Egész életében bántották azt az egyiptomi nőt, aki mára bőrbetegségével együtt is keresett modell - írja a Mirror.
A 34 éves Reham Solimant 14 éves korában diagnosztizálták vitiligóval, ami azóta továbbterjedt, és mára a teste 60 százalékát elborítja. Gyerekkorában annyian piszkálták a bőrén lévő fehér foltok miatt, hogy teljesen meggyűlölte magát. Így élt egészen hat évvel ezelőttig, amikor úgy döntött, többé nem fogja érdekelni, mit gondolnak róla az emberek.
“Amikor a vitiligóm terjedni kezdett, a gyerekek tehénnek és bohócnak hívtak. Kétszer is előfordult, hogy nem akartak velem kezet fogni, mert attól féltek, a betegségem ragályos. Volt, hogy az egyetemen nem akartak mellém ülni, vagy irányt váltottak, ha mellettem haladtak el”
- mesélte.
Reham azt is felidézte: rengetegen odajöttek hozzá az utcán, hogy megkérdezzék, mi a gond az arcával, égési sérüléseket szenvedett-e, és tudja-e sminkelni magát.
A kairói nőt 2020-ban találta meg egy modellügynökség, akik felkérték, hogy legyen a bőrápolási termékük arca. Az új karrier olyannyira bevált, hogy mára sokan “a vitiligós Meghan Markle-ként” emlegetik.
“Hihetetlen élmény számomra, főleg, hogy így mások is felbátorodtak, hogy elfogadják a testi másságukat. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a világ minden tájáról, és nem csak a vitiligósoktól, hanem másoktól is, akik nem felelnek meg a társadalom által diktált szépségideálnak. Rendszeresen megtalálnak súly- vagy egészségügyi problémákkal küzdő emberek, hogy elmondják, engem látva könnyebben el tudják fogadni a saját helyzetüket is.”
Egész életében bántották azt az egyiptomi nőt, aki mára bőrbetegségével együtt is keresett modell - írja a Mirror.
A 34 éves Reham Solimant 14 éves korában diagnosztizálták vitiligóval, ami azóta továbbterjedt, és mára a teste 60 százalékát elborítja. Gyerekkorában annyian piszkálták a bőrén lévő fehér foltok miatt, hogy teljesen meggyűlölte magát. Így élt egészen hat évvel ezelőttig, amikor úgy döntött, többé nem fogja érdekelni, mit gondolnak róla az emberek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálos rákdiagnózisa után elhagyta a férjét, és 188 férfival feküdt le egy New York-i nő
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.
„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.
Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.
„Szerettem, hogy nem a betegséggel azonosítottak. Hogy az emberek nem néztek rám sajnálattal vagy szomorúsággal”
– fogalmazott egyik írásában. A nő először egy anonim blogban, az „Everything Leads to This” oldalon kezdte el dokumentálni az életét, amelyből később egy hatrészes podcast is készült „Dying For Sex” címmel, régi barátjával, Nikki Boyerrel közösen.
Halála előtt összesen 188 férfival feküdt le. Történetéből posztumusz megjelent egy memoár „Screw Cancer: Becoming Whole” címmel, később pedig az FX készített belőle sorozatot. Utolsó, „Meghaltam” című blogbejegyzésében őszintén írt arról, mit tanult az élete végén.
„Nincsenek olyan életbölcsességeim, amiket megoszthatnék. Tudom, mit tettem az életem végén. Tudom, mi okozott nekem örömöt. De az én listám valószínűleg nem lenne hatással rátok”
– írta. Megfigyelte, hogy a diagnózisa után voltak barátai, akik ugyan jelentkeztek, de sosem tettek erőfeszítést, hogy találkozzanak is vele. Ebből vonta le a következtetést: „A fel- és eltűnések során rájöttem, hogy az emberek azt teszik, amit tesznek, függetlenül attól, mit is szeretnének valójában. Még én is.”
Ez a felismerés felszabadítóan hatott rá. „Hát nem felszabadító? Nem kellett repülőjegyet vennem Bora Borára, napokat tölthettem az ágyban, még akkor is, ha szerettem volna produktív lenni.”
Búcsúüzenetében bocsánatot kért azoktól a barátaitól, akiktől nem tudott személyesen elbúcsúzni.
„A haldoklásom folyamatának rövidnek és zártnak kellett lennie. Egy halálcsónakhoz hasonlítottam. Ahogy egyre távolabb sodródtam a parttól, tudtam, hogy még egy test felborítaná azt a gyönyörű egyensúlyt és biztonságot, amelynek megteremtésén keményen dolgoztam.”
Üzenetét teljes empátiával zárta: „De ha dühösnek kell lennetek rám, csak rajta. Azt hiszem, én is az lennék, ha egy jó barátomtól olvasnék egy ilyen üzenetet, aki hirtelen már nincs többé.”
„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.
Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokkoló tragédia történt Brazíliában: meghalt egy férfi, miután vasárnap bemászott a João Pessoa-i állatkert oroszlánjának kifutójába.
A látogatók által készített videófelvételeken is látszik, ahogy
a férfi egy fára felmászva jutott át a kifutót övező, forrástól függően hat vagy nyolc méter magas falon és a védőrácsokon, majd a nőstény oroszlán elragadja.
A rendőrség elsődleges megállapítása szerint a férfi öngyilkossági szándékkal mászott be az állathoz.
Sajtóhírek szerint egy 19 éves, a hatóságok által már ismert fiatalember az áldozat, aki sokáig állami gondozásban nevelkedett, mentális problémái miatt pedig korábban pszichológiai kezelésre is szüksége volt. Egy őt jól ismerő gyermekvédelmi dolgozó szerint Gerson Machado mélyszegénységben nőtt fel megfelelő családi háttér nélkül, édesanyját pedig skizofréniával diagnosztizálták. A mentális gondokkal küzdő fiú volt az egyetlen gyerek a családban, akit nem fogadtak örökbe.
A történtek után az állatpark vezetése gyorsan döntött oroszlán sorsáról.
„Nem öljük le. Az állat nem agresszív, és senkire sem veszélyes. Csak azért reagált, mert egy nagymacska, és a területére hatoltak be”
– közölte a park sajtóosztálya a ContilNet megkeresésére.
A környezetvédelmi vezető szerint a nőstény oroszlán ösztönösen, területvédő szándékkal cselekedett, a park állatorvosa pedig hozzátette, hogy az állat meglehetősen megriadt, ezért többnapos megfigyelés alá vonják.
Az esemény a közvéleményt is felkavarta, sokan az állat pártjára álltak.
„Nem öljük le. Az állat nem agresszív, és senkire sem veszélyes. Csak azért reagált, mert „Nem az oroszlán hibája. Ő ment oda be”
A vizsgálat ideje alatt a Parque da Bica nevű park zárva tart. A városvezetés hivatalos közleményében fejezte ki együttérzését: „Rendkívül szomorú esemény ez mindannyiunk számára, együttérzésünket és részvétünket fejezzük ki a férfi családjának és barátainak.”
Beindult a mémgyár a tolmács-botrány után: mutatjuk a legviccesebb mémeket
Orbán Viktor Moszkvában bakizó tolmácsa megihlette az internet népét, számos mém került fel a közösségi oldalakra. A legtöbb a félrehallást figurázza ki.
Napok óta hangos a magyar sajtó és a közösségi média Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin múlt pénteki találkozójától, de még inkább az orosz elnök szavait szinte végig rosszul fordító tolmácstól. A történtekről Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, a tolmács állítása szerint nem hallotta jól Putyint. Menczer szerint viszont „az is lehet, ami minden emberrel előfordulhat, hogy rossz napja volt”. Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn annyit mondott: „A miniszterelnököt sem lehet eladni, nem volt ezzel semmi probléma”.
A botrány után természetesen a mémgyár is beindult. A Facebookon jó pár mémbe futottunk bele, ezek közül mutatjuk most a legjobbakat:

Elképesztő balhé lett a tombolából: a cég magának akarta az üzleti úton nyert videokártyát, a dolgozó inkább otthagyta őket
A kínai vállalat azzal érvelt, hogy ők fizették a kiküldetést, így a nyeremény is őket illeti. A dolgozó szerint neki volt szerencséje, ezért nem adta át az egyébként nem is értékes ajándékot.
Egyetlen videokártya miatt mondott fel egy sanghaji gyakornok, miután a cége el akarta venni tőle a tombolán nyert ajándékát. Az ügy november közepén pattant ki, amikor a vállalat üzleti útra küldte a munkatársát a suzhoui Nvidia Roadshow rendezvényre. Itt a program végén egy pecsétgyűjtős sorsoláson a gyakornok nyert egy GeForce RTX 5060 videokártyát, amelynek az értéke körülbelül 120-140 ezer forint. Ez egyébként nem számít soknak, sőt, az eszköz inkább az olcsó-megfizethető kategória képviselője.
Az öröm ennek ellenére sem tartott sokáig. Az egyik kollégája még aznap este közölte vele, hogy a pénzügy már tud a nyereményről, és mivel a cég fizette az utat, a kártya a vállalaté, így azt le kell adnia.
Később kiderült, hogy a könyvelés valójában nem tudott az esetről, a kolléga csupán irigy volt. A hír azonban gyorsan elterjedt, a vezetőség pedig a munkahelyi feszültség miatt többször is kikérdezte a gyakornokot. A vita olyannyira elmérgesedett, hogy végül egyik fél sem volt hajlandó engedni.
A vállalat végül azzal érvelt, hogy a dolgozó nem nyerte volna meg a kártyát, ha ők nem teszik lehetővé számára a részvételt.
A nyertes azonban ragaszkodott az igazához, mondván, a kártya az övé, a puszta szerencsének és nem a cégnek köszönhetően nyerte meg - írja kínai forrás nyomán a Tom's Hardware. A patthelyzetet végül a HR-osztály zárta rövidre, azzal, hogy megkérték, keressen magának másik munkahelyet. A gyakornok erre azonnal benyújtotta a felmondását.
A jogi szakemberek szerint egy nyeremény tulajdonjogának megállapításakor kulcsfontosságú, hogy az személyes szerencse okán jutott-e valakinek a birtokába vagy hivatalos feladatok ellátásának eredményeként.
A tombolán való részvétel pedig nem számít munkaköri kötelezettségnek. Más a helyzet, ha a munkaszerződés vagy a belső szabályzat kifejezetten rendezi az ilyen eseteket, vagy ha a vállalat bizonyítani tudja, hogy az alkalmazott részvétele a sorsoláson a munkaköri feladatai közé tartozott.
Az ügyet tárgyaló blogok kommentszekciói elsöprő többséggel állnak az igazáért küzdő dolgozó mellé. Az egyik legszemléletesebb érv pedig a következő. „Ha valaki egy üzleti úton 50 ezer jüanos bírságot 'nyer', akkor azt kifizeti a cég?”