„Attól féltünk, hogy kidobják, vagy akár meg is ölik” – osztrák állatvédők mentették meg a lecserélt magyar kutyát
Egy 13 éves, Magyarországról származó havanese kiskutya, Snoopy története hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában, miután kiderült, hogy bécsi gazdái azért akartak tőle megszabadulni, mert „túl macerás” lett nekik, hogy az idősödő állatot négyóránként le kell vinni sétálni.
Az OE24 portálon napvilágot látott eset szerint a Bécs 15. kerületében élő tulajdonosok nemcsak lemondtak volna a kutyáról, de már be is szereztek helyette egy fiatalabb utódot. A hír eljutott a Pfotenhilfe nevű állatvédő szervezethez, akik azonnal cselekedtek. A beavatkozásra azért volt szükség, mert a bécsi városi menhelyek a szabályok szerint csak elhagyott vagy hatóságilag elkobzott állatokat fogadhatnak be, így fennállt a veszély, hogy Snoopy sorsa rosszra fordul.
– mondta Johanna Stadler, a Pfotenhilfe vezetője. Hozzátette: „Ha valaki úgy bánik egy érző lénnyel, mint egy régi autóval, amit egy újra cserélnek, akkor bármi lehetséges.”
A szervezet munkatársai 300 kilométert utaztak a kutyáért. A helyszínen nem engedték be őket a lakásba, ahol legalább egy másik kutya is tartózkodott, ezért az állatvédők bejelentést tettek az illetékes állategészségügyi hivatalnál és az állatvédelmi ombudsmannál is. Az átvételkor a kiskutya rendkívül rossz állapotban volt. „Amikor a kis Snoopyt magunkhoz vettük és elindultunk vele, egész úton remegett, zavart volt alig tudtam megnyugtatni. Amíg az állatorvoshoz értünk vele, végig a kezemben kellett tartanom” – idézte fel Stadler.
Az állatorvosi vizsgálat és a chip leolvasása megerősítette, hogy Snoopyt valóban magyar adatbázisban regisztrálták először, tehát magyar tenyésztőtől vásárolták. A történet november végén szerencsés véget ért: az állatvédők találtak neki egy új, felelős családot. „Az Alsó-Ausztriai családnak már van tapasztalata a fajtával, így nyugodt szívvel adtuk nekik a kutyát” – közölte a szervezet.
A bichon havanese egyébként kifejezetten társaságkedvelő, alacsony mozgásigényű fajta, amely jól érzi magát lakásban, de idősebb korában természetes, hogy gyakrabban van szüksége rövid sétákra.
(via Blikk)