HÍREK
A Rovatból

Videón a szupervadászgép balesete – amit az USA mellett Kína is szívesen kiemelne az óceánból

Még január 24-én történt a félresikerült landolás, azonban csak most vált publikussá értékelhető felvétel az esetről.


Az USS Carl Vinson (CVN-70) anyahajó fedélzete helyett a Dél-kínai tengerbe esett egy sikertelen átstartolási kísérlet közben az amerikai légierő egy Lockheed F-35C Lightning II vadászbombázója.

Ez a gép tele van olyan titkos katonai innovációval, ami a kínaiak érdeklődését is felkeltette. Mivel az eset nemzetközi vizeken történt, a gép végül is azé lesz, aki előbb ki tudja emelni. A versenyfutásban az amerikaiak hátrányból indulnak, hiszen az ehhez szükséges technikát jóval messzebbről kell(ene) odavezényelni, mint a közeli kínaiaknak.

A január 24-i esetről korábban nem szivárogtak ki felvételek, azonban most, mint ahogy az RTL.hu is megírta, a The Aviationist szaklapra hivatkozva, a héten a Redditen megjelent egy felvétel. A következő dermesztő pillanatok, amelyek a kamerák szerint 16:30:30-kor történtek, azt mutatják, ahogy a gép a fedélzethez csapódik.

A videó minősége, mivel a számítógép képernyőjéről rögzítették, nem ad nagyon világos képet. Akárhogy is, a repülőgép nagyon keményen eltalálta a hajót, az ütközés leszakította a főfutóművet, és az F-35-ös a fedélzetre pattant, először orrával ütközött a hajónak, mielőtt lángolva oldalra kezdett csúszni.

A fedélzeten a repüléshez szükséges berendezésekben nem keletkezett számottevő kár, a megsérült hét tengerész közül csupán kettőt kellett egy manilai kórházba szállítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a kormányközeli intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen! Hiszen ők folyamatosan támadják a nem kormánypárti kutatókat azért, hogy 2021 őszén az IDEA, a Medián és a Závecz tényleg »egy hangyányi«, a Publicus meg a Republikon pedig annál azért jócskán nagyobb ellenzéki előnyt mértek, miközben 2022 áprilisában lám-lám mekkorát nyert a Fidesz.

(2021 ősze és 2022 áprilisa között a Századvég, a Nézőpont és a Real-PR 93 méréseiben jelentősen CSÖKKENT a Fidesz előnye, míg ugyanakkor a kormánytól független kutatóknál NŐTT – a közbeszédben én még nem találkoztam olyannal, hogy valaki ne az utóbbit gondolta volna igaznak)"

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Tabuk nélkül” – Orbán Viktor interjút ad Rónai Egonnak az ATV Mérleg című műsorában
A miniszterelnök azt ígéri, hogy szó lesz az amerikai útjáról és minden másról is. A csatorna szerint a beszélgetés során a nézők személyesebb és árnyaltabb képet kapnak a hazai közélet alakítóiról.


Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy kedden interjút ad az ATV-ben Rónai Egonnak. Azt írta:

"Mérlegen a washingtoni út. És persze minden más. Tabuk nélkül, Rónai Egonnal".

A hírt az ATV is bejelentette a közösségi oldalán. A csatorna a műsorhoz még annyit hozzátett: "Rónai Egon a közélet meghatározó szereplőivel ül le hosszabb mélyinterjúkra. A beszélgetések célja, hogy a nézők a napi politikai eseményeken túlmutató, személyesebb és árnyaltabb képet kapjanak a hazai közélet alakítóiról".

Az interjút kedden 17 órától lehet megnézni az ATV YouTube-csatornáján.

A kommentelők mindkét bejegyzés után hasonló gondolatokat fogalmaztak meg:

"Előre elküldték a kérdéseket? Nem kell fáradni a válasszal, nyilván így volt."

"Kiderül, hogy az ATV és Rónai Egon mennyire feküdt le a fidesznek. Itt dől el, hogy a továbbiakban hiteles forrásként tekinthetnek-e rájuk az emberek vagy se. Bízom benne, hogy újságíróként fog viselkedni, és nem valami lagymatag előre betanult, megírt propaganda szar lesz, amivel az ellenzékiek sorában akarnak csak kételyeket szülni…. Nagy csalódás lesz, ha Egon is csak felnyal… Orbán hazugságot halmoz hazugságra, az első válaszánál már keresztkérdést lehet feltenni neki. Hát kíváncsian várom."

"Az a durva, hogy közel sem a miniszterelnök miatt fog ez nagyot menni. Hanem inkább azért, hogy az Egon vajon mennyire fog tudni helyt állni, és lesznek-e tőle értelmes kérdések. Vergődés és a folyamatos kitérés válaszok esetében garantált."

"De jó! Akkor lehet, hogy lesz nyilvános fórum is, ahol lehet kérdezni és végre leül az ellenzék vezetőivel is vitázni, hogy az emberek ne csak steril laboratóriumi környezetből kapjanak képet az ország vezetőjének elképzeléseiről, felkészültségéről, valóságérzékeléséről és szellemi állapotáról. Ez mindenképpen támogatandó. Hajrá, miniszterelnök úr, bátran álljon bele a nyilvános vitákba! Aki Trump elnök úr mellett is megállja a helyét, az biztosan nem futamodik meg az előre nem egyeztetett nyilvános kérdésektől. Még egyszer is hajrá! Nagyon várom!"

"Komoly baj lehet, ha Vityó idejön! Ha lehet ötletet adni, akkor egy guruló dolláros kérdés legyen!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mi volt Lázár János valódi feladata a Fehér Házban, semmi köze nem volt a kormányzáshoz
A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.


Lázár János építésügyi miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.

A miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek arról beszélt, hogy bár a kormánypropaganda az orosz energiaellátásért folytatott küzdelemként kommunikálta a látogatást, az ő jelenlétének egészen más oka volt - írta a 444.hu.

„Miért vitt magával engem a miniszterelnök? (…) Azért, mert a következő időszakban nekem nyilvánvalóan a választási kampányban van feladatom, szerepem... Tehát a Fidesz választási kampányát három oszlop tartja majd: Orbán Viktor, Szijjártó Péter és jómagam"

– mondta Lázár. A látogatást személyes felkészülési tapasztalatnak és látókört szélesítő lehetőségnek nevezte, amely során „beleláthattam a boszorkánykonyhába”.

A miniszter elmagyarázta a delegációban kialakított munkamegosztást is. Míg Lantos Csaba energiaügyi miniszter nem vett részt a tárgyaláson, addig a háttérben dolgozott. „Kint volt a delegációval, de nem volt ott a tárgyaláson. Ő abban segített, hogy amit mi megnyitottunk, azt le kellett tárgyalni” – fogalmazott Lázár, hozzátéve, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter dolga a keretek megteremtése, amit utána a szakminisztereknek kell tartalommal megtölteniük. A delegációban ott volt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is, aki bankárokkal tárgyalt. „Nekem az volt a dolgom, hogy a választási kampányra való felkészülés jegyében üljek ott” – közölte Lázár.

A washingtoni út tanulságaként a miniszter azt vonta le, hogy egyszerűbben és világosabban kell kommunikálni. „Az emberekkel világosan, egyértelműen, az őket foglalkoztató problémákról kell beszélni, ebben nagyon megerősödtem” – jelentette ki. Szerinte a magyar politikusok, beleértve a fideszeseket is, túlbonyolítják a dolgokat. „Egyszerűbben, világosabban, bátrabban, nyíltabban, határozottabban, előre, és soha föl nem adni” – vélekedett a miniszter.

A találkozó hivatalos témái között szerepelt a paksi atomerőmű fűtőanyag-ellátása és az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alóli mentesség is. Míg a magyar kormányoldal időkorlát nélküli, teljes mentességről kommunikált, addig több nemzetközi hírügynökség, köztük a Reuters és az Associated Press is arról számolt be amerikai tisztviselőkre hivatkozva, hogy a mentesség legfeljebb egy évre szól. A megállapodás részeként Magyarország mintegy 114 millió dollár értékben vásárol nukleáris fűtőanyagot az amerikai Westinghouse-tól a paksi atomerőmű VVER-440-es blokkjaihoz, és körülbelül 600 millió dollár értékben cseppfolyósított földgázt (LNG) is beszerez.

VIDEÓ: Lázár-interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Már hózáporok is lehetnek a hegyekben, hidegfront hoz lehűlést hétvégén
Egyelőre maradnak a ködös napok és a hullámzó hőmérsékletek. A tartósan ködös tájakon alig 4–6 fok lesz, míg máshol sütni fog a nap.
DKA – Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. november 11.



A ködös napok után szombaton észak-északnyugat felől egy markáns hidegfront éri el az országot, amely csapadékot is hoz magával, hegyvidéki területeken hózáporok is kialakulhatnak – mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Egyelőre bizonytalan, hogy a csapadék pontosan hol és mely napszakban érkezik, de az ilyen időjárási helyzetekben általában délnyugaton és északkeleten lehet rá számítani.

A változásig azonban a következő napokban marad a jelenlegi időjárási helyzet, sőt, a tartós köd egyre nagyobb területeket érint majd. A több mint hat órán át fennálló sűrű köd miatt szerdára is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Hungaromet Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre.

A meteorológus elmondása szerint jelenleg egy anticiklon alakítja időjárásunkat, aminek következtében az ország különböző tájain eléggé eltérő időjárást tapasztalhatunk. A magasban érkező meleg levegő az ország nagy részén a felszínhez „szorítja” a hideg légrétegeket, az így kialakult, úgynevezett hidegpárna pedig ködös, hűvös időt okoz, máshol azonban ragyogóan süt a nap.

„A tartósan ködös tájakon 4–6 fokot mérhetünk, ami a párának köszönhetően fagypontközeli hőérzettel párosul, ez már kifejezetten téli idő. A napos helyeken viszont 10 fok felett alakulnak a maximumok”

– mondta Molnár László.

Miután a front kisöpri a párát, vasárnap először északon, majd fokozatosan délebbre is kisüt a nap.

Az addig ködös részeken 6–8 fokig emelkedik a hőmérséklet, míg a korábban napos tájakon 10 fok körüli értékekre számíthatunk.

Ennél hosszabb távra egyelőre nem lehet előrejelzést adni, a modellek ugyanis meglehetősen hullámzó eredményeket mutatnak a jövő hétre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk