HÍREK
A Rovatból

Völner Pál vallomása Schadl Györgyről: Agilis fiatal vezetőnek tűnt, aki elkötelezett a végrehajtói kar megújítása mellett

A volt államtitkár szerint nem igaz, hogy Schadl több alkalommal is kenőpénzt adott volna át neki.


Számos új fejlemény került nyilvánosságra a Schadl-Völner ügyben hétfőn.

Az rtl.hu most arról számolt be, hogy miket írt a volt államtitkár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökéről 15 oldalas vallomásában.

A portál információi szerint Völner úgy velekedett vallomásában Schadl Györgyről, mint „az az ember, aki alkalmas arra, hogy rendet teremtsen a korábbi zavaros kamarai viszonyok után”.

„Kinevezésemkor már Schadl György volt a kar új elnöke, és ezt követően egy protokolláris eseménye a miniszter helyettesítve ismertem meg őt. Agilis fiatal vezetőnek tűnt, aki elkötelezett a végrehajtói kar megújítása mellett”

- áll a vallomásban.

Szerinte azért volt indokolt a kapcsolattartásuk, mert a végrehajtókkal kapcsolatban számtalan parlamenti kérdés, interpelláció és sajtómegkeresés érkezett hozzájuk. Elmondása szerint jó munkakapcsoalt alakult ki köztük, mivel Schadl minden végrehajtással kapcsolatos kérdésben tájékozott volt, gyorsan, akár telefonon tudott pontos információkat mondani, vagy nagyon rövid határidőn belül segített abban, hogy Völner a végrehajtóktól pontos információkat kaphasson a feltett kérdésekkel kapcsolatban.

„Schadl Györggyel munkánkból kifolyólag sokszor találkoztam, kifejezetten jó munkakapcsolat alakult ki, többször ebédeltünk együtt. Névnapokhoz, ünnepnapokhoz kötődően italt is ajándékoztunk egymásnak. Emlékezetem szerint 2021. április 15-én György napra tekintettel én ajándékoztam a részére italt, hogy ő is adott volna italt, nem emlékszem, de nem zárom ki”

- fogalmazott a volt államtitkár.

Az rtl.hu emlékeztet rá, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint aznap Schadl György arra kérte a sofőrjét, hogy vigyen neki egy „hármast”, mert el kell mennie a „szokásos barátunkhoz”. A telefonbeszélgetés során azt is hozzátette: tegyen mellé „valami viszonylag normális piát” is.

Völner Pál a vallomásában tagadta azt a vádat, miszerint Schadl György elérte, hogy azok az emberek kapjanak végrehajtói kinevezést, akikkel ő előzőleg megállapodott. Közölte, hogy nem hozzá tartoztak a végrehajtókkal kapcsolatos ügyek, így szerinte nem is tudta befolyásolni a kinevezéseket, mert nem ő döntött ezekben a témákban. „E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem” - írta Völner, hozzátéve, hogy az államtitkárok semmilyen módon és senki által nem voltak befolyásolhatók. Azt is írta, hogy soha nem próbált a vádban megfogalmazott módon hatni az államtitkártársaira, akik tőle függetlenül dolgoztak, nem voltak neki alárendelve.

A volt kormánytag azt is tagadja, hogy Schadl több alkalommal is kenőpénzt adott volna át neki.

„A gyanúsításban szereplő azon állítást, hogy én Schadl Györggyel 2017 augusztusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakítottam ki teljesen megalapozatlan, nem igaz. Nem igaz az az állítás sem, hogy a korrupciós kapcsolat keretében rendszeresen 2-5 millió forint úgynevezett rendelkezésre állási pénzt kaptam volna Schadl Györgytől. (…) A gyanúsításban szereplő 83 millió forint jogtalan előnyt sem egyben, sem részletekben nem vettem át”

- olvasható a vallomásában.

Azt is kifejtette, hogy 14 éves korában létesített először munkaviszonyt, és mindig munkából kereste meg a jövedelmét: „Mindig megfelelő jövedelemmel rendelkeztem ahhoz, hogy tisztes polgári életszínvonalon éljek, ezt meghaladó igényeim pedig nincsenek”. Hangsúlyozta, hogy több évtizedes munkáját, pályafutását soha nem tette volna kockára. „Minden esetben hivatali kötelességemnek, legjobb szakmai tudásomnak, és az ország érdekeinek figyelembevételével cselekedtem” - írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: