KÉK HÍREK
A Rovatból

Washingtoni repülőgép-szerencsétlenség: Ezért ütközhetett össze az utasszállító és a katonai helikopter

Az eddigi információk szerint a helikopter a jóváhagyott repülési útvonalán kívül repült.


Mint azt korábban mi is megírtuk: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter Washington felett csütörtökön. Az utasszállító kettészakadt és a Potomac folyóba csapódott, a helikopter pedig fejjel lefelé zuhant a vízbe. Az American Airlines tájékoztatása szerint a repülő Wichita városából indult, fedélzetén 60 utas és négyfős személyzet tartózkodott. A katonai helikopter a virginiai Fort Belvoirból szállt fel, és három amerikai katona volt rajta. Túlélőket nem találtak.

A tragédia kapcsán egyre több olyan hiányosságra derül fény, ami aggodalomra adhat okot a biztonsági tényezőkkel kapcsolatban – írja cikkében a New York Times.

Az eddigi információk szerint a helikopter a jóváhagyott repülési útvonalán kívül repült. Az American Airlines pilótái valószínűleg nem látták a helikoptert a közelben, miközben a leszállásra készülve a kifutópálya felé fordultak. A légiforgalmi irányító pedig nem tudta kezelni a kialakult helyzetet.

A katasztrófa újra a felszínre hozta a pilóták, a légiforgalmi irányítók és a biztonsági szakértők évek óta hangoztatott figyelmeztetését, miszerint a légiközlekedési rendszerben tapasztalható hiányosságok komoly balesetekhez vezetnek.

A mostani eset 67 ember halálát okozta.

Mint kiderült: szerda este a helikopterek és a repülőgépek légiforgalmi irányításának feladatait a washingtoni repülőtér térségében egyesítették, egyetlen személy felelt mindkét területért. Hivatalosan erre csak 21 óra 30 perc után van lehetőség, most azonban az egyik légiforgalmi irányító idő előtt távozott. A baleset nem sokkal este 9 óra előtt történt.

„Bár azon az éjszakán nem voltak szokatlan tényezők, amelyek elvonták volna az irányítók figyelmét, a személyzet a napszakhoz és a forgalomhoz képest nem a megszokott számú volt”

– áll egy előzetes jelentésében.

Csütörtökön öt jelenlegi és korábbi irányító nyilatkozott úgy, hogy a toronyban lévő irányítónak előrelátóbban kellett volna irányítania a helikoptert és a gépet, hogy elrepüljenek egymástól. Ehelyett a helikoptert kérte meg arra, hogy kerülje el a gépet. A helikopternek közelebb kellett volna repülnie a Potomac-folyó partjához és lejjebb a talajhoz, miközben áthaladt a forgalmas légtéren.

Mielőtt egy helikopter beléphetne bármely forgalmas kereskedelmi légtérbe, be kell szereznie a légiforgalmi irányító jóváhagyását. Ebben az esetben a pilóta engedélyt kért egy előre meghatározott útvonal használatára, amely lehetővé teszi, hogy a helikopterek kis magasságban repüljenek a Potomac keleti partja mentén, ahol elkerülhette volna az American Airlines gépét.

A helikopter megerősítette, hogy vizuálisan észlelt egy regionális repülőgépet, a légiforgalmi irányító pedig utasította a helikoptert, hogy kövesse az útvonalat és repüljön a gép mögé. Ám a helikopter nem követte a tervezett útvonalat – közölték többen is. A hadsereg egyik magas rangú tisztviselője mindenesetre óvatosságra intett, amíg a helikopter fekete dobozát, valamint más törvényszéki adatokat nem sikerül elelemezni.

A szakértők azt is kiemelték, hogy az ország legforgalmasabb repülőtereinek közelében egyre zsúfoltabb a légtér, a légiforgalmi irányítók hiánya pedig egyre több problémát okoz.

Sokuknak heti hat napot, azon belül napi tíz órát kell dolgozni, ami ebben a feladatkörben hatalmas megterhelés. A washingtoni légi forgalmi irányítók évek óta emberhiánnyal küszködnek, 2023 szeptemberében az előírt 30 helyett csak 19-en voltak.

Az irányítók különböző rádiófrekvenciákat is használhatnak a repülőgépeket és helikoptereket vezető pilótákkal való kommunikációhoz. Amíg az irányító kommunikál a helikopter és a repülőgép pilótáival, előfordulhat, hogy a két pilóta nem hallja egymást. Amikor az utasszállító pilótái a repülőtér felé közeledtek, a légiforgalmi irányítás arra kérte őket, hogy fordítsák el a leszállást egyik kifutópályáról a másikra. Ez a kérés újabb bonyodalmat idézhetett elő röviddel az ütközés előtt, és az események láncolata végül szörnyű tragédiához vezetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.


Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.

A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”

A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”

A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.

A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.

A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.

A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.

A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.

A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Varga Judit nem tett vallomást: megszüntették a Magyar Péterrel kapcsolatos állításai miatt indult eljárást
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség lezárta a Magyar Péter ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást. A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
DKA - szmo.hu
2026. április 27.



Bizonyítottság hiányában megszüntette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt az eljárást, amely Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy interjúban tett állításai miatt indult Magyar Péter ellen – írja az Index.

A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához,

Varga Judit pedig nem tett vallomást.

Az eljárás Tényi István 2024. március 27-i feljelentése nyomán indult, miután Varga Judit a Hajdú Péternek adott interjúban súlyos vádakat fogalmazott meg volt férjével szemben. Az interjúban a volt miniszter többek közt arról beszélt, hogy házasságuk alatt Magyar Péter egy alkalommal bezárta őt egy szobába, ahonnan csak a gyermekeitől kért segítséggel tudott kijutni.

A nyomozás során ezt az állítást nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani, és az ügyben korábban rendőri intézkedés sem történt.

A feljelentés személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt történt. Ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda először elutasította, ám a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség ezt a határozatot hivatalból felülvizsgálta. Az ügyet végül 2024 decemberében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vette át, amely most lezárta a nyomozást. A határozat indoklása szerint nem maradt olyan további eljárási lépés, amely hozzájárulhatna a tényállás tisztázásához.

Mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, az eljárást megszüntették.

Varga Judit a kegyelmi botrány kirobbanása után, 2024 februárjában jelentette be visszavonulását a közélettől. Röviddel ezután volt férje, Magyar Péter a politikai színtérre lépett, és nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Varga Judit a Schadl–Völner-ügybe történő állítólagos kormányzati beavatkozásról beszél. A felvétel nyilvánosságra hozatalát követő napon jelent meg a Varga Judittal készült interjú.

Magyar Péter többször is bírálta az ügyészség eljárását, és a vele szembeni eljárásokat kreált ügyeknek nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák” – szörnyű tragédia történt Shakira közelgő koncertjének előkészületei közben
Egy munkás életét vesztette a Rio de Janeiró-i Copacabanán, Shakira ingyenes koncertjének színpadépítése közben. A többiek próbáltak segíteni rajta, de az életét nem tudták megmenteni.


Tragédia történt a világhírű énekesnő, Shakira közelgő ingyenes Rio de Janeiró-i koncertjének előkészületei közben. Életét vesztette egy stábtag a Copacabana strandon felállított színpad építése közben.

Az előkészületek már napok óta folytak, a baleset pedig vasárnap történt, amikor egy technikus súlyos sérüléseket szenvedett egy emelőrendszerben.

„Az emberek azt mondták, hogy egy férfi beszorult alá. Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák”

– idézte egy helyi lakos, Antonio Marcos Ferreira dos Santos szavait a Metro.

A férfit kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A stáb hetek óta dolgozott a hatalmas ingyenes koncert összeállításán, amelyre Shakira május 2-i fellépésére több mint egymillió látogatót vártak.

A koncertet szervező Bonus Track egy nyilatkozatban erősítette meg, hogy „sajnos a technikus a kórházban elhunyt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A szomszéd kamerája rögzítette a négygyermekes apa halálát, órákkal azután, hogy kibékült feleségével
A 35 éves férfi öngyilkos lett, pedig este még a kapcsolatuk rendezéséről beszélt feleségével, akinek megígérte, hogy megváltozik.


Pár órával azután, hogy újrakezdést ígért feleségének, a 35 éves, négygyermekes J. Ádám Somoskőújfalun egy villanyoszlopon vetett véget az életének szombat hajnalban. A tragédiát egy közeli ház biztonsági kamerája rögzítette az elejétől a végéig – írta a Blikk.

A helyszínnel szemben lakó nő szokatlan zajokra ébredt reggel. Az asszony a rossz közbiztonság miatt szereltetett fel kamerákat a házára.

A felvételeken az látszik, hogy éjjel fél 3-kor egy férfi alsónadrágban és zokniban felmászik az egyik villanyoszlopra, majd egy kötéllel felakasztja magát.

Ádám péntek este még a feleségénél, Alexandránál volt, akivel a kapcsolatuk rendezéséről beszélgettek. A férfi segítséget kért és ismét megígérte, hogy megváltozik. Egy telefonos üzenet után azonban sietve távozott. Mielőtt elment, annyit mondott: „Tíz perc múlva itt vagyok”, de soha többé nem tért vissza.

A pár kapcsolata évek óta viharos volt. Miután megszületett a harmadik közös gyermekük, Ádám megcsalta a feleségét, ami után szétköltöztek. A férfi rendszeresen visszajárt a családjához, de a találkozásaik sokszor veszekedésbe torkolltak.

Egy barátja szerint Ádám az utóbbi időben drogproblémákkal küzdött, rossz társaságba keveredett, a hangulata és a fizikai állapota pedig szélsőségesen ingadozott az elmúlt hetekben. A feleségével való utolsó beszélgetése során újrakezdést ígért.

A felesége a találkozásuk után elaludt, reggel a rendőrök csengetésére ébredt, tőlük tudta meg, mi történt.

„Akkor nekem most nincs apukám?” – kérdezte az anyjától a nő korábbi kapcsolatából származó kilencéves lánya, aki saját apjaként szerette Ádámot, miután meghallotta a beszélgetést.

A legkisebb fiú, a négyéves Attila azóta is folyamatosan kéri az anyját, hogy hívja haza az apját. Alexandra ilyenkor csak annyit tud válaszolni: „Apa most már fentről vigyáz ránk.” Az özvegy azt mondja, most csak a gyerekek adnak neki erőt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk