Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltókat a XIII. kerületi Csanády utcához riasztották, ahol egy műszaki kiszolgáló helyiség égett.
A tűzoltók a lángok eloltása után egy holttestet találtak – közölte Kolozsi Péter.
Az MTI úgy tudja, a leégett trafóház nem a metróhoz tartozik.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
24.hu: kirepült a kisbuszból, életveszélyesen megsérült az M1-esen balesetező moldáv kocsi sofőrje
A moldáv rendszámú kisbusz vezetője feltételezések szerint elaludhatott a volánnál, ezért ütközött neki egy, a korábbi baleset miatt álló teherautónak az M1-es autópályán. Őt és egy másik utast kórházba szállítottak, hét másik utas a helyszínen meghalt.
A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.
Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta a két túlélő sérüléseiről részletesen is beszélt.
„Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.”
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a feltételezések szerint mind a török kamion, mind a moldáv kisbusz vezetője elaludhatott a volán mögött.
A tragédiasorozat péntek hajnalban, kevesebb mint egy óra alatt történt Győr közelében. Az első baleset 4:30 körül következett be az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy török kamion egy tereléssel elzárt úton leállított munkagépnek ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a helyszínen életét vesztette.
Alig háromnegyed órával később, 5:15 körül, mintegy 1600 méterrel arrébb egy moldáv rendszámú kisbusz – vélhetően a belassuló forgalom miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán teherautó hátuljának. A kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten meghaltak.
A helyszínen készült felvételek alapján az érintett szakaszon forgalomterelés volt érvényben, amit sárga útburkolati jelek és munkagépek is jeleztek.
A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.
Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,
török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.
Az is kiderült, hogy
a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.
A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,
ketten megsérültek.
Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.
Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,
török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.
Az is kiderült, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.
Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.
A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.
Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.
A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,
ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.
A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.
Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.
A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.
Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Balatoni lakásából irányította a milliárdos számlagyárat, de a NAV közbeszólt, mielőtt Thaiföldre menekült volna
Egy férfi a balatoni ingatlanjából irányított egy, az államnak 800 millió forintos kárt okozó számlagyárat. A nyomozók azelőtt csaptak le rá, hogy a teljes bűnszervezetet Thaiföldre költöztethette volna.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói csaptak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető bűnszervezetre, amelynek felszámolásakor 25 embert állítottak elő. A hatóság több mint 1,2 milliárd forint értékben rendelt el vagyonbiztosítást és hajtott végre lefoglalásokat – írja az MTI a hatóság pénteki közleménye alapján.
A NAV által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen tartottak razziát a pénzügyőrök, a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.
A hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a műveleteket, és az elfogásakor kiderült, hogy a központját éppen Thaiföldre akarta áthelyezni.
A szervezet vezetőjének balatoni lakása feletti irodában működött a központ, ahol a nyomozók megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, bélyegzőit, bankkártyáit és kommunikációs eszközeit. Az ügyben eddig 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötnek a bíróság már elrendelte a letartóztatását is.
A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérítésére több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket. Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról pedig 315 millió forint feletti összeget vontak el. Emellett a hatóság csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.
A nyomozás jelenlegi állása szerint egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tárhattak fel.
A NAV szerint a hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyek a valóságban sosem történtek meg.
A láncolat alsóbb szintjein lévő cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, a valódi céljuk az volt, hogy a kiállított hamis számlák ellenértékét egy jutalék levonása után visszajuttassák a számlabefogadóknak.
Ezek a cégek a hamis számlák felhasználásával kerülték el a jelentős összegű áfa megfizetését. A NAV bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.