KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb pedofil-ügy a bicskei gyermekotthonban: egy 11 éves kislányt bántalmazhattak május elején

Gulyáságyú Média szerint a kislány gyermekvédelmi gyámja fordult a rendőrséghez. A kormány korábban azt ígérte, szigorú intézkedéseket vezet be a gyermekotthonok világában.


Május 7-én újabb pedofil bűncselekmény gyanúja merült fel abban a bicskei intézményben, amely a kegyelmi botrányt kiváltó gyermekmegrontási esetek helyszíne volt, derült ki a Gulyáságyú Médiához eljuttatott, ügyszámmal is rendelkező dokumentumokból.

Az irat szerint

egy tizenegy éves kislány gyermekvédelmi gyámja fordult bejelentéssel a Bicskei Rendőrkapitányság felé, mert a gyermekotthon portása az esti órákban megfogta a kiskorú lány fenekét és mellét.

A büntetőügy tényét a lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, és szerintük a rendőrség eljárást indított a Büntető Törvénykönyv 197. § (4) bekezdés a) pontjának ab) alpontjába ütköző bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Ez a paragrafus kimondja, hogy „aki a gondozása vagy felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy azt végezteti, bűntettet követ el.”

A lap emlékezetet, hogy

a bicskei pedofilügy és a kegyelmi botrány kirobbanása utáni gyermekvédelmi törvénymódosításról mind a kormánypártok, mind a kormányközeli média súlyos szigorításként hivatkozott.

Felidézik Orbán Viktor miniszterelnök szavait is, amelyek szerint „Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik. Úgy tűnik, hogy az emberi ítélőképesség itt nem elegendő, ezért a jogszabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.”

Bár az eset egy hónapja történt, a közvéleményt nem tájékoztatta egyik érintett szerv sem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magára hagyta koraszülött babáját egy 10 gyerekes kispesti nő, a kihűlés és a kiszáradás szélén állt, amikor egy főorvos rátalált
A 42 éves anya otthon, egyedül hozta világra gyermekét, akit a Heim Pál Gyermekkórháznál akart inkubátorba tenni. De mivel nem találta, a GOKVI zárt pelenkázóhelyiségében hagyta az alig 870 grammos újszülöttjét, akit most lélegeztetőgépen ápolnak.


A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) gyermekkardiológusa mentette meg egy újszülött életét, akit az édesanyja az intézményben, egy zárt pelenkázó helyiségben hagyott egyedül – számoltak be róla a Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán.

Dr. Vilmányi Csaba, a GOKVI gyermekkardiológiai szakambulanciájának vezető főorvosa hétfő délelőtt babasírásra lett figyelmes az intézmény egyik zárt pelenkázó helyisége előtt.

„Belépve egy, a kihűlés és kiszáradás határán álló újszülöttet talált. Egyedül. Magára hagyva. Haladéktalanul cselekedett: a picivel a gyerekszív központba rohant, ahol dr. Ablonczy László osztályvezető főorvos és munkatársai kezdték meg a csecsemő vizsgálatát, ellátását.” Miután a beszámoló szerint sehol nem találtak hozzátartozót, értesítették a rendőrséget.

A BRFK munkatársai a térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével 24 órán belül felkutatták az anyát. Az asszonyt a beszámoló szerint orvoshoz vitték, ahol megállapították, hogy egészséges, majd kihallgatták. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják. Mint kiderült,

„a 42 éves nő kispesti otthonának fürdőszobájában, egyedül hozta világra gyermekét.

Ellátta magát, a méhlepényt a kukába dobta, aztán rosszul lett. Magához térve bebugyolálta újszülöttjét, babakocsiba tette, majd másik két – 2, illetve 5 éves – gyermekével, tömegközlekedve a Heim Pál Gyermekkórházhoz ment.

Inkubátorba akarta tenni, ám azt sem kint, sem bent nem talált, ezért átment a GOKVI-ba, ahol a pelenkázóban hagyta a kicsit, majd hazament.”

Amikor a rendőrök másnap érte mentek, és élettársa megtudta a történteket, agyon akarta verni gyermekei anyját.

„Máriának 10 gyermeke van, nyolc, jelenleg állami gondnokság alatt lévőt más férfiaktól, kettőt jelenlegi élettársától szült. Állítása szerint sohasem védekezett, mostani várandóságáról nem tudott. Közelmúltban végzett terhességi tesztje negatív lett – pedig kisfia akkor már legalább 25-26 hetes volt” – írják a bejegyzésben.

A 870 grammos, koraszülött fiúcska jelenleg lélegeztető gépen van. Állapota stabil, de életkilátásai jobbak lennének, ha megfelelő időben kapott volna szakszerű orvosi ellátást. A róla gondoskodók az András György nevet adták neki.

A posztot azzal zárják: „Szorítunk érted, Andris!”

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet rendszerében egyébként évek óta működik babamentő inkubátor, a Madarász utcai telephelyen, amelynek célja az újszülöttek anonim és biztonságos elhelyezése. Fontos jogi különbség, hogy míg az inkubátorba helyezés Magyarországon titkos örökbeadásnak minősül és nem jár büntetőjogi következménnyel, addig a gyermek bármely más helyen való magára hagyása veszélyeztetésnek számít és büntetendő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Szerető édesapa volt, amit vele tettek, azt nem lehet megbocsátani” – eltemették a rabot, akit szabadulása előtt 6 nappal vertek agyon párnákkal cellatársai
A 36 éves, háromgyerekes férfit szülőfalujában temették el. Özvegye szerint a kórházban még elbúcsúzni sem engedték tőle, mielőtt meghalt.


A Pápa melletti Dabronyban kísérték utolsó útjára azt a háromgyerekes férfit, akit mindössze hat nappal a szabadulása előtt vertek halálra a veszprémi börtönben. A temetésen a gyerekei nem voltak ott, édesanyjuk szerint a férje is így akarta volna.

„Nagyon nehéz. Keresik az édesapjukat, várják haza. Teljesen megtörtünk, a gyerekek is” – mondta megrendülten az elhunyt felesége, Farkas Richárdné.

A gyászoló családtagok a mai napig nem értik, hogyan történhetett a tragédia.

„Ezt nem lehet feldolgozni. Nézze, jól nevelt, iskolázott volt a fiam, tisztelettudó, szerető édesapa volt. Amit vele tettek, azt bárhogy nézi az ember, nem lehet megbocsátani”

– tette hozzá az áldozat édesapja, Farkas Csaba.

A 36 éves férfi harmincnapos letartóztatását töltötte, amikor 2025 decemberének elején a feleségét azzal hívták, hogy férjét súlyos fejsérülésekkel kórházba szállították. Bár a bántalmazás módjáról korábban többféle hír is megjelent, egy megdöbbentő részletre derült fény az RTL Híradó riportjából. A tévé birtokába jutott hivatalos irat szerint a férfit

„a zárka ágyaihoz rendszeresített párnával” verték meg a cellatársai. A kórházi zárójelentés később megerősítette a brutális támadás következményét, a halált többszörös agyödéma okozta.

A család szerint a férj a börtönben nem kapott azonnali ellátást, és az asszonynak a kórházban sem engedték meg, hogy méltó módon elbúcsúzzon haldokló párjától.

„Amikor levették a gépekről, mondtam, hogy megyek fel a férjemhez arra a két órára, mert ugye mindenkinek jár az a két óra. Nekem nem engedték azt sem”

– mondta el az özvegy. Hozzátette, hogy a büntetés-végrehajtás részéről senki nem kért tőlük bocsánatot, még a börtön előtt tartott párnás megemlékezésükön sem nyilvánított senki részvétet. A család ezért ügyvédhez fordult, hogy kiderüljön, ki a felelős a szerettük haláláért.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet a belső vizsgálatuk után azt közölte, hogy ők nem hibáztak, a személyzet az észlelést követően azonnal megkezdte az ellátást és mentőt hívott. Az ügyben a rendőrség emberölés miatt nyomoz, de a nyomozás érdekeire hivatkozva több részletet nem árultak el. Korábbi sajtóhírek szerint azonban a rendőrség már 2025. december 9-én kihallgatott két fogvatartottat emberölés megalapozott gyanújával.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Donald Trump legkisebb fia videóhívásban nézte végig, ahogy megvernek egy nőt Londonban, riasztotta a rendőröket
A nő szerint Barron Trump megmentette az életét a féltékeny exbarátjától. Az ügy most a bíróság előtt van, ahol a 18 éves fiú segélyhívását is bemutatták.


Egy videóhívás, egy segélyhívás Londonba, és egy élet, ami talán megmenekült: a Snaresbrook-i bíróságon szerdán részletezték, hogyan riasztotta Barron Trump, az amerikai elnök legfiatalabb fia a rendőrséget, miután tavaly januárban tanúja volt, ahogy egy nőt állítólag bántalmaz a volt barátja – írta a The Guardian. A 22 éves, kelet-londoni Matvei Rumiantsevet két rendbeli nemi erőszakkal, szándékos fojtogatással, az igazságszolgáltatás akadályozásával, valamint testi sértéssel vádolják. Az orosz állampolgárságú férfi minden vádat tagad.

A bíróságon lejátszott hangfelvétel szerint a tavaly január 18-án, hajnali 2:23-kor indított hívásban az akkor 18 éves Trump közölte a segélyhívó operátorral: „Most kaptam egy hívást egy lánytól, akit ismerek. Épp megverik.”

Miután megadta a nő címét, hangsúlyozta: „Ez tényleg vészhelyzet, kérem. Ő hívott fel, miközben egy férfi verte.” A beszélgetés során Trump bocsánatot kért, amiért udvariatlan volt, miután nem volt hajlandó minden kérdésre válaszolni. Arra a kérdésre, honnan ismeri a nőt, annyit mondott: „A közösségi médiában ismertem meg. Nagyon csúnyán megverik, és a hívás körülbelül nyolc perce volt, nem tudom, mi történhetett azóta.”

