KÉK HÍREK
A Rovatból

Újra kellett éleszteni egy 5 hónapos babát Békésen, életveszélyes sérülései miatt rendőrségi nyomozás indult

A kisfiú ikertestvérét pár órával korábban vitték el a mentők az édesanyával együtt, mert a pici rosszul lett. Az otthon maradt apa hívta ki újra a mentőket, mert a vele otthon maradt gyerek vérzett és nem volt magánál.


Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy öthónapos kisfiút Gyulán. Az RTL Híradó információja szerint már otthon újra kellett éleszteni.

A kicsire az édesapja vigyázott, miután a gyerek ikertestvére rosszul lett - a híradó úgy tudja, hogy epilepsziás rohama volt - és az édesanyával együtt a mentők kórházba szállították. Ezt követően újra mentőt kellett hívni, mert az otthon maradt gyerek is ellátásra szorult. A mentők szerint vérzett a feje és több helyen zúzódás volt a testén. Úgy tudni, hogy nem volt magánál, újra kellett éleszteni.

Az apa szerint a fia az ágyról esett le, és akkor sérült meg. A kórházban azonban úgy vélték, hogy a súlyos sérülései nem ettől származnak, ezért értesítették a rendőrséget.

A család nemrég költözött a házba, a szomszédok szerint kedves, rendes embereknek ismerték meg őket. A férfinak ez a harmadik házassága, és öt hónapja születtek az ikrek.

A szomszédok megdöbbentek a történteken. Az egyikük úgy vélte: "ha megcsapja egy kicsit, azt még elfogadom, de azt, hogy félig agyonveri, az kritikán aluli. Embertelen gazember".

A Híradónak a kórház és a mentők nem nyilatkoztak, a rendőrség egy közleményt küldött, amiben azt írták: „A mentőszolgálat egy életveszélyes állapotban lévő csecsemőt szállított kórházba. Az eset kapcsán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított”.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: