HÍREK
A Rovatból

Takács Péter Magyar Péternek: Ide figyelj, te Lenin-fiú! Hagyd békén a kórház dolgozóit!

Durva üzenetváltás robbant ki a politikusok között, miután kismamák panaszkodtak, hogy vajúdás közben szerelők jelentek meg a kórteremben. A vita Facebookon folytatódott.


Takács Péter és Magyar Péter között újabb és újabb vita robban ki a székesfehérvári kórház vízproblémái miatt. A szóváltás ezúttal a Facebookon posztokban és kommentekben zajlott, miután Magyar Péter csütörtökön személyesen is ellátogatott az intézménybe. Több kismama is arról számolt be, hogy vajúdás közben szerelők mentek be hozzájuk a vízgondok miatt.

Az egészségügyi államtitkár így reagált: „Magyar Péter akárcsak a napraforgót, a fehérvári kórházat sem bírja elengedni.” Hozzátette: „Milyen beteglelkű figura képes úgy beállítani a munkájukat szakszerűen, az érvényes protokollok szerint végző szakembereket, mintha direkt a betegek zaklatása lenne a céljuk. Magyar Péter és koalíciós partenere, a DK (Földi Judit) hetek óta politikai tőkét próbál kovácsolni abból, hogy összehangolt támadást indítottak a kórház ellen. Hiába no, közös a gazda, közös az itiner! Folyamatos vádaskodásaikkal lekötik a szakembereket, akiknek mindennap az alaptalan rágalmaik cáfolásával kell foglalkozniuk” – idézte a 24.hu.

Takács szerint a kórház több alkalommal is szakszerűen és tényszerűen tájékoztatta a nyilvánosságot a problémáról és a megoldásról. Úgy fogalmazott: „Csakis alantas politikai színjátékának terepeként tekint a kórházra.”

Az államtitkár ezt is írta: „A Tisza Párt ugyanis lelepleződött: nem több az egész, mint egy webshop köré szervezett online pilótajáték. Kiderült, hogy szakpolitikai elképzeléseik nincsenek, a vitákat nem vállalják, a kormányzáshoz szükséges szakértelemmel, képességekkel nem rendelkeznek. Nem marad más nekik, mint a hergelés, uszítás, gyűlöletkeltés. Ide figyelj, te Lenin-fiú! Hagyd békén a kórház dolgozóit! Hagyd, hogy tegyék a dolgukat, legyen szó betegállátásról vagy üzemeltetésről! Segíteni nem akarsz (nem is tudsz, mert nincs tudás a nagy látványpékségetek mögött), úgyhogy inkább ne hátráltass!”

Magyar Péter erre úgy kezdte válaszát: „te mit hazudozol már megint?” Majd így folytatta: „Nem szégyelled magad, hogy egyszer nem látogattál el a fehérvári kórházba, ahol július 27. óta súlyosan fertőzött a csapvíz a gyermekintenzív, a gyermekgyógyászati és a szülészeti osztályon? Miközben épp vízparton nyaralsz felelős vezetőként, a frissen szült kismamák ásványvízzel próbálnak szülés után tisztálkodni.”

A politikus azt is megkérdezte Takácstól, tudja-e, hogy „amikor Németországban 2013-ban a brémai kórházban ez a baktérium megjelent, akkor ott teljes osztálybezárás történt, az újszülötteket más intézménybe vitték. A fertőtlenítés után a csaptelepeket és szűrőket is lecserélték. Remélem jól nyaralsz.”

Takács Magyar egyik népszerű mondatával vágott vissza, miszerint „az öngól is gól”. Azt írta:

„Pont a csapatókirály kérdez fel arról, hogy megszakítottam-e a nyaralásomat. Te, aki ahelyett, hogy a magyar gazdák tönkretétele ellen szavaztál volna a szakbizottságban, quadozol, aurát farmolsz, szalmabálán fetrengsz, robogózol, sétarepülőzöl egész nyáron. Amúgy felsültek az informátoraid, Lenin-fiú! Nem volt mit megszakítani, mert el sem utaztam – a rendkívüli helyzetre tekintettel. 3 délután a Balcsinál, az idén nyáron ez jutott… ez van, meló van. Neked hogy telik a 80 napos életed nyara?”

Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter vasárnap egy történetet osztott meg arról: a székesfehérvári kórház szülőszobájába vízvezetékszerelők mentek be, miközben egy nő vajúdott. A férj és egy nővér lepedőkkel takarta körbe a kismamát. A kórház később cáfolta, hogy szerelők jártak volna a szülőszobán, de az apa azt kérdezte, miért találna ki ilyet, és egy másik kismama is hasonló esetről írt.

Takács Péter először cáfolta a történteket, majd elnézést kért, anélkül, hogy elismerte volna azokat. Ezután a politikus Magyar Péter állítólagos elmeállapotáról és az RTL-ről mint „csicskamédiáról” írt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elkészült, és Orbán Viktor meg is mutatta a Fidesz 2026-os győzelmi tervét
Igaz, hogy egyelőre csak egy magyar trikolórban pompázó oroszlán látszik a győzelmi tervből, de a fotó alapján kiderült, hogy kik állították össze.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.

A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.

A horvátországi tartózkodásról pénteken már jachtos fotók is keringeni kezdtek a Facebookon, amelyeket Magyar Péter tett közzé. A lap megkereste a miniszterelnök hivatalát, hogy megtudja: munkaügyi vagy magánútról van-e szó, találkozott-e a Lady MRD nevű jachton tartózkodókkal, illetve valóban a Schmidt–Ungár család cégének magángépével repült-e Budapestről Brač szigetére.

A kérdésekre egyelőre nem kaptak választ, de péntek este Orbán Balázs arról posztolt, hogy a győzelmi terven dolgoznak Horvátországban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró Ajsa Luna Himnusz-énekléséről: Ez nem polgárpukkasztás, hanem provokáció
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.

A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.

Ajsa Luna a kritikákra röviden reagált Instagram-sztorijában. Úgy fogalmazott, hogy pusztán hazaszeretetből énekelte el a Himnuszt, és a saját stílusában akarta közelebb hozni a közönséghez:

„Augusztus 20. alkalmából, némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást.”

A produkcióra több ismert művész is reagált. Nagy Feró szerint a Himnusz ilyen módon történő feldolgozása provokációnak számít:

„Ez nem polgárpukkasztás, hanem kimondottan provokáció. Az összes korábbi tanárának visszamenőleg be kellene írni egy egyest az ellenőrzőjébe, mert nem tanították meg neki, hogy ez egy szent dolog. A saját művébe ne tegye már bele a Himnusz sorait! Ezzel nem lehet viccelni...”

– mondta a Kossuth-díjas énekes.

Korábban több más zenész is megszólalt már az ügyben. Pataky Attila úgy érezte, Ajsa Luna rossz irányba indult el:

„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt – nyilatkozta a Blikknek. – Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt. Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”

Osváth Zsolt szintén határozott véleményt fogalmazott meg:

„Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...” – írta közösségi oldalán.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója nyílt levélben reagált. Ebben úgy fogalmazott: "Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.” A levél végén meghívta Ajsa Lunát az Operaház szeptemberi nyitóelőadására, amelyet a Himnusszal kezdenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik
A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.

A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:

Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik.

Hozzátette azt is, hogy szerinte a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”. Ennél többet azonban nem árult el a témáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ravasz trükkel utasította el a Polt Péter elleni feljelentést a nyomozó ügyészség
A Völner‒Schadl, illetve az MNB-alapítványok ügyében tették a feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen.


Elévülés és hivatali visszaélés büntethetőségének hiánya miatt elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a K-Monitor Polt Péter ellen tett feljelentését. Ezzel pedig kizárta a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségét is - számolt be róla a K-Blog.

A K-Monitor júliusban tett feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen hivatali visszaélés miatt. A szervezet 84 olyan ügyet azonosított, amelyekben szerintük Polt Péternek valamilyen szerepe volt az elkövetők büntetlenül maradásában. Ezek közül két ügyet választottak ki a feljelentés megtételéhez: a Völner‒Schadl-ügyben és az MNB-alapítványok ügyében nyilvánosságra került nyomozati és vádemelési mulasztásokra alapozták a bűnüldözési kötelezettség megsértésének gyanúját.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség ‒ a három munkanapos törvényi határidőt jelentősen túllépve ‒ egy hónap elteltével hozta meg a feljelentést elutasító határozatát. Ebben

a döntésük fő indokaként a bűncselekmény elévülését jelölte meg amellett, hogy álláspontjuk szerint a hivatali visszaélést objektív adatok sem támasztják alá.

Az indoklásban azonban a K-Monitor feljelentésének mintegy felére, a Völner‒Schadl-ügyre nem térnek ki, azt meg sem említik.

„A határozat szerint 8 napon belül panasszal élhetünk a döntés ellen, és itt nyer valójában értelmet a Schadl-szál kihagyása a határozatból. Azzal ugyanis, hogy az ügyészség ezzel a huszárvágással „elévültette” a hivatali visszaélést, egyúttal kizárta azt is, hogy a feljelentés elutasítása ellen felülbírálati indítványt lehessen benyújtani” - írta a K-Blog. Ezzel szerintük a nyomozó ügyészség jelentősen csorbította a jogorvoslathoz való jogot, mivel a panasz jóval gyengébb lehetőséget jelent a felülvizsgálatra.

„A feljelentés elévülésre hivatkozással történt elutasítása tehát nemcsak a feljelentőt, azaz minket fosztott meg a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségétől, hanem a polgárok széles körét is, ami különösen a jövőre nézve vet fel kérdéseket, hiszen a magyarországi közpénzköltés története bővelkedik a hasonló, kivizsgálásra váró ügyekben” - tette hozzá a K-Blog.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET: