KÉK HÍREK
A Rovatból

Videón a szörnyű váci autós tragédia, amelyben két fiatal vesztette életét

„Nem tudom, láttam, és azt hiszem, hogy álmodom, nem bírok az álomból fölkelni” – a 16 éves lány édesanyja megrendülten beszélt a szörnyű esetről.


Mi is beszámoltunk arról a szörnyű tragédiáról, amely Vácott történt, és amelyben két fiatal vesztette életét. A balesetben egy fának ütközött a 18 éves fiú által vezetett autó, a sofőr és a 16 éves utasa kirepült az autóból és a helyszínen meghalt.

A lány édesanyja az RTL híradónak elmondta, hogy még mindig nem tudja felfogni, hogy mi történt a gyermekével.

„Nem tudom, láttam, és azt hiszem, hogy álmodom, nem bírok az álomból fölkelni"

- mondta megrendülten.

Az asszony idősebb lánya végignézte a tragikus balesetet. Annyit látott, hogy a fehér autó nagyon gyorsan, kacskaringósan megy, majd nekimegy a fának. A nagylány idegösszeroppanást kapott a látottak után.

Ő értesítette az anyját, aki azonnal a helyszínre sietett. Látta, hogy a lánya meghalt, de nem tudja elhinni, hogy ez a gyerekével történt. Még most is várja haza.

Az anya azt mondta, hogy nem haragszik a fiúra, aki az autót vezette, hiszen ő is elveszítette az életét.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Az édesanyával készült hosszabb interjú:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vége a hajtóvadászatnak Pacsán: elfogták a német házaspárt megkéselő férfit
A Zala megyei rendőrök elfogtak egy 62 éves német férfit, akit a szerdai pacsai emberöléssel gyanúsítanak. A férj a helyszínen meghalt, a feleséget életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.


Véget ért a hajtóvadászat, elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint szerda délben leszúrt egy Pacsán élő német házaspárt – tudta meg a 24.hu.

A Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság megerősítette az elfogás hírét, a gyanúsított elszámoltatása jelenleg is tart.

Szerdán 12 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, hogy a településen egy nőt találtak szúrt sebekkel, akit a mentők életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Férjére a házukban bukkantak rá, ő belehalt a sérüléseibe. A zalai nyomozók azonnal hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására.

A 24.hu szerint

a rendőrség egy 62 éves, a Rajna-vidék-Pfalz tartományból származó német férfit keresett a késelés miatt, drónokat is bevetettek a felkutatásához.

Értesülésük szerint egy 66 éves német férfi vesztette életét, 70 éves feleségét pedig kórházban ápolják.

Az idős művész házaspár néhány éve költözött a Zala megyei kisvárosba, és az év jelentős részét ott töltötte. A támadás után a sérült asszony az utcán kért segítséget, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Kelemen Tamás, Pacsa polgármestere elmondta, megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, hogy elfogták a gyanúsítottat. Hozzátette,

a férfi nem pacsai, és soha nem is járt korábban a településen.

„Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak” – írta a polgármester Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek a pacsai gyilkosságról: járókelők találtak az utcán menekülő, vérző feleségre
A Zala vármegyei rendőrök forró nyomon keresik a tettest, aki szerda délután támadt rá otthonában egy házaspárra. A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, férje a helyszínen meghalt.


Ahogy már hírt adtunk róla, késsel támadtak egy házaspárra szerdán kora délután a Zala vármegyei Pacsán. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, feleségét pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba, miután az utcán segítséget kért a járókelőktől.

Az eset után a város polgármestere, Kelemen Tamás a közösségi oldalán számolt be a történtekről. "Ma röviddel dél után Pacsán tragikus esemény történt.

Egy, az utcán segítséget kérő, vérző nőhöz érkeztek elsőként a járókelők, majd a mentőszolgálat több földi egységgel és légi mentővel, valamint a rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre"

– közölte.

Kelemen Tamás hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a házaspár férfi tagja a helyszínen életét vesztette. "A nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

Mindkettőjükön több szúrt sebet találtak.

Az ügyben a rendőrség nyomozást folytat, minden tőlünk telhető segítséget megadunk a hatóságoknak" – írta, majd hangsúlyozta: "Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak."

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók forró nyomon indultak az elkövető azonosítására és elfogására. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ismert vagy ismeretlen tettes ellen folyik-e az eljárás, és gyanúsítotti előállításról sem adtak tájékoztatást.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Helyzet van az M6-oson: mesterlövész a helyszínen, mindkét irányban lezárták az autópályát
A Fácános pihenőnél balesetezett egy acetilénpalackokat szállító teherautó. A forgalmat a 34-es és 45-ös csomópontoknál a 6-os főútra terelik, elhúzódó munkálatok várhatók.


