Egy New York-i nő beperelte az American Airlinest, miután 14 éves fia, Kevin Greenidge rosszul lett a légitársaság egyik járatán, majd később meghalt – írja a New York Post. Melissa Arzu szerint a fedélzeten lévő defibrillátor, amellyel a személyzet próbálta megmenteni a fiú életét, nem működött, és azóta nyoma veszett.
2022-ben történt az eset, amikor
Kevin egy Hondurasból Miamiba tartó gépen vesztette el eszméletét, miközben egyik családtagjával hazafelé tartott nyaralásukról.
Arzu májusban, Texasban nyújtotta be keresetét, amelyben azt állítja, hogy a személyzet lassan reagált, és nem volt megfelelően kiképezve.
A gyászoló anya ügyvédje, Hannah Crowe szerint több szemtanú is megerősítette, hogy a Kevin újraélesztésére használt AED-készülék nem működött.
Kevin asztmában és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett, halálát szívroham okozta.
Arzu szerint az eset után az American Airlines nem fizette ki számára a 113 100 dolláros összeget, pedig a társaság szabályzata előírja, hogy ezt meg kell tenni, ha egy utas a fedélzeten életét veszti. Igaz, a fiú nem a gépen halt meg: a rosszullét után a repülő a mexikói Cancunban szállt le, Kevin pedig egy helyi kórházban vesztette életét.
Az American Airlines nem kívánta kommentálni az ügyet, de együttérzését fejezte ki a hozzátartozók iránt.
Arzu azt állítja, hogy a vállalat nem kereste meg a tragédia után, és most válaszokat akar. A nő már korábban, New Yorkban is beperelte a céget, ám a társaság kiharcolta, hogy a tárgyalásokat a texasi Fort Worthben folytassák le, ahol a cég székhelye található.
Egy New York-i nő beperelte az American Airlinest, miután 14 éves fia, Kevin Greenidge rosszul lett a légitársaság egyik járatán, majd később meghalt – írja a New York Post. Melissa Arzu szerint a fedélzeten lévő defibrillátor, amellyel a személyzet próbálta megmenteni a fiú életét, nem működött, és azóta nyoma veszett.
2022-ben történt az eset, amikor
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.
A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.
A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:
„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”
A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.
Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.
A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.
A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.
A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.
A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.
November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.
Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.
„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”
Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”
A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.
Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.
November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TikTokon élőzhetett a tinilány, mielőtt vonat elé vetette magát szerelmi bánatában
Ismerősök szerint a fiatal lány közösségi oldalain már voltak arra utaló jelek, hogy nincs jól. Egyikük elmondása szerint nem sokkal a halála előtt a tinédzser még élő videót indított a TikTokon.
A Blikknek korábban a tinédzser egyik ismerőse azt mondta, a végzetes döntés előtt szakított a lány és a barátja, majd a lány búcsúlevelet hagyott és kiment a sínekre. A fiú megtalálta a búcsúlevelet és utána is sietett, de már késő volt.
A Bors most azt írja, hogy az öngyilkosságba menekülő fiatal a közösségi oldalakon aktív életet élt, profilján gyakran szerepelt közös képeken a barátjával.
Az ismerősök szerint azonban az utolsó bejegyzéseiből már érezni lehetett, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal.
A lány ugyanis olyan szövegeket írt a fotóihoz, mint „majdnem leszúrtak”, „boldog kapcsolatban vagyok”, „lelki traumát okozott nekem az osztálykirándulás”, „Szerintem skizofréniában szenvedek”, „nincsenek barátaim” .
A lap értesülései szerint a tragédiát megelőzően a sínek felé tartó lány élő videót indított a TikTokon.
„Úgy tudom, hogy a barátjával nagyon szerették egymást, de összevesztek, amit a lány nem tudott feldolgozni. Ezért döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Ami számomra a legrémisztőbb volt, hogy a baleset előtt Bogi bejelentkezett élőben a TikTokon. Akkor mehetett a sínek irányába. Utána nem sokkal már meg is történt a baj”
– mondta el egy ismerős a Borsnak.
A tragédia az egész települést megrázta, a tinédzsert családja, barátai és osztálytársai gyászolják. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset pontos körülményeit.
A MÁV adatai szerint a vasúti pályahálózaton ebben az évben már 128 személyi gázolás történt, amelyek közül 88 bizonyult öngyilkosságnak. A szomorú statisztikában az isaszegi eset is szerepel. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
A Blikknek korábban a tinédzser egyik ismerőse azt mondta, a végzetes döntés előtt szakított a lány és a barátja, majd a lány búcsúlevelet hagyott és kiment a sínekre. A fiú megtalálta a búcsúlevelet és utána is sietett, de már késő volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holttestet találtak csütörtökön Győrben, az Ifjúság körúton – írja a Kisalföld.
Az elhunyt férfi egy bokorban feküdt letakarva.
A lap szerint délután 17 óra körül találtak rá a holttestre, amelyet fél órával később egy temetkezési vállalat el is szállított.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt közölte, egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A Győri Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.