TikTok-fogadás miatt halt meg egy kétgyerekes anya, a rendőrség vizsgálódik
A nő fogadásból gyújtotta fel magát, miközben élőben közvetítették a TikTokon. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, napokig küzdöttek az életéért a kórházban.
Sokkoló tragédia történt egy jászsági településen, ahol egy nő egy TikTok-kihívás miatt gyújtotta fel magát. A nő, F. I., egy fiatal férfival „versenyzett” az alkalmazáson, a fogadás lényege az volt, hogy a vesztesnek fel kell gyújtania a ruháját. A megállapodás szerint csak húsz másodperc után lehetett volna levenni az égő ruhát.
A lángok azonban átterjedtek a többi ruhadarabjára és a testére is. A lakásban két kisgyermeke mellett egy másik felnőtt is jelen volt, de hiába próbálták, nem tudták időben eloltani a tüzet.
A videón látszik, ahogy az asszony rohangál, sikoltozik, próbál menekülni a lángok elől. Eközben a másik fél, aki az élő adásban nézte végig a történteket, nevetgélt, és úgy tűnt, nem vette komolyan, ami történik.
A súlyosan megégett nőt kórházba vitték, ahol mélyaltatásban tartották. Két műtéten is átesett, és még két beavatkozás várt volna rá, de környezete szerint fertőzést kapott, majd tüdőgyulladás alakult ki nála.
Három héttel a tragédia után, a napokban hunyt el egy budapesti kórházban.
A Blikk munkatársai a nő otthonánál jártak, ahol rendőrfurgont láttak. Információink szerint a nő férjét éppen kihallgatták. Úgy tudjuk, hogy a TikTok-videó másik szereplőjének, V. Gézának a kihallgatása is megtörtént.
A férfi nemrég önvallomást tett ki a közösségi oldalára, ahol könnyeivel küszködve beszélt a történtekről. Azt mondta: „Napról napra nem alszom, annyira meggyötört engem ez a tragédia, ami történt. Ez egy ‘tét’ volt, nem bírom elviselni azt, ami itt történt.” Azt is hozzátette:
„Folyamatosan írják be, hogy én vagyok a hibás, de ez nem igaz. Az a ‘tét’ elment, elvállalta az Icuska.”
Elmondása szerint a rendőröknek is megmutatta a telefonját: „Bevittem a telefonomat a rendőröknek is, akik kinevettek.” Végül így zárta: „Részvétemet szeretném kifejezni még egyszer a családjának és a gyerekeinek, ez egy játék volt. Nem az én hibámból halt meg, önmagát gyújtotta fel szegény asszony.”
Sokkoló tragédia történt egy jászsági településen, ahol egy nő egy TikTok-kihívás miatt gyújtotta fel magát. A nő, F. I., egy fiatal férfival „versenyzett” az alkalmazáson, a fogadás lényege az volt, hogy a vesztesnek fel kell gyújtania a ruháját. A megállapodás szerint csak húsz másodperc után lehetett volna levenni az égő ruhát.
A lángok azonban átterjedtek a többi ruhadarabjára és a testére is. A lakásban két kisgyermeke mellett egy másik felnőtt is jelen volt, de hiába próbálták, nem tudták időben eloltani a tüzet.
A videón látszik, ahogy az asszony rohangál, sikoltozik, próbál menekülni a lángok elől. Eközben a másik fél, aki az élő adásban nézte végig a történteket, nevetgélt, és úgy tűnt, nem vette komolyan, ami történik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.
„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”
A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”
Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.
Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.
Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.
Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.
„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.
Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.
„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.
A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.
„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.
A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.
„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.
De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.
„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.
A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.
Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.
Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.
Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.
A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást
- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.