A Terrorelhárítási Központ mesterlövészét is bevetették csütörtök délután az M6-os autópályán, miután egy gázpalackokat szállító teherautó balesetezett a Fácános pihenőhelynél.

A Dunaújváros felé vezető oldalon lecsúszott jármű pótkocsijáról öt, egyenként tizenkét acetilénpalackot tartalmazó kaloda zuhant az útra. A rakomány szétszóródott, és több palack azonnal lángra kapott.

A baleset miatt az autópályát a 40-es kilométerszelvénynél mindkét irányban teljesen lezárták. A forgalmat rendőri irányítással terelik el: a határ felé haladókat a 34-es jelű Ercsi csomópontnál, a főváros felé tartókat pedig a 45-ös jelű Besnyő csomópontnál irányítják a 6-os főútra. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszíni munkálatok várhatóan elhúzódnak.

A lángok megfékezésére és a palackok hűtésére nyolc település tűzoltói érkeztek a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával.

A helyszínen dolgoznak az érdi, törökbálinti, fővárosi, dunaújvárosi és pusztaszabolcsi hivatásos egységek, valamint a százhalombattai létesítményi és a martonvásári önkéntes tűzoltók is.

A beavatkozás rendkívüli elemét a Terrorelhárítási Központ mesterlövészének bevonása jelentette, aki a tájékoztatás szerint egy palackot már ki is lőtt.

A felhevült acetilénpalackok rendkívül robbanásveszélyesek, a szakemberek ilyenkor a folyamatos hűtés és a hőkamerás megfigyelés mellett dönthetnek a nyomásmentesítő kilövés mellett.

Ezzel az eljárással biztonságos távolságból lehet csökkenteni a palackban uralkodó nyomást, megelőzve a későbbi, kontrollálatlan robbanást.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját ürülékükben, megfagyott víz mellett találtak két csontsovány, láncra kötött kutyát egy soroksári udvaron
A rendkívül rossz egészségi állapotban lévő ebeket az Állatmentő Liga vette gondozásába, ahol azonnal orvosi ellátást kaptak. A 11 éves kan, Kimbo, annyira sovány volt, hogy a bordái is kiálltak. A rendőrség állatkínzás miatt nyomozást indított.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy január 23-án egy bejelentés érkezett a Soroksári Önkormányzat Rendészeti Osztályára egy XXIII. kerületi elhagyatott ingatlan udvarán tartott két kutyáról. A helyszínre siető rendőrök az állatokat borzalmas körülmények között találták.

Az ebeket „gazdi nélkül, rövid láncon tartva, saját ürülékükben és vizeletükben, az időjárás viszontagságainak kitéve, megfagyott vizük mellett találták. A láncuk annyira nehéz volt, hogy alig tudták húzni.”

A rendőrség közlése szerint mindkét állatot lefoglalták és az Állatmentő Ligához szállították, ahol azonnal állatorvoshoz vitték őket. Csak az egyiküknek volt chipje.

„Róla így kiderült, hogy 11 éves kan és Kimbo a neve. Bordái, csigolyái erőteljesen kiálltak, ijedt és kiszáradt volt, valamint köldöksérvvel küzdött. Az orrán lévő friss sérülései, a mellkasán és a hátán található hegek miatt nehezen és erőtlenül mozgott. Érvényes veszettség elleni oltása sem neki, sem a néhány éves szuka társának nem volt. A szuka lázasan, gyulladt hallójáratokkal, hiányos fogazattal került az állatorvoshoz.”

A BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt indított nyomozást az ügyben. A rendőrség a posztját, amelyben közeli képeket is mutattak a kutyák sérüléseiről, állapotáról, egy felhívással zárja:

„A kutya feltétel nélkül szeret. Nem tud segítséget kérni. Nem tud elmenekülni. Mi vagyunk a hangja. Szólj, jelentsd, állj ki érte! Egy bejelentés életet menthet. Az állatkínzás bűncselekmény. Ne menj el mellette szó nélkül.”

A BRFK és az Állatmentő Liga között 2022 februárja óta írásos együttműködési megállapodás van érvényben, amelynek értelmében a rendőrség állatkínzás gyanúja esetén lefoglalhatja az állatokat, a Liga pedig a hatóság felkérésére elszállítja és biztonságba helyezi őket, valamint megszervezi az állatorvosi ellátásukat. A posztban említett chip- és oltáshiány azért is lényeges, mert Magyarországon 2013 óta kötelező minden négy hónaposnál idősebb kutya mikrochipes megjelölése, emellett a kutyák számára évente kötelező a veszettség elleni védőoltás is, amit csak chippel ellátott állat kaphat meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk