HÍREK
A Rovatból

Váratlanul lekerült a parlament napirendjéről a kastélytörvény, ami miatt Lázár János lekommunistázta Novák Katalint

A jogszabályra már rábólintott a parlament, azonban tavaly decemberben Novák Katalin akkor még köztársasági elnökként megtorpedózta. Most a törvényalkotási bizottságban meszelték el a javaslatot, így biztosan nem kerül jövő héten a Parlament elé.

Link másolása

Váratlanul, indoklás nélkül lekerült a parlamenti napirendről a kastélytörvény, ami miatt korábban Lázár János lekommunistázta az akkor még hivatalban lévő Novák Katalint.

A hvg.hu azt írja, hogy a Törvényalkotási Bizottság meghívójában még szerepelt a javaslat,

Hende Csaba bizottsági elnök azonban 10 órakor azzal kezdte az ülést, hogy ezt a pontot ne tárgyalják. Indoklást nem fűzött hozzá, kérdést sem kapott róla, a megrövidített napirendet a kormánypártiak mellett még az ellenzéki képviselők is elfogadták.

Így a javaslat nem kerül a Parlament elé sem jövő héten.

A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt már tavaly decemberben elfogadta az Országgyűlés. A jogszabály lehetővé tette volna a különböző kastélyok ingyenes magántulajdonba adását, lényegében az építési és közlekedési miniszter döntése alapján. Csakhogy Novák Katalin, akkori köztársasági elnök év végén élve a vétójogával az Alkotmánybírósághoz küldte a törvényt.

Erre akkor Lázár János úgy reagált, hogy ha jóhiszeműen értelmezi a lépést, akkor sem érti a célját.

„Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét”

- írta akkor a miniszter a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: