HÍREK
A Rovatból

Von der Leyen után nyomoz az európai ügyészség, Orbán Viktor is feljelentést tett az Európai Bizottság elnöke ellen

Ursula von der Leyen sms-ben tárgyalt a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséről, ám ezek az sms-ek időközben eltűntek. Korrupció és összeférhetetlenség gyanúja is felmerült, állítólag Orbán is a feljelentők között van.


A liège-i ügyészség szóvivője szerint a legfelsőbb európai ügyészek nyomoznak az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti sms-ek eltűnése miatt – írja a Politico nyomán a Telex.

Az ügyészek közfeladatokba való beavatkozás, sms-ek megsemmisítése, korrupció és összeférhetetlenség miatt nyomoznak, de vádemelés még nem történt az ügyben.

A nyomozást 2023 elején a belga igazságügyi hatóságok indították meg Liège városában, miután egy helyi vakcinaszkeptikus körökhöz is köthető lobbista büntetőfeljelentést tett. Később a magyar és a lengyel kormány is csatlakozott hozzá – bár az utóbbi éppen visszavonja panaszát a Donald Tusk vezette EU-párti kormány választási győzelme után. A Politico forrásai szerint Orbán Viktor is tett feljelentést Von der Leyen a Pfizerrel folytatott oltóanyag-tárgyalásokon betöltött szerepe miatt.

Az Európai Ügyészség tavaly októberben jelentette be, hogy nyomoznak – akkor nem mondtak részleteket, most viszont elárulták, az elmúlt hónapokban valóban átvették az ügyet.

Az ügy a New York Times egy 2021 áprilisában megjelent cikkével kezdődött. E szerint ugyanis Von der Leyen azt nyilatkozta a lapnak, hogy 2020-ban a Pfizerrel kötött harmadik, 1,8 milliárd adag vakcináról szóló szerződés előtt a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával sms-ben és telefonon is egyeztetett.

A cikk után egy német újságíró közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megnézhesse az sms-üzeneteket. A bizottság ezeket nem adta ki arra hivatkozva, hogy nem tárolták őket, mert az sms-eket rövid életű, efemer dokumentumként kezelik. Emiatt az EU-s ombudsman, Emily O'Reilly már 2022 januárjában hivatali visszaélésről beszélt, arra hivatkozva, hogy a EU-s jog szerint a dokumentum kategóriájába minden olyan tartalom belefér, ami befolyásol tetteket, döntéseket, a médiumtól függetlenül.

Von der Leyennek nem ez az első botránya, amiért sms-ekben tárgyalt, majd eltüntette azokat. Mikor még német védelmi miniszterként dolgozott, nyomozás indult a minisztérium ellen, mert felmerült, hogy nem a megfelelő módon adtak ki nagy összegű, állami megrendeléseket. A nyomozás előtt azonban több üzenet is eltűnt az akkori miniszter, Von der Leyen telefonjáról, amik egy részét ő, egy másik részét pedig állítólag egy asszisztense törölte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET: