Megcsalás miatt ért véget Veréb Tamás és Klajkó Szandra házassága hét év után 2021 szeptemberében. Amire Szandra csak utalást tett, azt Tamás elismerte.
Az énekesnő új dala a Túlélem én címet kapta, és bár konkrétan nem hangzik el benne, mi vezetett a házasságuk végéhez, a sorok között olvasva a hűtlenségre lehet következtetni.
A Bors a feltételezéssel kapcsolatban megkereste az énekesnőt, aki ugyan kitért a konkrét válasz elől, de utalt rá, hogy megcsalás mérgezte meg a kapcsolatukat.
„Bizony mindenkit elárultak az évek alatt, de túléltük, ahogyan a dal is mondja. Két hosszabb kapcsolatom volt és mindkettő így végződött” – mondta Szandra, aki azt is elárulta, hogy a hosszú kapcsolatok híve.
„Ha valaki nem tesz le bizonyos mintákat, akkor azt viszi a következő kapcsolatába és folyamatosan ismétli az eseményeket. Az is, akit megcsalnak, és az is, aki megcsalja a másikat. Mint valamiféle bevált recept, ami valójában senkinek sem jó” – mutatott rá az énekesnő, aki válása óta újrakezdte az életét, a karrierjére koncentrál, és újraépítette önmagát.
Szandra nyilatkozata után Tamás a Facebook-oldalán elismerte a megcsalás tényét.
Hogy pontosan mit írt, azt ide kattintva olvashatod el.
Megcsalás miatt ért véget Veréb Tamás és Klajkó Szandra házassága hét év után 2021 szeptemberében. Amire Szandra csak utalást tett, azt Tamás elismerte.
Az énekesnő új dala a Túlélem én címet kapta, és bár konkrétan nem hangzik el benne, mi vezetett a házasságuk végéhez, a sorok között olvasva a hűtlenségre lehet következtetni.
A Bors a feltételezéssel kapcsolatban megkereste az énekesnőt, aki ugyan kitért a konkrét válasz elől, de utalt rá, hogy megcsalás mérgezte meg a kapcsolatukat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.
Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.
Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.
Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.
„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.
A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.
A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.
„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”
A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.
Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.
Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.
Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem is Shakira lépett fel a vb-megnyitón? A rajongók szerint ezek a jelek utalnak arra, hogy dublőrt láttunk
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a hasonmást, de egy apróság bizonyíthatja, hogy valóban a kolumbiai énekesnő volt a pályán.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
„Ez nem Shakira. Nézzétek meg, ahogy elvéti a lépést, amikor a »Dai Dai«-t énekli. Ez egy dublőr. Shakira mindenkinek hazudott.”
Az Euronews képkockáról képkockára elemezte a felvételeket, és egy olyan részletre hívta fel a figyelmet, ami erősen cáfolja a találgatásokat. Az énekesnőnek van egy apró heg a homlokán, amely több, az évek során készült fotón is látható, például egy májusi, New York-i eseményen készült képen is.
A portál szerint ugyanez a jel a világbajnokság nyitóünnepségén készült felvételeken is kivehető.
Shakira és csapata egyelőre nem reagált a pletykákra.
Az Euronews szerint valószínűtlen, hogy egy ilyen volumenű eseményen egy dublőr még a legapróbb arci heget is reprodukálta volna, majd hozzáteszik: „végül is, azok a csípők nem hazudnak” (utalás Shakira Hips don’t lie című dalára).
Egy hasonló oknyomozás, ami szintén erre a következtetésre jutott:
Después de una minuciosa investigación sobre los rumores de que la persona que apareció hoy no es Shakira, les diré lo que los fans especialistas: aseguran que sí es ella. Mencionan una cicatriz en la frente, se ve alta , pues trae tenis con una suela más alta y que luce más… pic.twitter.com/TUMmIXfUA5
A 2026-os világbajnokság csütörtökön egy látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét, ahol a kolumbiai énekesnő a nigériai világsztárral, Burna Boyjal adta elő a torna hivatalos dalát, a „Dai Dai”-t.
Shakira neve szinte összeforrt a labdarúgó-világbajnokságokkal, miután a 2010-es torna himnusza, a Waka Waka hatalmas siker lett, és 2014-ben is fellépett a döntő előtt.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A mexikói-kanadai-amerikai közös rendezésű világbajnokság több szempontból is rendhagyó lesz. Az egyik ilyen, hogy nem egy, hanem három (!) nyitóceremóniát is rendeznek. Június 11-én rendezik az első mérkőzést a házigazda Mexikó és Dél-Afrika között, a mérkőzés előtt pedig latin-amerikai művészek varázsoltak fantasztikus hangulatot a legendás Azték stadionban.
Az olasz Andrea Bocelli tenor és Shakira kolumbiai popsztár is fellépett.
Képeken a nyitóünnep!