt, még előtte voltunk a covid-járványnak, amikor a

főbérlőjük közölte, hogy eladja a lakást,

keressenek másik albérletet. Dózer hiába keresett a közelben megfizethetőt, délről egészen északra kellett költözniük. De még így sem jöttek ki. Osztott-szorzott, nem volt más lehetőség, csak eladni a motort.

A Triumph törötten
A Triumph újraépítve

Ekkor a fiúk megint összedugták a fejüket. Csabát megkereste Nyitrai Szabolcs, akivel a kamionos káosz idején is együtt dolgoztak. Megbeszélték, hogy most nem kérhetnek újra nyilvánosan pénzt a csoportban, inkább csak megkeresnek barátokat, és megpróbálják úgy összeadni. Kettőjükön kívül az említett Peti, Oroszi Attila, Hajdú József és Csúti Zoli dobták össze a szükséges pénzt. Utóbbi kettőből egyik dolgozott a buli idején, a másik hazaköltözött már.

Szombat délután elsőként Szabolcs érkezett.

Ő hozta a kisteherautón a nap egyik legfontosabb szereplőjét, a Triumphot, amiről Dózer úgy tudta, barátai már rég eladták valahol Magyarországon, hisz a pénzt is megkapta érte.

Valójában azonban két éve tárolták, és várták az alkalmat, hogy átadhassák. Ez az elmúlt időszakban nehéz lett volna.

„Nem voltak találkozók, sokszor ki sem lehetett menni, nem lehetett buli sem. Ezt a csiki-csuki játékot játszottuk idáig. Barátnője, Mónika szólt egy hónapja, hogy most lesz hatvan éves Dózer, nem akarjuk-e meglepni.”

Meg akarták, de nem úgy, ahogy Mónika tervezte. Nem tudott mindenki északra utazni, így merült fel, hogy hívják „dolgozni” Dózert. Ő persze a nagy út miatt gyanakodott, hogy itt valami más lehet a háttérben. A három éves kisfiát is hoznia kellett, mert anyja épp dolgozott. A kis Peti élete leghosszabb útját tette meg, egyetlen könnycsepp nélkül. Aludt, játszott, nem kérdezte, hova tartanak.

Ajándék a kis Petinek

Dózer úgy nyomta le a több, mint hatszáz kilométert, hogy arra készült, megmondja a srácoknak: „Azt hiszitek, beveszem ezt a mesét, hogy ásni kell? Szabolcs átkozottul rossz színész vagy!”

Azt hitte, pontosan ismeri a meglepetést. Az viszont csak ezután jött.

Az első ajándéka egy spanifer volt. Meg a második, meg a harmadik, meg a sokadik is, mert ő bármit megjavít spaniferrel.

Egy nagyon régi barát, Alma Gábor is eljött a születésnapra. Ők még Magyarországon is sokat motoroztak együtt. Az ő csomagja volt a harmadik.

„Ebben biztosan nem spanifer van, neki nagyon jó fantáziája van, ő mást ad” – mondta Dózer. Ahogy kinyílt a doboz, csalódottan látta, abban is egy jókora spanifer van. De igaza volt, Alma mással is készült, egy aranyozott ZIPPO-val és egy zsebórával.

Dózer szeret írni, novellákkal szórakoztatja magát és barátait. Most Csaba írt egyet neki. „A saját fegyvereddel szeretnék sarokba szorítani” – vezette fel, hogy most jön egy öt perces történet róla, a barátairól, és az igazi nagy meglepetésről.

A Hiszel-e a csodákban? kezdetű novella vége az, hogy „most láthatsz egyet!”

Nagy meglepetés előtt Dózer, kis Peti, Alma, Szabolcs, Csaba, Peti

Dózer ekkorra már teljesen elérzékenyült. „Megint rájövök, hogy egy szentimentális vén fickó vagyok”.

A legfiatalabb Szabolcs kontrázott: „Nyugi, mi is. Van, hogy megkönnyezem, amiket kiírsz a Facebookra.”

A nap csúcspontja az volt, amikor a titokban az ajtó mögé állított motort meglátta.

„Képesek voltatok visszahozni? Nem hiszem el. A motorosok nem normálisak.”

Mindenki nevetett. Kiderült, a rég eladottnak hitt Triumph el sem mozdult Szabolcstól. Mindez kicsit sokkolta Dózert. Zavartan jött-ment, próbált eltűnni az őt vevő kamerák elől. Nem akarta mutatni, hogy most az érzelmek erősebbek.

Orosz Attila barátnője, Kati is menekült, saját bevallása szerint ő volt a leggyengébb, ő sírta el magát először.

Visszatért a régi motor a születésnapra

Csaba végre fellélegzett, mindenki eljött, megvolt a meglepetés, most már csak bulizni kell. Ezzel búcsúzott:

„A jótékonyságra költött pénz nem hiányzik sehonnan. Nem leszel szegényebb. Amit kiadsz, előbb-utóbb, így vagy úgy, de visszajön. Hidd el! Mindig.”
Másnap reggel a legkitartóbbak: Peti, Csaba, Dózer kis Petivel, Szabolcs

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk