Veronai baleset: bűnszövetkezetet működtet a buszos cég a gyászoló szülők szerint
A szülők nyílt levélben vádolják a tragédiában érintett buszos céget és dolgozóit. Azt írják: a buszos cég bűnszövetkezetet működtet a pótüzemanyag-tartályok beszerelésével, és ezzel áfát és jövedéki adót is csalnak.
"Átlépni a határt plusz tartállyal nem lehet. A jogszabályok értelmében annyi benzint lehet átvinni, ami a hivatalos tartály, plusz 100 liter"
– mondta az ATV-nek Krizsány László, aki a lányát vesztette el a szerencsétlenségben. Noha a busztársaság vezetője korábban tagadta a póttartályok létezését, a szülők szerint egy hulladéklerakóban megtalálták ezeket a nyomozók.
"Tudjuk, hogy az első vizsgálat nagyon gyorsan megtörtént a baleset után, akkor megtalálták a póttartályokat a Pizolit autóbuszaiban, majd egy második vizsgálat következett néhány nap múlva, amikor már az összes tartály ki volt szerelve"
- írták.
Krizsány László szerint az első számú felelős a busz sofőrje, aki elvesztette a kontrollt a jármű felett, és ezzel okozta a balesetet. Hozzátette: az olasz autópályának a felelőssége is megállhat, hiszen nem volt olyan korszerű berendezés, ami ezt a buszt meg tudta volna állítani - mondta az ATV-nek.
Az ATV riportere beszélt a cégvezetővel is, de ő nem akart reagálni az elhangzottakra. Az érintettek levéléből az is kiderül, hogy eddig bocsánatkérést sem kaptak senkitől.