KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb megdöbbentő részletek: kilencszer szúrhatta hasba Till Tamást a gyilkosa

Vádat emelt az ügyészség F. János ellen a 2000-ben Baján meggyilkolt Till Tamás ügyében. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 15 év fegyházat indítványoztak, ha beismeri tettét.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 27.



Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a huszonöt éve eltűnt Till Tamás ügyében. A tizenegy éves bajai kisfiú meggyilkolásával a cselekmény idején tizenhat éves F. Jánost vádolják aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel. A betonaljzat alól tavaly nyáron előkerült maradványok és a szakértői leletek rendkívüli brutalitásról tanúskodnak.

Till Tamásnak 2000. május 28-án veszett nyoma, miután kerékpárral elindult az otthonukhoz közeli vadasparkba, ahová azonban soha nem érkezett meg.

Az ügyben az áttörést a tavalyi nyár hozta el, amikor egy bajai tanya melléképületének betonja alól kiemelték a fiú földi maradványait. A szeptemberi DNS-vizsgálat megerősítette a személyazonosságát.

A vád szerint a tizenhat éves, kőművesinas F. János a tanyán dolgozott egyedül, amikor dohányzás közben felfigyelt az arra bicikliző Till Tamásra. Segítségkérés ürügyével a tanyára csalta, ahol rátámadt és megölte. A holttestet egy betonozásra előkészített helyiség homokos aljzatába rejtette, amit napokkal később lebetonozott.

A férfi az eljárás során többször is módosította vallomását: eleinte a tanya idős tulajdonosára és annak társára terelte a gyanút, később beismerő vallomást tett, amit aztán kényszerre hivatkozva vont vissza. Legutóbbi verziója szerint autóval elsodorta a gyermeket, de a főnöke végzett vele.

Az igazságügyi orvos- és antropológus szakértői vélemény szerint a gyilkosságot rendkívüli kegyetlenséggel követték el. „A megtalált csontok még húsz év elteltével is beszélnek: a kisfiú fejét brutális erővel üthette a gyilkosa, megállapították ugyanis, hogy a koponyacsontja, a szemcsontja és az állkapocscsontja is be van törve. De – amiről eddig nem lehetett tudni semmit –

egy késsel vagy éles eszközzel kilencszer meg is szúrta hastájékon az áldozatát.

Legalábbis a műszálas felső ruházaton talált nyomokból – mivel a holttestet befóliázva betonozta a föld alá, így a kisfiú felsője viszonylag jó állapotban került elő – erre lehet következtetni. Emellett van három nagyon durva bordatörés is, ami arra utal, hogy a gyilkosa rátérdepelt.

A halálos eredményhez pedig egyértelműen az vezetett, hogy a csigolyája a tarkójánál be van szakítva”

mondta a Blikknek dr. Lichy József, az áldozat családjának jogi képviselője. Az ügyvéd hozzátette: „Ennél brutálisabb és kegyetlenebb emberöléssel még az életben nem találkoztam. Ez valami irgalmatlan, megállás nélkül ütötte és szúrta, ahol érte, és a végén még a nyakát is eltörte.”

Bár a rendőrök F. Jánost először elévülésre hivatkozva elengedték, az ügyészség indítványára decemberben letartóztatták. A bíróság később megerősítette, hogy a bűncselekmény nem évült el. Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyalásról, az ügyészség tizenöt év fegyházbüntetést indítványozott, ami a fiatalkorúakra kiszabható legmagasabb büntetési tétel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Végig kellett néznem, ahogy küzdenek és megfulladnak” – A szeme láttára fulladt a jeges tóba három kisfia, a texasi anya is majdnem odaveszett
Cheyenne Hangaman hatgyermekes édesanya próbálta kimenteni fiait, de a jég újra és újra beszakadt alattuk. Végül őt magát kellett egy szomszédnak egy kötéllel kirántania a vízből, mielőtt ő is odaveszett volna.
Marton Máté - szmo.hu
2026. január 28.



Egy anya végignézte, ahogy három kisfia a jeges vízben haldoklik, miután beszakadt alattuk a jég egy észak-texasi magántavon. A szívszorító tragédia hétfőn rázta meg Bonham közösségét, amikor a 6 éves Howard Doss, a 8 éves Kaleb Doss és a 9 éves EJ Doss egy befagyott tavon játszott a család ideiglenes otthonának közelében – írta a CBS News Texas.

A 8 és 9 éves fiút a kiérkező mentők és egy szomszéd még ki tudták húzni a vízből, de a kórházba szállítás után mindketten életüket vesztették. A legkisebb fiú, a 6 éves Howard azonnal elmerült, holttestét később, hosszas kutatás után a Texas Game Wardens munkatársai találták meg. A tó alig 30 méterre, egy töltéssel elválasztva fekszik a család házától.

A hatgyermekes édesanya, Cheyenne Hangaman otthon volt, és drámai részleteket osztott meg a történtekről. Elmondása szerint a legkisebb fia megpróbált „korcsolyázni” a jégen, amikor beszakadt alatta, két bátyja pedig azonnal utána ugrott, hogy megmentsék. Az anya is a segítségükre sietett, de tehetetlen volt.

„Próbáltam kiemelni az egyiket, és a jégre tenni, de az csak tört tovább, és visszazuhantak” – idézte fel a borzalmas pillanatokat.

„Hárman voltak, és csak én egyedül. Ezért nem tudtam megmenteni őket. Harcoltam a gyerekeim életéért. Végig kellett néznem, ahogy küzdenek és megfulladnak, és nem tudtam segíteni nekik.”

Az asszony maga is a vízbe esett, és kis híján életét vesztette, de egy szomszéd a segítségére sietett. A megmentő a Bonham Független Iskolakerület atlétikai igazgatója és futballedzője, John Ramsey volt, aki a közelben dolgozott. „Azt mondta, hallotta a sikoltozást, és rohant. Egy barátomnak volt egy lovas kötele, és azzal húzott ki” – mondta az anya. Ramsey később közleményben kért mindenkit, hogy a gyászoló családot támogassák. „Most minden figyelmet arra kell összpontosítani, hogy egy elképzelhetetlen veszteséget szenvedő családot támogassunk. Magánéletre, imákra és támogatásra van szükségük” – fogalmazott.

A tragédia az egész iskolaközösséget megrázta, hiszen a fiúk a Bonham Független Iskolakerület tanulói voltak. Az intézmény közölte, hogy tanácsadók állnak a diákok és a dolgozók rendelkezésére. „Le vagyunk sújtva ettől az elképzelhetetlen veszteségtől, és gondolataink a családdal, a barátokkal és mindazokkal vannak, akik ismerték és szerették ezeket a gyerekeket” – írták.

A Fannin megyei seriffhivatal folytatja a nyomozást az ügyben, és egyelőre nem közölték, hogy indul-e eljárás.

A tragédiáról egy helyi híradó is beszámolt:

A gyászoló család megsegítésére közösségi adománygyűjtés indult a GoFundMe oldalon a temetési költségekre.

A baleset a térséget sújtó súlyos téli időjárás idején történt, amely országszerte már több mint 40 halálos áldozatot követelt. Az anya abban bízik, hogy tragédiájuk intő jel lehet más szülők számára. „Ez veled is megtörténhet. Öleljétek szorosan a gyerekeiteket. Mindig mondjátok el nekik, hogy szeretitek őket” – üzente.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Vége a hajtóvadászatnak Pacsán: elfogták a német házaspárt megkéselő férfit
A Zala megyei rendőrök elfogtak egy 62 éves német férfit, akit a szerdai pacsai emberöléssel gyanúsítanak. A férj a helyszínen meghalt, a feleséget életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.


Véget ért a hajtóvadászat, elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint szerda délben leszúrt egy Pacsán élő német házaspárt – tudta meg a 24.hu.

A Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság megerősítette az elfogás hírét, a gyanúsított elszámoltatása jelenleg is tart.

Szerdán 12 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, hogy a településen egy nőt találtak szúrt sebekkel, akit a mentők életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Férjére a házukban bukkantak rá, ő belehalt a sérüléseibe. A zalai nyomozók azonnal hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására.

A 24.hu szerint

a rendőrség egy 62 éves, a Rajna-vidék-Pfalz tartományból származó német férfit keresett a késelés miatt, drónokat is bevetettek a felkutatásához.

Értesülésük szerint egy 66 éves német férfi vesztette életét, 70 éves feleségét pedig kórházban ápolják.

Az idős művész házaspár néhány éve költözött a Zala megyei kisvárosba, és az év jelentős részét ott töltötte. A támadás után a sérült asszony az utcán kért segítséget, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Kelemen Tamás, Pacsa polgármestere elmondta, megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, hogy elfogták a gyanúsítottat. Hozzátette,

a férfi nem pacsai, és soha nem is járt korábban a településen.

„Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak” – írta a polgármester Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek a pacsai gyilkosságról: járókelők találtak az utcán menekülő, vérző feleségre
A Zala vármegyei rendőrök forró nyomon keresik a tettest, aki szerda délután támadt rá otthonában egy házaspárra. A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, férje a helyszínen meghalt.


Ahogy már hírt adtunk róla, késsel támadtak egy házaspárra szerdán kora délután a Zala vármegyei Pacsán. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, feleségét pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba, miután az utcán segítséget kért a járókelőktől.

Az eset után a város polgármestere, Kelemen Tamás a közösségi oldalán számolt be a történtekről. "Ma röviddel dél után Pacsán tragikus esemény történt.

Egy, az utcán segítséget kérő, vérző nőhöz érkeztek elsőként a járókelők, majd a mentőszolgálat több földi egységgel és légi mentővel, valamint a rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre"

– közölte.

Kelemen Tamás hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a házaspár férfi tagja a helyszínen életét vesztette. "A nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

Mindkettőjükön több szúrt sebet találtak.

Az ügyben a rendőrség nyomozást folytat, minden tőlünk telhető segítséget megadunk a hatóságoknak" – írta, majd hangsúlyozta: "Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak."

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók forró nyomon indultak az elkövető azonosítására és elfogására. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ismert vagy ismeretlen tettes ellen folyik-e az eljárás, és gyanúsítotti előállításról sem adtak tájékoztatást.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hajtóvadászat indult Pacsán, miután holtan találtak egy férfit, felesége az életéért küzd
Szúrt sebekkel találtak egy házaspárra otthonukban, Pacsán, január 28-án. A Zala vármegyei rendőrök forró nyomon indultak a tettes felkutatására.


Hajtóvadászatot indított a rendőrség Pacsán, miután szerdán egy házaspárra szúrt sebekkel találtak rá az otthonukban.

A férfi a helyszínen életét vesztette, feleségét életveszélyes állapotban vitték kórházba,

írta a police.hu.

A sérült nő elszállításához mentőhelikopter is érkezett.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bejelentés január 28-án 12 óra 17 perckor érkezett.

A zalai rendőrök forró nyomon indultak az elkövető felkutatására, és megkezdték az adatgyűjtést a tettes azonosítása és elfogása érdekében.

A tragédia a Zalaegerszegi járásban fekvő, alig több mint másfél ezer lakosú kisvárosban, Pacsán történt. A település Zalaegerszegtől mintegy 18 kilométerre fekszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk