HÍREK
A Rovatból

10 évet is kaphat egy orosz férfi, mert a kollégáinak azt mondta, háború van Ukrajnában

Szergej gyerekkorát Ukrajnában töltötte, majd a moszkvai rendőrségen dolgozott. A háború borzalmairól több forrásból is értesült, ám lehallgatták, mikor erről beszélt, a kollégái pedig nem értették a viselkedését.


Szergej Klokov 20 éve dolgozik a moszkvai rendőrségen sofőrként. Egy magánbeszélgetésen a kollégáinak, a barátainak mondta azt, hogy szerinte ami Ukrajnában zajlik, az háború, és az orosz hadsereg rettentő dolgokat követ el. A férfi történetét a Wall Street Journal írta meg.

Klokovra akár 10 év börtön is várhat a kijelentése miatt. Mivel a bíróság szerint "nagyon veszélyes a társadalomra", azért nem engedik neki, hogy szabadlábon védekezzen.

A 37 éves, autószerelő végzettségű férfi a Kijev melletti Bucsában született. Apja szintén Ukrajnában született orosz szülőktől. A szovjet hadseregben szolgált, megjárta Afganisztánt is. Anyja orosz anyanyelvű ukrán családból származik.

Valentyin, az apa az orosz hadseregben folytatta katonai pályáját, míg Ljudmilla, az anya orvosként dolgozott és Irpinyben maradt, amíg a fia Szergej és lánya be nem fejezték az általános iskolát. A család ekkor ment Moszkvába, ahol azóta is élnek.

Jó kapcsolatuk maradt az Ukrajnában élő ismerőseikkel is. Az apát Ukrajnában érte az orosz támadás. Elmondása szerint amit tapasztalt, az rosszabb volt, mint Afganisztán. Fotókat is készített a harcok nyomairól, a képeket pedig megküldte a családjának. Szergej más forrásokból is érdeklődött, még telefonált is egy kijevi rendőrtiszttel. Tőle tudta meg, hogy Bucsa és a többi környékbeli város orosz ellenőrzés alá került.

Szergej próbálta elmondani moszkvai kollégáinak is, hogy milyen pusztítást végzett az orosz támadás, hogy sok civil halt meg, és hogy Oroszország egy agresszor.

Ám az orosz hatóságok lehallgatták, a kollégák pedig hitetlenkedve hallgatták. Egyikük egy nyomozónak azt mondta, hogy nem értette, mitől lett Szergej ilyen radikális.

Végül március közepén a munkahelyén tartóztatták le a férfit. A nyomozóknak másnap reggel azt vallotta, hogy félreérthető információkat kapott, és ezek hatására lett nyugtalan és hibát követett el.

Saját védője szerint a férfi ártatlan, mert bármit is mondott, azt nem nyilvánosan, hanem magánbeszélgetésben tette.

A védő és védence hetekig nem találkozhatott négyszemközt. Mikor végre sikerült beszélniük, akkor Klokov elmondta, hogy a bíróság kirendelt mellé egy ügyvédet. Az pedig azt javasolta neki, hogy vallja bűnösnek magát, mert akkor kisebb következménnyel megúszhatja az ügyet.

A kirendelt védő - akivel a férfi megszakította a kapcsolatot - a lapnak azt mondta, hogy Szergej a sok Ukrajnából érkező álhír miatt elvesztette az eszét. Ha pedig elítélik, akkkor akár 10 év börtönt is kaphat.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.

„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.

„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”

- tette hozzá.

Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”

Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:

„szeretjük az életszerű megoldásokat”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk