KÉK HÍREK
A Rovatból

WhatsApp üzenetek az Iszlám Állam vérfagyasztó uralmából

Pokoli az élet a szíriai Rakkában. A város lakossága túlélni próbál. Maha Hollandiába küldött üzenetei árulkodóak, milyen ott az élet.


Wafa egy amszterdami kis lakásban megérinti a WhatsApp alkalmazás ikonját a telefonja képernyőjén. A negyvenéves, hidzsábot viselő asszony elsírja magát, amikor a két kék pipát meglátja – a lánya, Maha olvasta az üzenetét. Tehát még életben van.

Az anyát 3250 kilométer választja el lányától. Maha és kétéves kisfia, Odai Rakkában, az Iszlám Állam szíriai fővárosában, a világ egyik legelzártabb településén rekedtek. Ha sikerül internet összeköttetésre találni, Maha Whatsapp hangüzeneteket küld az anyjának.

"
Amikor nem jön semmi, amikor nincs hír felőlük, az olyan, mintha haldokolna bennem valami

– mondja Wafa a CNN riporterének.

rakka

Rakka belvárosa, mielőtt az Iszlám Állam átvette a hatalmat (Wikipédia)

Amikor Wafa három évvel ezelőtt megérkezett Hollandiába Rakkából, könyörgött a lányának, hogy kövesse. Maha azonban otthon maradt a fiával és a férjével, de megígérte, hogy később mindannyian csatlakoznak. Ezt az esélyt nem kapta meg.

Az Iszlám Állam vallási rendőrsége lefejezte a férjét, mert egy szíriai katonának szóló üzenetet találtak a telefonján.

Most, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezette koalíciós csapatok körülzárták Rakkát, a menekülés még veszélyesebb lenne, így Maha üzenetei egyre kétségbeesettebbek. Annyira tele vannak érzelemmel, hogy néha alig kivehető, mit szeretne mondani.

A következő párbeszéd január kezdete óta folyik Wafa és a lánya között. Az anya megosztotta a hangüzeneteket a CNN-nel – ezeket olvashatjátok most.

2017. január 4.

Maha (lány)

"Anya, Odai megfertőződött a mérgezett víztől, de sikerült eljutnunk a sürgősségire, az orvos azt mondta, hogy életbevágó, hogy tiszta vizet igyon, de azt nagyon nehéz találni. Anya, teljesen kétségbe vagyok esve, nem tudom, mit csináljak. Esküszöm, fogalmam sincsen."

2017. január 5.

Wafa (anya)

"Kicsikém, próbálj meg tiszta vizet találni és azt add neki. Kicsikém, tudni akarom, hogy vagytok. Elegendő számunkra Allah, és Ő a legkiválóbb gyámolító."

2017. január 10.

Maha

"Anya, kimerültem, a helyzet szörnyű, képtelen vagyok elviselni így az életet, a fiam beteg, nincs orvosság, nincs tiszta víz, nincs semmi a gyerekemnek. Tegnap is alig kaptam neki egy kis tejet."

Wafa

"Esküszöm neked, kicsikém, az égvilágon mindenkivel kapcsolatba léptem, hogy ide jöhessetek. Beszélek a sajtóval, az orvossal, az egész világgal."

... Maha több mint három hét múlva tud csak válaszolni...

2017. február 2.

Maha

"Szia anya, kérlek, meséld el, hogy vagy, remélem, jól vagy, nagyon nehéz volt feljönni a netre, az a hely, ahol most sikerült (egy internet kávézó), nagyon messze esik onnan, ahol lakunk. Nem tudom, vissza tudok-e jönni, és hogy egyáltalán nyitva lesz-e."

Wafa

"Kicsikém, próbálj meg eljönni onnan, próbálj elmenekülni, akár egy másik faluba is, ahol megvárhatod, amíg átjuthatsz Törökországba."

2017. február 5.

Maha

"Anya, miért nem válaszolsz? Kérlek válaszolj! Kérlek, felelj! Meséld el, hogy vagy."

2017. február 6.

Wafa

"Kicsikém, hiszen válaszoltam, az orvosnál vagyok, nem tudom, mikor tudsz megint feljönni a netre. Miért ne válaszolnék neked, te vagy a lelkem, a szívem. Miattatok vagyok itt, kórházakban járok, altatóval alszom, és volt néhány idegösszeroppanásom."

... eltelik egy hónap ...

2017. március 10.

Maha

"Anya, megígérted, hogy kijuttatsz ebből a pokolból. Anya, rémálmaim vannak, azt álmodom, hogy jönnek értem, meg akarnak ölni. Amikor elküldöm a hangüzeneteimet, azonnal törlöm is őket, mert annyira félek. Mindenhol ott vannak (az Iszlám Állan harcosai). Annyira kimerít ez az élet."

Wafa

"Kicsikém, esküszöm, hogy már mindenkivel beszéltem, orvosokkal, ügyvédekkel, újságírókkal, nincs a világon senki, akivel ne beszéltem volna rólad és Odairól. A lehetetlent is megkísérlem, hogy kijuttassalak."

2017. március 17.

Maha

"Anya, vissza kell jönnöm, nem maradhatok itt, attól félek, le fognak tartóztatni. Félek, hogy bántani fognak, ha megtudják, hogy üzeneteket küldök neked, és részleteket mondok arról, milyen veszélyes itt az élet. Szerintük (a harcosok szerint) bűn azokkal beszélni, akik nem Rakkában élnek. Megpróbálok később is feljönni a netre."

Wafa

"Kicsikém, most hol vagy? Válaszolj! Kicsikém, felelj. Hadd halljam a hangodat."

2017. március 31.

Maha

"Anya, itt nincs semmi, nincs étel, nincs víz, nincs áram, semmi. Ezeknek (a harcosoknak) mindenük megvan, ami csak kell, jól élnek. Elegendő számunkra Allah, és Ő a legkiválóbb gyámolító."

Wafa

"Tudom én, kik ezek, ezek a rohadékok, akik kihúzzák magukat. Megvetem az Iszlám Államot, és azokat, akik őket ránk szabadították."

... Két hónap telik el, mire Wafa újra hall a lányáról. Maha Rakka egy másik kerületébe költözött.

2017. május 23.

Maha

"Anya, válaszolj, anya, miért nem felelsz? Ma elköltöztünk, nem tudom, mikor tudok a netre jönni megint, az Iszlám Állam harcosai mindenhol ott vannak, attól félek, nem tudok ide visszajönni, hogy a netre jöhessek. Félek, Odai kimerült."

Wafa

"Kicsikém, ha azt gondolod, hogy az új hely veszélyesebb, mint ahol most vagy, kérlek, ne költözz! Nem bírom ki, ha nem hallhatom a hangodat többé."

2017. május 26.

Maha

"Áldott Ramadant, anya, a legjobbakat kívánom neked. (felsóhajt). Anya, teljesen kivagyok. A falu, ahova költöztünk teljesen elzárt mindentől, elhagyatott, és minden nagyon drága, az étel, a zöldségek, a gyümölcsök, a hús, a csirke, még tejet sem tudok venni Odainak. Az egészségügyi betétek is nagyon drágák. Nagyon nehéz, olyan nehéz tejet szerezni Odainak."

Wafa

"Áldott Ramadant, kicsikém, bárcsak itt lehetnél velem, becsületben, tisztességben. Allah egyesítsen bennünket. Veled és Odai-jal, Allah egyesítsen. Ez az álmom. Ez az álmom. Nem veszíthetek többet."

2017. május 31.

Maha

"Láttam ma valakit a vallási rendőrségtől, egy robbanó mellényt vett fel, annyira vérzett, itt történt a faluban, ahol most vagyunk, aztán elment, elvitték, és halálra rémültünk."

2017. június 1.

Maha

"Kimerültem. Attól tartok, öngyilkosságot fogok elkövetni. A fiam beteg, én is beteg vagyok, és nincs már erőm. (sírni kezd) Hajnaltól lefekvésig ezt érzem."

2017. június 2.

Maha

"Szia anya, hogy vagy? Juttass ki ebből a szörnyű helyzetből, borzalmas a helyzet. Fáradt vagyok, a fiam kimerült. (sírni kezd) Könyörgöm, juttass ki innen! Nem beszélhetek sokat. Fogalmad sincs, milyen rossz itt nekünk. Juttass ki! Isten majd megjutalmaz érte. Ha nem juttatsz ki, attól félek, véget vetek az életemnek. Az utolsó leheletemig könyörögni fogok, hogy juttass ki innen!"

Wafa

"Jaj kicsikém, tudom, hogy mindentől elvágtak. Esküszöm, hogy tudom. Esküszöm, de nem tudom, mit tehetnék. (sír). Esküszöm, belehalok, állandóan csak ismétlem magam."

2017. június 16.

Maha

"Anya, ments ki innen! Ments meg! Ments meg! A pokolban élünk, a pokolban. Ments ki innen! A fiam mellettem haldoklik. Ments meg! Ments meg! Ha szeretsz, megmentesz. Ha szeretsz, megmentesz. Ne hagyj magamra! (érthetetlen). Ments meg! Ments meg!"

Wafa

"Jaj kicsikém, nincs, akivel ne beszéltem volna. A sajtóval, az orvossal, a bevándorlási hivatallal, légy türelemmel. Kicsikém, esküszöm, hogy kihozatlak velük."

2017. június 18.

Maha

"Mama, kérlek, próbálj meg mindent! Próbálj meg mindent! Semmink sincs. Se étel, se ital. A helyzet... (érthetetlen). Mama, az élethez szükséges alap dolgok sincsenek itt. Próbálkozz mindennel! Próbáld meg! Ments meg engem és Odait! Ha szeretsz, könyörögj mindenkinek, az újságíróknak, az orvosoknak. Mindenkinek!"

Maha

"A fiam kiszáradt, az itteni víztől megy a hasa. Nincs táplálék, a fiam a szemem láttára haldoklik. Próbáld meg, hiszek benned, csak próbáld meg! (érthetetlen) Tudod, amit most teszek, nagyon kockázatos, de én vállalom a kockázatot és elküldöm neked."

2017. június 20.

Wafa

"Megátkozom őket, kicsikém, királyként élnek, mindenre jut nekik. Csak mi szenvedünk. Minket törtek össze. Halottak vagyunk."

A neveket a biztonságuk érdekében a CNN riporterei megváltoztatták. Maha a mai napig küldi az üzeneteket. A város még mindig az Iszlám Állam uralma alatt áll.

Címkép: Pixabay

kjhkjh

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk