KÉK HÍREK
A Rovatból

Véresre verték az Index.hu egyik vezetőjét egy budapesti gyorsétteremben

Reklamált, majd a vásárlók könyvét kérte. Helyette azonban kidobták és úgy megverték, hogy több öltéssel kellett a sebet összevarrni.


Egy budapesti gyorsétterem biztonsági őre véresre verte az Index.hu tartalomfejlesztési vezetőjét. Szabó Zoltán a Facebookon írta meg, mi történt vele.

A megdöbbentő esetről szóló beszámolóját változtatás nélkül közöljük.

"Egyrészt én vagyok az, aki tényleg rajong a KFC-ért, mert az omlós panír, meg a 11 titkos fűszer, és ezt a vonzalmam nem is szégyellem. Másrészt én vagyok az, aki ennek ellenére soha többet nem megy KFC-be, miután véresre verték a Király utcai gyorsétteremben.

De csévéljük vissza kicsit az eseményeket: vasárnap van, este fél tíz múlt és én éppen távoztam a Corinthia Grand Hotelből, ahol viszkikóstolás zajlott, én például tokaji aszús hordókban érlelt skót viszkit forgatva szidtam az új iOS 11-et az Index egykori dizájnerével. Süppedős szőnyeg, vágott virág, megtévesztően európai hangulat. Volt még majdnem fél órám, hogy találkozzam egy barátommal, aki hétfőn reggel utazott vissza Svájcba, ezért gondoltam adok a körülöttem lassan köröm alatt felgyűlő koszra hasonlító előítéleteknek, és eszem valamit a KFC-ben.

A sorban még elbeszélgettem egy párral, akik előadták ugyanazt a számot, amit hetente kétszer látok: a fiú megismer, vadul indexezik, a lány meg néz, hogy fogalmam sincs ki ez, és nem, akkor se tudom, ha mindig van vele a videókban egy nagydarab szakállas.

A pár előttem rendelés nélkül távozik. Én kérnék, de a pénztáros fiú jelzi, hogy csak elvitelre lehet. Én visszakérdezek, hogy nem lehetett-e volna esetleg ezt a sor elejére kiírni, és akkor nem ácsorgok itt annyit.

'De lehetett volna. Ha nem kérsz semmit, kiállnál a sorból?' - kérdezi a srác, és nekem ezen a ponton egy kicsit sok lett ez. Nem vagyok egy kiköpött William Foster az Összeomlásból, nem akarnék fegyverrel hadonászni, csak mert fonnyadt a saláta a hamburgerben, de az elmúlt pár nap megviselt: találkoztam már flegmán értetlenkedő bolti eladóval, nagyon elfoglaltan megvárakoztató felszolgálóval, és egy étteremvezetővel, aki arra a kérdésre, hogy miért nincs éppen nyitva a konyha, annyit válaszolt, hogy csak.

Ezért most, így a hét végén,

bátran kikértem a vendégkönyvet. Nem vagyok egy nagy feljelentő, nem szoktam minden rosszindulatot kétszer iktatni, ezért azt gondoltam, hogy annyit írok majd csak bele: Bunkó a kiszolgálás.

Üdvözlettel: Szabó Zoltán

'Nincs' - válaszolt a pénztáros. Ott szokott lenni, de most nincs. Itt egy kicsit elkapott a jogaiért, meg persze a rántott csirkecombjáért küzdő kisember haragja, és mondtam, hogy vendégkönyvnek lennie kell, szerintem hívja ide az üzletvezetőt.

Az üzletvezető sietve érkezett, kezében egy A4-es, üres fénymásolópapír, hogy akkor ide írjam le, mi a bajom, és húzzak el.

Én persze mondtam, hogy ennyire nem vagyok hülye, ezt a fecnit egyszerűen ki fogja dobni, a panaszkönyv lényege éppen az, hogy hivatalos dokumentum, kötelesek válaszolni, és talán valaki az egyik képzésen elmagyarázza majd az újonnan felvett munkatársaknak, hogy nem kell direkt seggfejnek lenniük a vendégekkel.

'Kidobjam?' - szólt bele a beszélgetésbe a megtermett biztonsági őr, az üzletvezető meg gyorsan rövidre zárta a vitát a papírlappal és a panaszkönyvvel: 'Dobd ki'.

A biztonsági őr nem kért meg arra, hogy távozzak, sőt még csak fel sem szólított: egyszerűen megragadott és irtózatos erővel végigráncigált az éttermen, majd kidobott az ajtón. Amikor kissé döbbenten felnéztem, csak annyit tudtam kérdezni, hogy 'ugye nem fogsz még megütni is?'.

Ekkor ütött meg először. Ököllel. Leesett a szemüvegem, és éreztem, hogy az orrom elönti a vér. És előbújik belőlem a kétségbeesetten dühös Kohlhaas Mihály, aki itt és most nem fog szépen hazamenni és nem elégszem meg annyival, hogy ír egy lehúzó értékelést erről a helyről a Foursquarre.

Elővettem a telefonom és szóltam a biztonsági őrnek, hogy felveszek mindent és most bemegyek, beszélek az üzletvezetővel, mert nem hiszem, hogy ez a KFC-ben a rendszerszintű panaszkezelés.

A videó szerint ezután már csak annyit ismételgettem, hogy ez most komoly? Beléptem az ajtón, majd felvettem videóra ahogy többször megüt, amíg a földre nem esek. Ezután hívtam a rendőrséget.

A biztonsági őrt garázdaságért állították elő, engem sértettként hallgattak ki, miután a szám több öltéssel összevarrták a balesetin.

Naponta vernek meg kötekedő vásárlókat, mégis mit akarsz?

Semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy egyetlen pillanatra azt érezzem, hogy legalább a multinacionális nagyvállalatok nem úgy működnek ebben az országban, mint valami MGTSZ. Hogy hiába a rendszerszintű erőszakosság, meg hogy újból terjed, hogy hiába van igazad, kussolj, de legalábbis beszélj halkan, tisztelettel az elvtárssal, a kapitalizmus azért még működik, és képes kezelni az ilyen jellegű hibákat.

Nem érdekel a személyes felelősségre vonás, az a rendőrség és a munkáltató dolga, engem az érdekel, hogy a KFC-t is működtető Amrest elnézést tud-e kérni, és tudja-e garantálni, hogy

- Ezentúl nem agresszív, frusztrált biztonsági őröket alkalmaznak, hanem olyanokat, akik képesek normálisan kommunikálni a problémás vendégekkel.

- Megvizsgálják-e, hogy mégis hogy lehet, hogy nem volt az étteremben panaszkönyv, és hogyan fordulhatott elő, hogy a biztonsági őr jelvényén se a neve, se valami, a későbbi panaszt megkönnyítő azonosítószám nem szerepelt?

- Hogy hajlandóak e nyilvánosan megosztani, hogy ezentúl mit tesznek azért, hogy az üzletvezetők képzésébe beépüljön a panaszkezelés?

Ezenfelül szeretném, ha a KFC-t is működtető Amrest az esetleg felmerülő orvosi költségeken túl 500 ezer forintot fizetne kártérítésként, mert a munkatársuk a boltjukban nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott egy vendégnek.

Ebből az ügyből nem szeretnék hasznot húzni, csak annyit szeretnék, hogy a cég ezt az összeget, ami a Király úti KFC pár órás forgalma csupán, november 1-ig utalja át egy általam meghatározott, gyermekekkel, szegényekkel és elesettekkel foglalkozó alapítvány számlájára.

Bevallom, fogalmam sincs, hogy ekkora összegű nem vagyoni kártérítést megítélne-e ebben az esetben egy magyar bíróság, de nem is pereskedni akarok: hanem azt érezni, hogy ritkán, de mégis úgy működik itthon valami, mintha Európában lennénk.

Részeg voltál, megvertek, hol itt a történet?

Először is az orvosi látlelet szerint sem voltam részeg, de elismerem, hogy nem köptem ki a viszkiket kóstoláskor. Ennek ellenére egyszer sem ütöttem vissza, és semmilyen, felületi sérülést sem okoztam a biztonsági őrnek, egyszerűen hagytam hogy hülyére pofozzon. Minden bizonnyal éppen azért hitte, hogy ezt megúszhatja, mert hétvégente rendszeresen fordul elő, hogy részegeket kell kidobniuk az étteremből és az igazi részegek azután nem panaszkodnak, inkább hazaszédelegnek.

Miért nincs ebből cikk az Indexen?

Sokat gondolkoztam, hogy jó-e, ha ezt kiírom magamból, azzal a vicces felhanggal, hogy én vagyok jelenleg a magyar sajtó önkéntes KFC-szóvívője, a legnagyobb rajongó, erre még engem is laposra vernek. De aztán úgy döntöttem, hogy nincs is annál rosszabb, mint amikor az újságíró a lapot és a nyilvánosságot kalapácsként lengetve intézi el az ügyeit.

Azt remélem, hogy ez már nem az az ország, ahol félrerakják a legszebb paradicsomokat a művész úrnak, és az elvtárs pult alól kapja a felsált. Én nem azt szeretném, ha engem többet nem vernének meg a KFC-ben, hanem azt akarom elérni, hogy a részeg bulizókat, de még az apróval betévedő hajléktalanokat se bántsák. És a KFC mellett a Pizza Hutot, és a Starbucksot is működtető Amrest Magyarországon éppen úgy vállalná a felelősséget az ilyen hibákért, mint ahogy ezek a márkák tennék az Egyesült Államokban.

Éppen ezért nem zavar, sőt szeretném, ha ezt a posztot megosztanátok, esetleg cikket írnátok belőle, érdekel, hogy az Amrest egyáltalán válaszol-e, és ha igen, akkor semmitmondó mellébeszélés vagy áldozathibáztatás helyett megér-e nekik 500 ezer forintnyi adomány azt, hogy felelősségteljes cégként tudjanak megjelenni ebben a történetben."

Írásban megkerestük a KFC éttermeket működtető Amrest Kft.-t az üggyel kapcsolatban. Amint reagálnak, frissítjük cikkünket.

A cég a hvg.hu kérdésére azt írta, hogy Szabó Zoltán posztjából értesültek az incidensről. Az Amrest Kft. most keresi meg az üzlet vezetőjét, és az Index munkatársával is felveszik a kapcsolatot. Most még a részleteket szeretnék tisztázni, és a tények ismeretében tudnak állást foglalni - mondta Juhász Nándor, az Amrest Kft marketingvezetője. Az ügyet komolyan veszik, és a vizsgálat során a gyorsétteremben lévő kamera felvételeit is megnézik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Negyven év után felnyitotta apja sírját, sokkolta, amikor kiderült, hogy egy idegen maradványai voltak benne
A kaliforniai férfi exhumáltatta 1985-ben eltűnt apja sírját, hogy kiderüljön, pontosan hogyan halt meg. A 2022-es vizsgálat azonban kimutatta, hogy a sírban egy ismeretlen férfi nyugszik, ezért a hatóságok újranyitották az évtizedes ügyet. A férfi pedig már abban sem biztos, hogy apja meghalt-e egyáltalán.


A kaliforniai Mark Wells 41 év után szembesült azzal, hogy a családja nem az eltűnt apját, Dale Wayne Wellst temette el: miután felnyitotta az édesapa sírját, kiderült, hogy nem is az ő maradványai voltak benne – írja a Unilad.

Mark Wells évtizedekig gyászolta apját, akiről úgy tudta, 1985-ös eltűnése után nyolc hónappal holtan került elő. Mivel a halotti anyakönyvi kivonatban a halál oka „ismeretlenként” szerepelt, és a hatóságoktól nem kapott kielégítő válaszokat, 2019-ben saját költségén exhumáltatta a sírt. A 2022-es DNS-vizsgálat pedig mindent a feje tetejére állított.

A Mitotyping Technologies nevű cég által elvégzett, úgynevezett mitokondriális DNS-teszt egyértelműen kizárta, hogy a sírban talált maradványok Dale Wayne Wellstől származnának.

Az eredmény hatására a hatóságok újranyitották a negyven éve lezártnak hitt eltűnési ügy aktáit. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a Placer megyei seriffhivatal közleménye szerint a megyei halottkém irodája annak idején a fogászati nyilvántartás alapján „egyértelműen Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet”. A hivatal szóvivője az eredményekről azt mondta: „A Placer megyei halottkém hivatala a fogászati ​​​​feljegyzések alapján Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet. Miután az azonosítást megerősítették, a maradványokat átadták a legközelebbi hozzátartozóknak.” A két, egymásnak ellentmondó azonosítás miatt a hatóságok nyomoznak a lehetséges téves azonosításügyében.

A történet 1985 februárjában kezdődött, amikor a 38 éves Dale Wayne Wells eltűnt, miközben sacramentói munkahelyéről a kaliforniai Colfaxban élő családjához tartott haza. Nyolc hónappal később egy holttestet találtak az akkori felesége házától alig negyed mérföldre. Mark Wells elmondása szerint a család úgy tudja, a testet állatok roncsolták meg, a nagyapja pedig három lövés nyomát látta, a helyszínen töltényhüvelyek hevertek.

A férfi elmondta, a családjában keringő, ellentmondásos történetek miatt döntött a sír felnyitása mellett.

„Mindig azt mondták nekem, hogy apám vadászbalesetben halt meg. Mondtam anyámnak, hogy láttam a halotti anyakönyvi kivonatát, és láttam, hogy apám halálának oka ismeretlen. Ő bocsánatot kért, és azt mondta, nem akarta elmondani nekem az igazságot arról, ami történt.”

„Azon az estén, amikor apám eltűnt, Sacramentóból, ahol dolgozott, hazafelé tartott Colfaxba, hogy meglátogassa akkori feleségét és a féltestvéreimet. Azt hiszem, nagyon kellemetlen helyzetbe került. A holttest megtalálásának helyszínén golyók voltak a földön – ami arra utalt, hogy valaki fegyverrel lőtt.”

A DNS-eredmény sokkolta, és most válaszokat követel.

„Szeretném tudni, miért az a személy fekszik a földben az apám helyett. A legfontosabb, hogy szeretném tudni, él-e az apám. Nem tudom, hogy meghalt-e — válaszokat akarok.”

A hatóságoknak most azt kell kideríteniük, ki nyugszik Dale Wayne Wells sírjában, és ami még fontosabb: mi történt valójában a férfival 1985-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk