Újabb baleset: súlyos díszletelemek zuhantak a Nemzeti Színház egyik díszletezőjének a lábára
Baleset történt hétfőn délelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában.
A Magyar Narancsnak a helyi forrásaik azt mondták,
hogy ott a rohamkocsi személyzete ellássa és szállítható állapotba hozza a sérültet.
A parkolóban több, Nemzeti Színház feliratú gépjármű, nagyobb és kisebb teherautó, valamint mikrobusz is állt, mert kedden este a Gyulai Várszínház nyári programsorozata keretében itt mutatta be a Nemzeti Örkény István Macskajáték című művét.
Az egyik szemtanú a lapnak azt mondta, hogy egy több száz kilós vascső eshetett egy munkás lábára, míg egy másikuk azt mondta, úgy látta, hogy a mentőbe tett férfi nem volt eszméleténél.
Később Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója elismerte, hogy hétfő délelőtt az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában, a Nemzeti Színház kamionjában,
Információi szerint mindez nagy fájdalmat okozott a férfinak, de eszméletét nem vesztette el.
„A balesetet követően a Nemzeti Színház munkatársai, illetve a helyszínen lévő műszaki vezetőnk a 112-es segélyhívót hívta, ők intézkedtek a továbbiakról, a mentők hívásáról” - írta az igazgató. Elek azt is hozzátette, hogy a felelősség kérdésének megállapítása nem az ő kompetenciája, bizonyára létrehoznak a Nemzeti Színházban egy bizottságot, ami kivizsgálja az esetet.