A kiérkező rendőrök testkamerás felvételén a nő azt mondja: „Barátok vagyunk Barron Trumppal, Donald Trump fiával.” Az egyik rendőr pedig megjegyezte: „Tehát úgy tűnik, ez az amerikai bejelentő valószínűleg Donald Trump fia.” A nő a tisztek jelenlétében felhívta Trumpot, aki elmagyarázta nekik, hogy a korábbi hívás során látta, ahogy a nő sír és bántalmazzák.

A bíróságon elhangzottak szerint a vádlott féltékeny volt Barron és a nő kapcsolatára, és dühös lett, amikor Trump aznap este korábban megpróbálta felhívni a nőt.

A keresztkérdezés során az áldozat azt mondta: „Segített megmenteni az életemet. Az a hívás abban a pillanatban olyan volt, mint egy jel Istentől.” A nő az állítólagos támadás után azt mondta a rendőrségnek, hogy Rumiantsev kétszer megerőszakolta. Amikor a védelem képviselője, Sasha Wass KC azt sugallta, hogy a történet kitalált, a nő így válaszolt: „Ezt nem találtam ki. Ez teljesen gonosz és szégyenletes lenne azokkal szemben, akik ilyen helyzetben voltak.”

A tárgyalás folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Reméljük, megkapja azt a büntetést, amit megérdemel” – Megszólaltak a meggyilkolt Till Tamás szülei a vádemelés után
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többszörösen minősített emberöléssel vádolja F. Jánost. A vádirat szerint a fiút egy bajai tanyára csalta, megölte, majd a holttestet lebetonozta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 22.



Huszonöt év után vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a 11 éves Till Tamás meggyilkolásának ügyében F. János ellen csütörtökön. A vád többszörösen minősített emberölés. Az ügyészség a gyilkosság idején 16 éves férfira a maximálisan kiszabható büntetést, 15 év fegyházat kért, emellett 13 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is indítványt tett.

A vádirat szerint F. János 2000. május 28-án egy bajai külterületi tanyán dolgozott segédmunkásként, amikor a közeli dűlőúton felfigyelt az arra kerékpározó, számára ismeretlen Till Tamásra. A vád szerint egy hirtelen ötlettől vezérelve leszólította a fiút, és segítségkérés ürügyén a tanyára csalta. Ott váratlanul rátámadt, és egy késszerű eszközzel megölte. Holttestét egy betonozásra előkészített helyiség homokos aljzatába rejtette, majd néhány nappal később a helyiséget lebetonozta.

A fiú szülei a 24.hu-tól értesültek a vádemelésről. „Nem tudtunk erről semmit, öntől halljuk először. Nehéz így most erről hirtelen

bármit is mondani” – mondta Till Mátyás, az áldozat édesapja. Felesége, Katalin asszony hozzátette:

„Nagyon reméljük, hogy most már szépen haladni fog az ügy, és megkapja azt a büntetést, amit megérdemel.”

A gyermekük keresésébe és az évtizedekig tartó bizonytalanságba a család egészsége is belerokkant. Az édesanya stroke-ot kapott, átesett egy infarktuson és két agyműtéten is. „Rá ment az egészségünk erre az egészre” – fogalmazott az édesapa.

Till Tamás 2000. május 28-án reggel indult el kerékpárjával egy vadasparkba lovagolni, de soha nem tért haza. A nyomozás elején a rendőrség egy Sz. János nevű férfit gyanúsított meg, aki először beismerte a gyilkosságot, majd visszavonta vallomását, azt állítva, hogy a rendőrök kényszerítették. Az ő vallomása alapján lecsapoltak egy halastavat és felforgattak egy szeméttelepet is, de a holttestet nem találták meg.

Az áttörést évekkel később egy korábban gyermekotthonban lakó férfi információja hozta el, aki elmondta, hogy egyik ismerőse, K. Péter arról beszélt neki, hogy segített egy vállalkozónak egy holttest elásásában. K. Pétert már nem lehetett kihallgatni, mert 2011-ben öngyilkos lett. Az a V. József nevű esztergályos pedig, akinek a házánál a fiú biciklijét már 2000 szeptemberében megtalálták, és ahol a holttest végül előkerült, három éve felakasztotta magát.

Fordulatot hozott, amikor F. János tavaly november 28-án, tanúkénti kihallgatásán beismerte a gyilkosságot és részletes vallomást tett. Később, már gyanúsítottként, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, kényszer és fenyegetés hatására tett beismerő vallomást. A szülők a 15 éves büntetési tétel és a hosszú nyomozás kapcsán azt mondták: „Egy ilyen ember, aki erre képes, az nem a társadalomba való. És mindegy, hogy melyik országban élünk, ez akkor sem a társadalomba való.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk