Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.
Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.
Élete első IRONMAN-versenyén közel 4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott. A célba érés után azonban nemcsak az állóképességére volt szüksége, hanem a bátorságára is.
Amikor áthaladt a célvonalon, a fáradtság és az öröm egyszerre kerítette hatalmába, de nem állt meg. Odalépett Liához, és feltette a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”
A válasz nem is lehetett más, mint egy boldog IGEN.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.
Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Melania Trump meglepő menüvel várta III. Károlyt és Kamillát, semmibe vette, mit szeret a férje
Donald Trump szűkszavúan csak annyit mondott, amikor a vacsoráról kérdezték, hogy megettek mindent, amit csak eléjük tettek. Mutatjuk, milyen fogásokkal készültek a brit királyi párnak.
Donald Trump elnök köztudottan a McDonald’s nagy rajongója.
Ám a Fehér Ház nem gyorséttermi menüvel készült III. Károly király és Kamilla királyné tiszteletére.
Tavaszi hangulatú, négyfogásos fine dining vacsorával a brit királyi család tagjait.
Az asztalra többek között velouté, doveri nyelvhal és egy különleges, „méhkaptár” alakú desszert került, utóbbit a Fehér Ház saját mézével koronázták meg.
A keddi díszvacsora menüjét Melania Trump, a first lady állította össze, és a jelek szerint semmibe vette a férje preferenciáit, már ami az evést illeti.
A részletek a Fehér Ház hivatalos közleményéből derültek ki.
Az első fogás egy „selymes és aromás” kerti fűszer-velouté volt,
frissítő pálmaszív-salátával, ropogós salottahagymával és „egy leheletnyi mikromentával” a frissességért.
Ezt egy kézműves, tavaszi fűszeres ravioli követte, amelyet ricottával, kucsmagombával és a Fehér Ház konyhakertjéből származó zöldfűszerekkel töltöttek meg,
majd könnyű parmezánemulzióval tálaltak.
A főétel klasszikus doveri nyelvhal volt meunière módra,
„mesterien elkészítve, diós ízű barnított vajban fürdetve”, köretként pedig tavaszi medvehagyma, cukorborsó, pavé burgonya és petrezselyemolaj került a tányérra.
A desszert központi eleme a Fehér Ház saját méze volt:
a méhkaptár alakú csokoládétortát vaníliás krémmel és mandulás piskótával készítették el, crème fraîche fagylalttal és a kert mézével egészítettek ki.
A borokat úgy válogatták, hogy azok „tükrözzék az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös örökségét és tartós barátságát”, valamint ünnepeljék „a mai amerikai borkészítés erejét”. A menühöz egy Hopkins Rieslinget, egy Penner-Ash Pinot Noirt és egy Newton Chardonnay-t szolgáltak fel.
A III. Károly és Kamilla királyné tiszteletére adott vacsorát a hagyományos Állami Étkező helyett a Keleti Teremben tartották, amelyet az angolkertek hangulatát idézve díszítettek fel orgonával, lángvirággal és gyöngyvirággal. A terítékhez a Clinton- és a Bush-kormányzat porcelánkészleteit is felhasználták, ezzel is hangsúlyozva a két ország közötti barátság folytonosságát. Az est zenei aláfestéséről az amerikai hadsereg, a tengerészgyalogság és a légierő zenekarai gondoskodtak.
A gasztronómiai diplomácia már egy nappal korábban megkezdődött, amikor a királyi pár a Brit Nagykövetségen hatalmas kerti partin vett részt.
Craig Harnden, a nagykövetség séfje elárulta, hogy a több mint 600 vendégnek 2500-3000 szendvicset készítettek, többek között skót lazacos, marhasültes-tormás és uborkás változatban. A séf szerint a mennyiség kiszámítása „tapasztalaton és egy kis szerencsén alapul”, és hangsúlyozta, hogy a klasszikus brit scone-okat elengedhetetlen „frissen és melegen” felszolgálni.
Bár a menüt a legnagyobb gondossággal állították össze, a vacsora utóélete azt mutatja, hogy az elnököt nem a kulináris részletek nyűgözték le leginkább.
Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.
Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.
A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:
„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.
Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”
Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.
Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A benzines autó eleje és alváza szinte izzik a hőtől, míg egy elektromos jármű szinte beleolvad a környezet hőmintázatába.
A különbség nemcsak látványos, hanem pontosan megmutatja a két technológia közötti alapvető hatékonyságbeli eltéréseket. Erről árulkodik a Teledyne FLIR egyik szakmai anyaga.
A belső égésű motorok és a kipufogórendszerek jelentős hőenergiát termelnek, ami az első hűtőrácson és az alvázon ragyogó foltokként jelenik meg a termikus képen. Ez az erős infravörös lenyomat a kémiai égés és a mechanikai súrlódás közvetlen mellékterméke, egyfajta látható energiapazarlás, amely teljes sötétségben is messziről észlelhető.
Ez a jellegzetes „hő-ujjlenyomat” lehetővé teszi, hogy a szakemberek azonnal azonosítsák a jármű hajtásláncát, és rávilágít az elektromos motorok jobb hőhatásfokára.
Ezzel szemben az elektromos járművek feltűnően hűvösnek és egyenletesnek látszanak, mivel nincs üzemanyagot égető központi motorjuk. Az elsődleges hőforrások a motorháztetőről a kerekekhez és az akkumulátorhűtő komponensekhez tolódnak, de még ezek hőmérséklete is lényegesen alacsonyabb egy hagyományos kipufogócsőénél. Az amerikai Energiaügyi Minisztérium adatai szerint egy tipikus elektromos autó 87-91 százalékos hatásfokú, míg egy hagyományos benzines csupán 30 százalék körül teljesít.
A felvételek azért is beszédesek, mert rámutatnak arra, hogy mi minden járul hozzá a globális felmelegedéshez.
A technológiát persze nemcsak az utakon, hanem a fejlesztőlaborokban is használják: a fék- és gumikopás vizsgálatától az akkumulátorok hőmenedzsmentjének optimalizálásáig. James Cannon, a FLIR Systems akkori elnök-vezérigazgatója (2017–2021) egy korábbi közleményben azt mondta, a cég érzékelői már több mint egy évtizede játszanak kritikus szerepet a járművezetők biztonságának növelésében.
A technológia különösen az önvezető rendszerek fejlesztésénél kap kulcsszerepet, mivel a hőkamerák kiegészítik a hagyományos kamerákat, a radart és a lidart, főként éjszaka, ködben vagy vakító fényben. A fejlesztések iránya egyértelmű, ahogy azt Florida példája is mutatja, ahol egy 2019-es törvény értelmében már sofőr nélkül is közútra engedik az önvezető autókat.
A termikus képalkotás fejlesztése itthon is zajlik: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem laboratóriumaiban és a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán is folynak ilyen irányú kutatások, amelyek hozzájárulhatnak a jövő biztonságosabb járműveinek megalkotásához.
Éjszaka a hőkamera felvétele mindent elárul.
A benzines autó eleje és alváza szinte izzik a hőtől, míg egy elektromos jármű szinte beleolvad a környezet hőmintázatába.
A különbség nemcsak látványos, hanem pontosan megmutatja a két technológia közötti alapvető hatékonyságbeli eltéréseket. Erről árulkodik a Teledyne FLIR egyik szakmai anyaga.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina a Fideszről: Darabokra tört az önképük, menekítik a vagyonokat
A youtuber legújabb videójában elemezte a Fidesz választási vereség utáni helyzetét. Pottyondy szerint a párt belső válságban van, miközben az oligarchák a vagyonukat mentik.
Pottyondy Edina közéleti influenszer, youtuber szerint „a választási vereség nem pusztán azért megrendítő ütés a Fidesznek, mert elvesztették a Karmelitát, hanem azért is, mert a fideszes önkép darabokra tört.” Úgy véli, a kegyelmi ügy után a kormánypártiak már maguk sem hitték, hogy keresztények, a külpolitikájuk miatt pedig tudták, hogy nem szuverének. Szerinte a MÁV és az infláció rombolta le a hozzáértés illúzióját.
a tisztesség sosem volt központi eleme a kormányzati mítoszoknak.
Szerinte három dolog tartotta össze a Fidesz-közeli véleményvezérek és üzletemberek közösségét:
„Orbán Viktor tévedhetetlenségének dogmája, a soha el nem fogyó közpénzígérete, és az, hogy övék az erő, a hatalom és a többség - mindörökké Megafon.”
„Zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése” – állítja, hozzátéve, hogy szerinte az oligarchák tízmilliárdokat utalnak külföldre.
Pottyondy szerint a választási vereség óta recseg-ropog a rendszer, és megkezdődött a vagyonok kimenekítése. Megemlíti, hogy a választás utáni héten elvitték a legnagyobb lottónyereményeket. Azt is mondja, hogy rekordméretű a költségvetési hiány, ami körülbelül 1000 milliárd forinttal több a korábbi évekhez képest.
Az influenszer kitér Szijjártó Péter feleségének cégére, amely szerinte rejtélyes módon termel évi több százmilliós osztalékot. Idézi a külügyminiszter Telexnek adott interjúját, amelyben Szijjártó a családi vagyonra vonatkozó kérdésre azt mondta, „hogy van-e otthon 1 milliárd forintom? Nem nincsen.” Majd amikor a riporter a céges nyereségekről kérdezte, a miniszter úgy reagált, hogy „ez nincsen benne a családi kaszában”.
Pottyondy szerint a külügyminiszter a háborús kommunikációt is enyhítette, mivel a korábbi riogatáshoz képest már úgy fogalmazott a magyar fiatalok besorozásának esélyéről, hogy az „nem egy végletekig a valóságtól elrugaszkodott megközelítés”.
A youtuber szerint az Orbán-család tagjai is haszonélvezői a rendszernek, és egy friss hírre utalva azt mondja: „Például Orbán Viktor anyukája is egy sikeres kapitalista. Mint kiderült, bányája van.”
A videós kritizálja Demeter Szilárdot is, aki szerinte a választási eredmény miatt generációkat ír ki a magyarságból, mondván a fiatalok „kicsúsznak abból a kultúrából, abból a nemzeti kultúrából, amit mi nem örökítünk át.”
Pottyondy ezt úgy értelmezi, hogy a fiatalok azért csúsztak ki a nemzeti kultúrából, mert nem olvasták össze a konzervatív gondolkodó Scrutont Deákkal.
A teljes videót itt lehet megnézni: