Több büntetőeljárás is folyik a Kelenföldön megerőszakolt lány támadója ellen
Az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást rendelte el. Az áldozatot már többször meg kellett műteni, olyan súlyos állapotban került kórházba.
Nem csak a nemi erőszak miatt folyik eljárás a 19 éves fiatalember ellen. A Velvet információja szerint más ügyekben is vizsgálódnak ellene.
A fiú ellen még további vizsgálat folyik garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vádja miatt. A Fővárosi Főügyészség szóvivője a Velvetnek megerősítette, hogy mivel más büntetőeljárás is folyik a férfi ellen, ezért az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást rendelte el.
Mint azt mi is megírtuk, az elkövető Kelenföldön, a Bikás Park közelében brutálisan megerőszakolt egy 18 éves lányt.
Az áldozat próbált küzdeni, ez kiderült a fiún ejtett sebekből. Ám a támadója olyan durván bánt vele, hogy a lányt kórházba kellett szállítani, ahol több műtétet is végrehajtottak rajta, és még mindig az intenzív osztályon ápolják, nem lehet kihallgatni sem. Az állapotáról a család kérésére a kórház nem ad ki információt.
A támadó azt mondta, hogy nem emlékszik az esetre, csak halvány emlékképei vannak, mert napok óta részeg volt.
Nem csak a nemi erőszak miatt folyik eljárás a 19 éves fiatalember ellen. A Velvet információja szerint más ügyekben is vizsgálódnak ellene.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Brutálisan összeverték a 24.hu főszerkesztőjét egy BKV-megállóban, több csontja is eltört
Pető Pétert hétfő este támadták meg a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. A rendőrség már elfogta a feltételezett elkövetőt, akinek a beszámíthatóságát is vizsgálják.
Előzmény nélkül, brutálisan megverte egy férfi Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét hétfő este Budapesten. A 75-ös troli Dózsa György úti megállójában történt támadásban az újságíró több arccsontja is eltört.
A rendőrség a feltételezett elkövetőt már elfogta, és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított ellene eljárást.
Pető Péter hétfőn, valamivel hét óra után egyedül várakozott a megállóban, egyik kezében egy könyvvel, a másikban a telefonjával, amikor egy férfi váratlanul odalépett hozzá, és ököllel arcon ütötte. Az ütéstől a főszerkesztő a földre került, ahol a támadó tovább rugdosta. A bántalmazás következtében Pető Péter súlyos sérüléseket szenvedett, az ambuláns lapján a diagnózis a koponya és az arccsontok többszörös törése volt.
„Utóbb értem is a félelmet, a fagyást” – fogalmazott Pető Péter.
A támadás alatt hiába kiabált segítségért, senki nem avatkozott közbe. A főszerkesztőben emiatt nincs harag, a történtek után megértéssel beszélt a járókelők reakciójáról. A támadó egy idő után ugyanúgy előzmény nélkül hagyta abba a bántalmazást, ahogy elkezdte. Miután Pető Péter véres arccal elindult segítséget kérni, az első négy ember, aki megállt neki segítő kezet nyújtani, mind nő volt.
A főszerkesztő a történtekről maga számolt be, leírva, hogy a mentők a Honvédkórházba szállították, ahol összesen 12 órát töltött a traumatológián, amíg minden vizsgálatot elvégeztek rajta - írja a 24.hu. A rendőrök még a kórház sürgősségi folyosóján felvették a vallomását, és közölték vele, hogy a feltételezett elkövetőt már elfogták.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfit nemcsak ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják. A rendőrök később arról tájékoztatták Pető Pétert, hogy a gyanúsítottat több korábbi bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozták, és a beszámíthatóságát is vizsgálják.
„Tehát nem kizárt, hogy éppen csak az útjába kerültem egy őrültnek” – írta az újságíró.
Előzmény nélkül, brutálisan megverte egy férfi Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét hétfő este Budapesten. A 75-ös troli Dózsa György úti megállójában történt támadásban az újságíró több arccsontja is eltört.
A rendőrség a feltételezett elkövetőt már elfogta, és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított ellene eljárást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megtalálhatták, hogy ki tett patkánymérget bébiételekbe
Ausztriában őrizetbe vették a 39 éves gyanúsítottat, aki a hatóságok szerint patkánymérget keverhetett a HiPP bébiételekbe. A férfi zsarolhatta a céget, a mérgezést azután kezdte, hogy nem kapott pénzt. Egy ideig félő volt, hogy magyarok is vettek a termékből.
Szombaton délelőtt Ausztriában őrizetbe vettek egy 39 éves férfit, akit a patkányméreggel szennyezett HiPP-bébiételek ügyében hallgatnak ki – írta a HVG az MTI alapján. A burgenlandi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árult el részleteket sem a gyanúsítottról, sem az elfogás körülményeiről.
A nyomozás Ausztriában szándékos közveszélyokozás és súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik.
Az eset az osztrák politikát is megrázta. Korinna Schumann egészségügyi miniszter döbbenetének adott hangot a történtek miatt.
„Mélyen felkavaró, hogy valaki láthatóan kész csecsemők egészségét veszélyeztetni bűnös indítékból.”
Sajtóértesülések szerint a zsaroló kétmillió eurót követelt a HiPP-től egy olyan e-mailben, ami egy ritkán ellenőrzött, általános postafiókba érkezett. A levelet ezért csak két héttel a fizetési határidő lejárta után vették észre a cégnél.
Az ügy még április 18-án robbant ki, amikor a hatóságok megerősítették, hogy patkánymérget találtak egy HiPP bébiételben. Az első igazoltan mérgezett üveget az ORF szerint egy kismartoni (Eisenstadt) szupermarketben vásárolták meg, abban 15 mikrogrammnyi mérget mutattak ki. Azt toxikológusok vizsgálják, hogy ez a mennyiség milyen hatással lett volna egy csecsemő szervezetére.
Az eset nemzetközi méreteket öltött, miután Ausztrián kívül Csehországban és Szlovákiában is találtak manipulált üvegeket, összesen öt darabot. A hatóságok szerint még egy további, Ausztriában elhelyezett mérgezett termék is kereskedelmi forgalomban lehet.
A HiPP cég hangsúlyozta, hogy az eset nem gyártási vagy minőségbiztosítási hiányosságra vezethető vissza.
„Ez a visszahívás nem a részünkről felmerült termék- vagy minőségi hibára vezethető vissza. Az üvegek tökéletes állapotban hagyták el a HiPP-üzemet.”
Az osztrák élelmiszerbiztonsági hivatal (AGES) tájékoztatása szerint a patkánymérgek gyakori hatóanyaga véralvadásgátló hatású lehet. A mérgezés tünetei – például fogínyvérzés, orrvérzés, véraláfutások – a fogyasztás után akár két-öt nappal is jelentkezhetnek.
A hatóságok azt kérik a szülőktől, hogy ha gyermeküknél ilyen tüneteket észlelnek, és az érintett termékből is ehetett, azonnal forduljanak orvoshoz. A mérgezés K-vitamin adásával hatékonyan kezelhető.
Szombaton délelőtt Ausztriában őrizetbe vettek egy 39 éves férfit, akit a patkányméreggel szennyezett HiPP-bébiételek ügyében hallgatnak ki – írta a HVG az MTI alapján. A burgenlandi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árult el részleteket sem a gyanúsítottról, sem az elfogás körülményeiről.
A nyomozás Ausztriában szándékos közveszélyokozás és súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a rendőrségnek azt mondta, hogy egy madarat akart elijeszteni, ami összepiszkította az autóját.
Miközben a solymári Kék Óvoda gyerekei a délutáni csendespihenőjüket töltötték, egy lövedék csapódott be a csoportszoba nyitott ablakán és a lehúzott redőnyön keresztül. A lövést egy 71 éves, az óvodával szemközti társasházban élő nyugdíjas adta le egy légfegyverből. Bár a férfit a rendőrök megbilincselve elvitték, egy nap után hazaengedték.
A gyanúsítottazóta a Blikknek is elmondta, miért lőtt: egy galambot akart elriasztani a háza előtti fáról.
A férfi a lapnak azt mondta, nem akarta eltalálni a madarat, csak el akarta zavarni, mert az állatok korábban bepiszkították a kocsiját.
Az eset kedden kora délután történt. A bejelentés után a rendőrök órákon belül azonosították és elfogták a szemközti ház második emeletén élő férfit. A lakásában tartott házkutatás során négy vadászlőfegyvert és egy légpisztolyt is találtak; mint kiderült, a férfinak van fegyvertartási engedélye.
Az óvoda ablakán belövő férfit a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, ám az ügyészség ezt nem látta indokoltnak, így egy nap után elengedték.
„Ekkor odalőttem, de nem is találtam el, sajnos a fa túloldalán lévő óvodába ment be a golyó. Erről egyébként csak akkor értesültem, amikor nem sokkal később a rendőrök felkerestek. Ez a légfegyver egyébként engedély nélkül kapható” – magyarázt a nyugdíjas, aki először tagadta a lövést, de később beismerte a tettét.
A férfinak a bíróságon kell majd felelnie a történtekért.
Miközben a solymári Kék Óvoda gyerekei a délutáni csendespihenőjüket töltötték, egy lövedék csapódott be a csoportszoba nyitott ablakán és a lehúzott redőnyön keresztül. A lövést egy 71 éves, az óvodával szemközti társasházban élő nyugdíjas adta le egy légfegyverből. Bár a férfit a rendőrök megbilincselve elvitték, egy nap után hazaengedték.
A gyanúsítottazóta a Blikknek is elmondta, miért lőtt: egy galambot akart elriasztani a háza előtti fáról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálra gázolt egy idős nőt a 98-as busz Kőbánya-Kispesten, büntetőeljárás indult
A baleset szombat délután, nem sokkal öt óra után történt a kispesti Vak Bottyán utcai buszvégállomáson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.
A 98-as busz elütött egy idős nőt a Kőbánya-Kispesten, a buszállomáson. Az áldozat a helyszínen meghalt, a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.
A baleset ma, nem sokkal délután öt óra után történt a kispesti buszvégállomáson. Az első hivatalos jelzést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adta ki, eszerint a baleset a X. kerületben, a Kőbánya-Kispest autóbusz-állomáson történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később pontosította, hogy a gázolás a XIX. kerületi Vak Bottyán utcai végállomáson történt (ami a Köki másik oldalán van) – írta a 24.hu.
A rendőrség megerősítette a tragédia tényét.
„A balesetben az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette” – közölték a lappal.
A BKV is reagált, elismerték, hogy a 98-as járatuk volt érintett, de a folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig nem közölnek további részleteket.
A rendőrség a mostani esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja. A BKV közlése szerint a baleset körülményeinek tisztázása náluk is folyamatban van.
A rendőrség a nyomozás részleteiről a későbbiekben ad tájékoztatást.