FELFEDEZŐ
A Rovatból

Itt valami bűzlik: 5 ostoba tévhit, ami az emberi szaglással kapcsolatos

Megérezhetőek-e betegségek, jelzi-e szaglás a bekövetkező halált, összefüggésben van-e az akaraterővel?
Listverse - szmo.hu
2018. május 20.



A szaglás talán a legnehezebben megfogható az összes érzékünk közül, épp ezért sok fura elképzelés kapott szárnyra vele kapcsolatban a történelem során. Bár némelyiknek van tudományos alapja.

A betegségek a rossz szagokkal terjednek

Mielőtt a tudósok felfedezték a baktériumokat, és rájöttek, hogy a pestist a bolhák vitték át a patkányokról az emberekre, azt gondolták, hogy a betegség a szagokkal terjed. Épp ezért a középkori orvosok, akik a pestises páciensekkel foglalkoztak, szárított virágokkal és gyógynövényekkel tömött maszkot viseltek. Emellett a mai emberekkel ellentétben nagyon szerették a szénfüstöt, mert úgy tartották, fertőtleníti a város levegőjét.

Az embereknek azért gyönge a szaglása, mert van szabad akaratunk

Először is, nem gyönge a szaglásunk. Semmivel sem roszabb, mint nagyon sok állatfajnak. A gyönge emberi szaglás ideája egy Paul Broca nevű, 19. században élt tudóstól ered. Broca megfigyelte, hogy az állatok milyen ösztönösen reagálnak bizonyos szagokra. Ebből arra következtetett, miután az ember rendelkezik szabad akarattal, mi döntjük el, mire hogy ragálunk, így nincs szükségünk annyira erős szaglásra.

Mutasd a szagod, megmondom, kire szavazol

Az American Journal of Science-ben 2014-ben jelent meg egy tanulmány, amely szerint a felnőttek nagyobb valószínűséggel vonzódnak valakihez, akinek a politikai meggyőződése illeszkedik az övékhez. 125 résztvevőel 21 szélsőséges politikai nézeteket valló ember testszagmintáját szagoltatták meg. Az eredmény magáért beszélt. A legszemléletesebb példa az volt, amikor az egyik alany azt állította az egyik mintáról (amely az övével ellentétes politikai nézetet valló személytől származott), hogy megromlott, míg egy másik teszt alany, akinek a politikai irányultsága megegyezett a mintaadóéval, megkérdezte, nem vihetné-e haza a mintát, annyira kellemes a szaga.

Szag alapján lehetséges betegségeket diagnosztizálni

Bármily meglepő, van benne igazság. A görög Hippokratészt tartják az első orvosnak, aki már az i.e. 5. században felhaszálta a szagokat a diagnosztizáláshoz.

Napjainkban számos kísérletben használtak sikeresen emberi, kutya és robot orrot a betegség megállapításához. A dolog lényege, hogy egyes szagok a vegyi egyensúly felborulására, vagy olyan vegyikombinációkra utalnak, amelyek bizonyos betegségek esetén jellemzőek. Ez a módszer bevált már bizonyos rákfajták esetén, laktózérzékenység, fruktózérzékenység és 1-es típusú diabétesz esetén.

A szagod előre jelezheti a halálodat

Népszerű hiedelem, hogy az embereknek közvetlenül a haláluk előtt citrus szaguk van. Nem világos, hogy ez a hit miből ered, minden esetre nincs tudományos alapja. Ám valami összefüggés mégis van a szagok és a halál között. A chicagói Rush Egyetem Orvosi Központjában 2014-ben végzett kutatás szerint azok az idős emberek, akik nem éreznek már olyan hétköznapi szagokat, mint a füst, citrom, feketebors, csoki és fahéj, 36 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg a következő néhány évben. A tanulmányt vezető Dr. Wilson szerint ennek oka a szaglás elvesztése és a neurodegeneratív betegségek kialakulása között keresendő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szexre ment át a másik műtőbe a doki, miközben altatásban feküdt a beteg
A 44 éves pakisztáni származású családapa azt állítja, a gyereke születése miatti stressz vitte rossz útra. Az aktust egy kolléga zavarta meg, aki teljesen ledöbbent.


Meglepő és kínos eset történt egy brit kórházban: egy orvos és egy ápoló a műtőben lépett intim kapcsolatba, miközben a beteg éppen altatásban volt – írta meg a Metro nyomán a 24.hu.

A beszámoló szerint a 44 éves, házas Dr. Suhail Anjum, aki aneszteziológiai konzulensként dolgozott az Ashton-under-Lyne-i Tameside kórházban, megkérte egyik kollégáját, hogy figyeljen a betegre, amíg ő tart egy rövid szünetet. Ehelyett viszont átment egy másik műtőbe, ahol szexuális kapcsolatot kezdett egy másik ápolónővel, akit a lap „C. nővérként” említ.

Nem sokkal később az ápoló, aki a beteget felügyelte, utánuk ment, és félreérthetetlen helyzetben találta őket. Később azt mondta, körülbelül nyolc percig tartott az aktus, ezután az orvos visszatért a műtőbe.

A nővér jelentette az esetet a felettesének. Dr. Anjum a meghallgatáson beismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített „C. nővérrel”, ugyanakkor azt mondta, végig a műtő közelében maradt.

Az Orvosok Bírósági Szolgálatának (MPTS) meghallgatásán azt mondta, 2024 februárjában elhagyta a kórházat, és visszaköltözött Pakisztánba. Ugyanakkor jelezte, hogy szeretné folytatni orvosi pályafutását az Egyesült Királyságban. Azt is megígérte, hogy ilyen „hiba” többé nem fordul elő.

„Szégyenletes volt, hogy finoman fogalmazzak. Csak magamat hibáztathatom. Csalódást okoztam a kollégáimnak”

– vallotta be. Azt is elismerte, hogy „tisztességtelen” volt megkérni az aneszteziológus nővért a helyettesítésre, és partnerét is „kínos helyzetbe” hozta.

Dr. Anjum mindenkitől bocsánatot kért, és elmondta, hogy a történtek idején nehéz időszakon ment keresztül. Legkisebb gyermeke 2023 januárjában született, és ez megviselte a családi életét is.

„Nem tudtunk igazi párkapcsolatban élni a feleségemmel ez idő alatt. Ez megviselte a magánéletemet, a mentális egészségemet, valamint a kórházban végzett munkámat is” – mondta a manchesteri bíróság előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: úgy odacsapta landolásnál a repülőt a kifutópályához a Wizz Air pilótája, hogy megrepedt a gép törzse
Szerencsére senki nem sérült meg az eset során. A prágai reptér szóvivője megerősítette, hogy menetrend szerinti járatról van szó.


Veszélyes incidens történt a prágai Václav Havel repülőtéren, írja az Economx. A Londonból Prágába tartó Wizz Air járat leszállás közben a kifutópályának csapódott,

a repülőgép törzse megrepedt.

A TN.cz beszámolója szerint az utasok sértetlenül átvészelték a balesetet. Jiri Hannich, a prágai repülőtér szóvivője a portálnak elmondta, hogy menetrend szerinti járattal történt az eset.

A cseh közlekedési szakportál, a zdopravy.cz emlékeztetett rá, hogy néhány hónapon belül már másodszor fordult elő veszélyes leszállási helyzet a repülőtéren. Egy Wizz Air Airbus A321XLR repülőgép korábban hasonló módon landolt.

A mostani esetről készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: pár percet sem bírt ki a vízen, szinte azonnal elsüllyedt egy vadonatúj luxusjacht
A Dolce Vento nevű, 24 méteres hajó Zonguldaknál került bajba, miután a vízre engedték. A fedélzeten tartózkodó négy ember sértetlenül jutott ki a partra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.

A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.

A jármű az oldalára dőlt, majd elmerült a hétméteres vízben.

A fedélzeten a tulajdonos, a kapitány és két legénységi tag utazott. Mindannyian sértetlenül jutottak ki a partra.

A hajó elsüllyedéséről videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET: