Sztrájkot fontolgatnak a mentők a túlterheltség, alacsony fizetés, borzasztó munkakörülmények miatt
A Hír Tv Látótér című műsorából kiderült: bár minden mentőautóban kellene lennie vérnyomásmérőnek, ezek nem működnek, lyukasak, régiek. Sokan ezért saját vérnyomásmérővel kénytelenek dolgozni.
A műsornak nyilatkozó mentősök egyöntetűen rossz körülményekről, óriási túlterheltségükről és vagy nevetséges mértékben emelkedő, vagy egyenesen csökkenő fizetésekről beszéltek.
Elmondásuk szerint hiába próbálta a kormány több intézkedéssel, például új egyenruhával és járművekkel javítani a helyzetüket, nő a feszültség.
Emiatt akár a sztrájktól sem riadnak vissza, ha nem emelik érdemben a bérüket és nem javulnak a munkakörülményeik.
Néhány nappal ezelőtt az Indexen jelent meg nagyobb lélegzetű riport arról, milyen állapotok uralkodnak az ország legnagyobb mentőállomásán, a budai Alkotás úton.
A több száz négyzetméteres garázsban a cikk szerint pókhálók lógnak, pedig ott tárolják polcokon és leselejtezett öltözőszekrényekben azokat a gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket, amelyeket a mentők használnak a vonulásaik során. Sok egyszer használatosnak tervezett orvosi eszközt pedig újra fel kell használni a forráshiány miatt, ezeket szintén a dolgozók fertőtlenítik a pihenőidejükben.