Mint azt mi is megírtuk, Horváth Éva nemrég motorbalesetet szenvedett Indonéziában. Az egykori szépségkirálynőt nyílt lábtörésekkel szállították kórházba. November 24-én egy nyolcórás műtéttel próbálták helyrehozni a sérüléseit. Horváth Éva a műtét után hazajött Magyarországra, budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pedig mentősök várták, hordágyon szállították el.
A műsorvezető vasárnap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be arról, hogy pontosan mi történt vele - szúrta ki a 24.hu.
Horváth Éva utazása egy valóságos rémálommá vált.
"Elvileg 18 óráig tartott volna az út, és ebből lett a végén majdnem 27 óra repülés, ami a Turkish Airlinesnak volt köszönhető"
– kezdte Horváth Éva, aki kiemelte, hogy a repülőjegye mellé speciális szolgáltatást is kértek, aminek a keretein belül kerekesszékkel kellett volna egyik repülőgéptől a másikig átszállítaniuk a reptéren. Balin ez meg is történt, az isztambuli reptéren azonban káoszba fulladt az utazás.
"Kerekesszékkel elvittek engem egy ilyen gyűjtőtérbe, aminek egyébként semmi értelme nem volt. Itt összegyűjtötték az embereket, hogy utána majd elszállítják őket a kapujukhoz. Engem mondjuk nem oda kellett volna vinni, hanem a business lounge-ba, mert hogy csak úgy lehetett utaznom, ha föl van polcolva a lábam"
– mondta az egykori szépségkirálynő, aki egy órát töltött a váróban, majd az indulás előtt 45 perccel odatolták a kapujához, és letették a hátsó sorban. Azt mondták neki, hogy várjon ott, és majd valaki feltolja a gépre.
A műsorvezető szerint ugyanakkor a mozgásában korlátozott személyek mindig elsőbbséggel szállhatnak fel a repülőre, az ő esetében ez azonban nem így történt. Ő ugyan egy idő után jelezte az ottani dolgozóknak, hogy szeretne felszállni, de nem figyeltek rá.
"Szó szerint szartak rám, úgyhogy fogtam a mankómat és elindultam feléjük, hogy vegyenek már észre, hiszen 20 perc volt a felszállásig. Na, ez a mankózás olyan jól sikerült, hogy pont el is estem. Ami ekkor következett, az sem volt semmi, mert erre is pont szartak, hogy én ott fekszem a földön, úgyhogy három fiatalember segített föl"
- fogalmazott a műsorvezető, akit még ekkor is ignoráltak a dolgozók, így elkezdett velük üvölteni.
"Nagy nehezen az egyik ilyen pofátlanul odajött, és akkor mondták, hogy lezárták a repülőgépet. Mondom, ember, mi az, hogy lezárták a repülőgépet? Itt ülök háromnegyed órája, még egy pillantást sem vetettek rám, ide se jöttek hozzám. Erre azt mondták, mivel nem jött kerekesszék, ezért én nem tudok beszállni a gépbe, ezért ők lezárták a repülőt"
- mesélte Horváth, aki szerint ezután az összes dolgozó elhagyta helyet, ő meg ott maradt egyedül. Aztán később visszaszállították a gyűtjőbe.
"Mondták, hogy fogjam be a számat, maradjak csöndben, mit képzelek magamról, hogy én miért vagyok fölháborodva… Mondom, ember, azért, mert otthagyott a gép! Ott ültem, hogy ezt elhihetem? Lebasznak azért, mert hogy otthagyott a gép, amihez egyébként le volt szervezve egy mentőszolgálat, ami rögtön utána szállít a magyar kórházba"
- mondta az egykori szépségkirálynő, aki ezután felvette a kapcsolatot az ottani konzulátussal. Innen kapott segítséget, bár így is 6-7 órával később ért haza, mint kellett volna.
"Amikor megérkeztem a magyarországi repülőtérre, akkor valószínűleg az esés következtében, vagy a fene sem tudja, miért, ez nem derült ki, de elkezdett ömleni a lábamból a vér. Csodálatos! Úgyhogy a végén egy szirénázó mentőautó szállított be a kórházba. Azóta itt vagyok, túl egy második műtéten. Valójában tök jó, hogy túléltem azt a napot, mert az valami rémálom volt!"
- fogalmazott Horváth.
Az egykori szépségkirálynőre még hosszú felépülés és legalább két műtét vár. De most már csak a gyógyulásra koncentrál.
Mint azt mi is megírtuk, Horváth Éva nemrég motorbalesetet szenvedett Indonéziában. Az egykori szépségkirálynőt nyílt lábtörésekkel szállították kórházba. November 24-én egy nyolcórás műtéttel próbálták helyrehozni a sérüléseit. Horváth Éva a műtét után hazajött Magyarországra, budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pedig mentősök várták, hordágyon szállították el.
A műsorvezető vasárnap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be arról, hogy pontosan mi történt vele - szúrta ki a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.
A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.
Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.
„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.
A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.
A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.
A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.
„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.
VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről
Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.
Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.
„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.
A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.
A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.
„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”
Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.
A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.
„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”
Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”
Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.
Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.
„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.
A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pindroch Csaba a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy kisebb baleset érte.
Mint írja:
"Történt velem egy kis baleset, mondjuk úgy, hogy oda nyúltam, ahová nem kellett volna(két veszekedő kutyus közé…)"
A színész sebeit összevarrták, de elárulta, hogy a "legfájdalmasabb az volt, hogy valahogy le kellett húzni a bedagadt ujjamról a jegygyűrűmet… vagy tíz percig tartott... hiába 20 év … és remélem még 2x ugyanennyi!"
Végül megosztott egy tanulságot is: "Ne nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska!"
Annyit még hozzátett: "Mostantól eltartott kisujjal iszom a kávét, mint az “Urak”!"