HÍREK
A Rovatból

Történelmi pillanat: újra van magyar műhold az űrben, ráadásul kettő is

A startot többször is el kellett halasztani, de végre sikerült.

Link másolása

December 6-án, pénteken, magyar idő szerint 9:22-kor elindult az új-zélandi Māhia-félsziget csúcsán kialakított indítóállásról a Rocket Lab amerikai magáncég Electron rakétája, hogy az űrbe juttassa az Alba Orbital műholdfejlesztő cég Albapod v2 műholdplatformját, rajta hat kis műholddal, köztük a magyar eszközökkel.

Bár korábban a startot többször is el kellett halasztani, most teljesen rendben zajlott, az első és második gyorsítófokozat is rendben levált.

A magyar műholdakat űrbe juttató rakéta fellövését élőben közvetítették.

Mindkét új magyar műholdat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai és oktatói fejleszették ki. A SMOG-P 5×5×5 centiméteres, az ATL-1 5×5×10 centiméteres.

Olyan kicsi műhold, mint a SMOG-P még sohasem állt pályára, így ebben Magyarország világelső lehet

- írja az Index.

A két új magyar műhold nagyjából 380 kilométeres magasságban kering majd az űrben. A tervek szerint 30-40 perccel a pályára állás után nyílnak majd ki az antennáik, és 24 órán belül kiderül, hogy rendben működnek-e.

A SMOG-P a tervek szerint segít elkészíteni a Földet körülvevő űr elektromágneses szennyezettségének térképét és elemzi a napszéltevékenység műholdra gyakorolt hatását.

A magánfejlesztésben készülő ATL-1 fő feladata egy új fejlesztésű, speciális hőszigetelő anyag tesztelése lesz űrbéli viszonyok között.

VIDEÓ: így festenek a magyar műholdak

Magyarország első műholdja, a Masat-1 2012-ben kapott startlehetőséget az Európai Űrügynökség Vega hordozórakétájának első küldetésében.

A Masat-1 pikoszatellit volt, fejlesztése közel négy évig folyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék együttműködésében.

Építése elsősorban oktatási célt szolgált, pályára állását követően gyűjtötte a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat, amelyeket a földi állomásra továbbított későbbi feldolgozásra. Az első magyar műhold kiválóan működött egészen az 1062 nappal későbbi megsemmisüléséig.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: