Egy balesetet okozó autóst keresnek - írja a bpiautosok.hu. Egy olvasójuk küldött egy videót az esetről.
Azt írta hozzá:
"A tegnapi nap folyamán (október 21), a kora esti órákban 18 óra környékén (a felvételen az időbélyegző pár percet siet) haladtunk barátommal külön autóval egymás után az 52-es főúton Solt irányába.
A 38-as km magasságában egy szembejövő, fehér színű oldalán talán sárga csíkkal rendelkező régebbi Peugeot Partner/Citroen Berlingo áttért a mi sávunkba és érintőlegesen ütközött a barátom által vezetett Ford Transittal, aminek az oldalát végighúzva jelentős anyagi kárt okozott.
Az illető megállás és fékezés nélkül továbbhajtott Kecskemét irányába. Sajnos a szemerkélő eső és a rossz látási viszonyok miatt a rendszáma nem látszik a felvételen. Rendőrségi intézkedés történt.
Nagy segítség lenne számunkra, ha valaki az adott időpontban arra közlekedett és esetleg rendelkezik felvétellel, látta az elkövető rendszámát, vagy felismeri az autót, ami valószínű szintén jelentős sérüléssel rendelkezik a bal oldalán. Előre is köszönjük a segítséget!"
A portál azt írta, hogy ha bárki tud információval szolgálni, összekötik az olvasójukkal.
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.
„Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt” a Nagykőrösi úton – erről számolt be kedden este egy férfi a TikTokon. Videóját már több mint 300 ezren nézték meg alig egy nap alatt.
A felvételen látszik, hogy egy jókora kátyú tátong a forgalmas fővárosi úton, amely sorra szedi áldozatait. A videóban is látszik egy autó, amely nem sokkal a kátyú után félrehúzódott.
A felvételt készítő férfi maga is áldozatul esett: két órával a videózás előtt belement a kátyúba, bejelentette a segélyhívón, de másfél órán keresztül nem történt semmi. Ezután újra telefonált, mire azt a választ kapta, hogy a rendőrség azonnal lezárta az esetet.
Hiába jelezte a férfi, hogy sorra történnek defektek a helyszínen, azt mondták neki, hogy a hóesés miatt nem tudnak senkit kiküldeni.
Azt kérték, fotózza le a környéket, hogy legyen bizonyíték arról, hogy nincs semmilyen tábla vagy jelzés arra, hogy rossz az út minősége.
Hogy figyelmeztesse a többi autóst, láthatósági mellényeket és dísztárcsákat, valamint egy piros háromszöget is elhelyezett a szalagkorlátnál, de ahogy a videóban is látszik, a sofőrök ennek ellenére sem lassítanak.
„Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt” a Nagykőrösi úton – erről számolt be kedden este egy férfi a TikTokon. Videóját már több mint 300 ezren nézték meg alig egy nap alatt.
A felvételen látszik, hogy egy jókora kátyú tátong a forgalmas fővárosi úton, amely sorra szedi áldozatait. A videóban is látszik egy autó, amely nem sokkal a kátyú után félrehúzódott.
A felvételt készítő férfi maga is áldozatul esett: két órával a videózás előtt belement a kátyúba, bejelentette a segélyhívón, de másfél órán keresztül nem történt semmi. Ezután újra telefonált, mire azt a választ kapta, hogy a rendőrség azonnal lezárta az esetet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.
Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.
A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.
A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.
A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.
„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.
Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.
Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.
„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.
A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.
„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.
Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.
A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.
Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.
A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem féltem a csúnya bácsitól” – megszólalt az ötéves Levi, akit az autójukkal együtt raboltak el Sülysápon
A kisfiú az édesanyjának elmondta, hogy a tolvaj gyorsan hajtott és gonosz volt. A 20 éves gyanúsítottat a rendőrség elfogta, jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás.
Szerda reggel percek alatt vált rémálommá egy család reggele a sülysápi bölcsőde parkolójában, amikor egy tolvaj elhajtott a család Ford Focusával, benne a hátsó ülésen ülő ötéves Leventével. Az édesapa éppen a kisebbik, két és fél éves gyermekét vitte be az intézménybe, amikor a lopás történt. A kisfiút a tolvaj néhány kilométerrel arrébb kitette az autóból, a rendőrök pedig később elfogták a gyanúsítottat – írta a Blikk.
Mint kiderült, miután a tolvaj elhajtott a gyerekkel, Úriban kirakta a kisfiút, akit egy idős férfi talált meg az utcán, és bevitte egy közeli boltba. Az üzlet alkalmazottja azonnal értesítette a rendőrséget.
„Azt kérték, vigyázzak rá, közben sírt szegény. Körülbelül fél óra múlva jöttek érte, addig evett egy tejszeletet és üdítővel is megkínáltam” – mesélte el. Az apa eközben a segélyhívón kért segítséget.
„A kisfiam kint volt az autóban, elhoztam a kulcsot, de valahogy elvitték az autót a gyerekkel együtt”
– mondta a diszpécsernek.
A tolvaj letépte a rendszámot az autóról és továbbhajtott, de a járműbe szerelt GPS-nyomkövető segítségével a család és a rendőrség is követni tudta az útvonalát. A 20 éves szentmártonkátai férfit végül ötven kilométerrel távolabb, Újszászon, egy romos háznál fogták el a lopott autóval együtt. Vallomásában azt állította, a kocsit a vasútállomáson vette 50 ezer forintért.
Az édesanya elmondta, a férje azért hagyta járó motorral az autót, hogy a fia ne fázzon, de abban a hitben volt, hogy a járművet lezárta. A kocsi kulcs nélküli indítású, a kulcs végig az apánál volt. „Kiderült, az autó folyamatosan pittyegett vezetés közben, mivel a kulcs nem volt ugye benne, de anélkül is tudott vele haladni a tolvaj” – tette hozzá az anya. A rendőrök drogot is találtak a járműben, amit lefoglaltak. A letépett rendszámtáblán kívül komolyabb kár nem esett az autóban, de a gyerekülést szétszaggatták.
A kisfiú személyleírást tudott adni az elkövetőről. Levi az anyja elmondása szerint arról beszélt, hogy a férfi nem bántotta, de nagyon gyorsan hajtott, és szerinte gonosz volt. Bár a kisfiú az újságíróknak bátran
kijelentette, hogy „nem féltem a csúnya bácsitól”, a héten már nem megy óvodába, és a szülők pszichológus segítségét kérik a történtek feldolgozásához.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele miatt folytat büntetőeljárást. A család az autót visszakapta, az édesapa csütörtökön már azzal ment dolgozni.
Szerda reggel percek alatt vált rémálommá egy család reggele a sülysápi bölcsőde parkolójában, amikor egy tolvaj elhajtott a család Ford Focusával, benne a hátsó ülésen ülő ötéves Leventével. Az édesapa éppen a kisebbik, két és fél éves gyermekét vitte be az intézménybe, amikor a lopás történt. A kisfiút a tolvaj néhány kilométerrel arrébb kitette az autóból, a rendőrök pedig később elfogták a gyanúsítottat – írta a Blikk.
Mint kiderült, miután a tolvaj elhajtott a gyerekkel, Úriban kirakta a kisfiút, akit egy idős férfi talált meg az utcán, és bevitte egy közeli boltba. Az üzlet alkalmazottja azonnal értesítette a rendőrséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Főügyészségi ügyészt vettek őrizetbe hivatali visszaélés miatt, egyelőre hírzárlat van
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatja ki az érintett ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene. A bíróságnak 72 órán belül döntenie kell az esetleges letartóztatásáról.
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy főügyészségi ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene – írja a testület.
Egyelőre hírzárlat van, a nyomozásról semmilyen más információt nem közöltek.
A Büntető törvénykönyv szerint hivatali visszaélést az a hivatalos személy követ el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, megszegi a hivatali kötelességét, túllépi a hatáskörét, vagy más módon visszaél a helyzetével. Az őrizetbe vétel legfeljebb 72 óráig tarthat, ezalatt kell a bíróságnak döntenie az esetleges letartóztatásról vagy más, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedésről. Az ügyészek által elkövetett bűncselekmények nyomozása a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.
Nem ez az első eset, hogy ügyész kerül hasonló helyzetbe: tavaly júliusban a sajtó arról számolt be, hogy Kőszeg volt vezető ügyészét szintén hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.