KÖZÖSSÉG
A Rovatból

8 millió kg mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek

Az elhúzódó Covid-hullámok és az élelmiszerárak emelkedése sok családot, háztartást hoztak lehetetlen helyzetbe. Tavaly 250 ezer embernek tudtak segíteni, többségüknek havonta többször vagy akár naponta is.

Link másolása

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület már 406 áruházból és 132 élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze az élelmiszerfeleslegeket.

2021-ben 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni és az élelmiszerpazarlás okozta környezetterhelés visszaszorításában is jelentős szerepet vállaltak.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület hazánk egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete. Az Egyesület 2005 óta kutatja fel és gyűjti össze gyártóktól és kereskedelmi hálózatoktól azokat a készleteket, amik valamilyen okból már nem hozhatók forgalomba, de még biztonsággal fogyaszthatók. A többségében lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékeket az Élelmiszerbank rászoruló emberekhez, családokhoz juttatja.

Az Élelmiszerbank 2021-ben 8 millió kilogramm élelmiszert mentett meg, ami naponta több mint 21 ezer kilónak felel meg.

Ebből az év során 250 ezer nehéz sorsú embernek tudtak segíteni, többségüknek havonta több alkalommal vagy akár napi rendszerességgel. Az élelmiszeradományok értéke a tavalyi évben meghaladta a 7 milliárd forintot, az Élelmiszerbank indulása óta eltelt 16 év egészét tekintve pedig már 53 milliárd forintos eredménynél járnak.

A mentett élelmiszerek karitatív partnerszervezetek közreműködésével jutnak el a rászorulókhoz. 2021-ben már 500 helyi civil szervezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény vett részt az osztásokban. Az ő közreműködésükkel többek között gyermekotthonok lakóihoz, egyedül maradt idős emberekhez, nagycsaládosokhoz, családok átmeneti otthonában élőkhöz, fogyatékkal élőkhöz, tanodák növendékeihez, hajléktalan emberekhez, valamint elmaradott térségek, települések lakóihoz jutottak el a jó minőségű mentett élelmiszerek.

„Az élelmiszerosztó hálózatunk tagjai pontos képet adtak róla, hogy az elhúzódó COVID-hullámok és az élelmiszerárak emelkedése milyen sok családot, háztartást hoztak lehetetlen helyzetbe. Mindent elkövettünk, hogy ki tudjuk szolgálni a növekvő rászorulói igényeket. Köszönettel tartozunk minden karitatív partnerünknek, és az együttműködő élelmiszeres cégeknek. Utóbbiak sok esetben nemcsak a feleslegeiket ajánlották fel, hanem a friss készleteikből is adományoztak” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

„Klasszikus civil szervezetként nem mehetünk el szó nélkül az önkénteseink odaadó munkája és a sok-sok jószándékú magánszemély adományai mellett sem.

A közösségi összefogás egyik legszebb példája volt az a 348 tonnányi élelmiszeradomány, amit karácsony előtt 3 nap alatt adtak össze a vásárlók országszerte 315 áruházban. Ez lett az eddigi legeredményesebb tartósélelmiszergyűjtő akció Magyarországon.”

A legtöbb élelmiszert 2021-ben is a kiskereskedelmi láncokból gyűjtötte össze az Élelmiszerbank. A feleslegek mentése már 406 áruházban zajlik napi szinten. Az adományozott termékek legnagyobb részét 2021-ben is a pékáruk és a zöldség-gyümölcsök tették ki. Nőtt ugyanakkor a megmentett húsáruk és tejtermékek aránya, az Egyesület egyre több magas tápértékű, rostokban és fehérjében gazdag élelmiszert tud a rászorulóknak adni.

Az Élelmiszerbank céljait korábban nem tapasztalt érdeklődés övezte a gyártók és forgalmazók részéről is. Az év során összesen 132 cég kereste fel az Egyesületet, hogy rászorulók számára ajánlja fel a forgalomba már nem hozható készleteit. A 2022-es év legfontosabb céljai a mentésben résztvevő áruházak számának további emelése, illetve a vendéglátóhelyek bekapcsolása a hálózatba, ahonnan az Élelmiszerbank megmaradt készételeket tud összegyűjteni és rászorulókhoz juttatni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: