FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szívrohamot kapott, de így is ledolgozta a műszakját egy brit futár, mielőtt kórházba ment

Többször félre kellett állnia a furgonnal, mert annyira szédült, hogy nem látott. Amikor este elment a sürgősségire, 320 volt a pulzusa.


Élete talán megmegrázóbb napját élte át (és túl) az a brit futár, aki munka közben szívrohamot kapott, de kénytelen volt végigcsinálnia a műszakját, mielőtt orvoshoz fordult.

A 46 éves Neil Martin március 16-án kora délután egyszercsak szédülni, izzadni kezdett és mellkasi fájdalmat is érzett. Mivel a tünetek nem múltak el, elkezdett aggódni, és úgy döntött, szól a cégnek, hogy nem tudja így folytatni a munkát, kórházba kell mennie. A telefont azonban nem vették fel a központban, ezért egy üzenetben írta le a problémáját. Ezután felhívta a főnöke, akitől megkérdezte, hogy be tudna-e ugrani egy kolléga helyette, mert ilyen állapotban nem tud dolgozni. A válasz az volt, hogy egy másik sofőr ki tudja szállítani a csomagok felét, de a többit neki kell kézbesítenie, mert máshogy nem tudják megoldani.

A Martint foglalkoztató cég, a Deva Logistics azt közölte a férfi történetéről beszámoló Liverpool Echo-val, hogy küldtek egy helyettesítő kollégát segítségnek, és úgy gondolták, hogy ezzel Martin "megszabadult" a csomagjaitól. A férfi viszont ezt cáfolja, szerinte olyan választ kapott, amitől azt érezte, hogy nincs más választása, tovább kell dolgoznia.

A sofőr így folytatta az útját annak ellenére, hogy egyre rosszabbul érezte magát. Többször meg kellett állnia, mert annyira szédült, hogy nem látott. Végül sikerült végigcsinálnia a műszakot,

este fél hétkor szállt ki a furgonjából a cég telephelyén. A főnöke megkérdezte tőle, hogy másnap tud-e dolgozni, mire Martin azt felelte, előbb orvoshoz kell mennie, hogy megtudja, mi a baja.

Amint hazaért, feleségével a sürgősségire siettek, ahol az orvosok rögtön megállapították, hogy a kétgyermekes apával valami nagyon nincs rendben, hiszen

320 volt a pulzusa. Ekkor derült ki, hogy Martinnak szívrohama volt délután.

Bent is tartották 10 napig a kórházban, számos vizsgálatot elvégeztek rajta, végül pedig gyógyszert írtak fel a szívére.

"Az orvosok kérdezték, miért vártam olyan sokáig azzal, hogy kórházba menjek. Undorító helyzet volt. [A cég válaszától - a szerk.] úgy éreztem, hogy a csomagok kézbesítése fontosabb, mint az egészségem. Nem hibáztatom őket azért, hogy szívrohamot kaptam, de meghalhattam volna akkor, és úgy éreztem, hogy nem törődtek ezzel"

- nyilatkozta.

A vállalat azt közölte, amint megtudták, hogy Martin rosszul van, küldtek egy másik kollégát a helyére. Ha tudták volna, hogy a férfit így sem sikerült teljesen tehermentesíteniük, akkor azonnal küldtek volna még egy sofőrt, aki elviszi a rá maradt csomagokat. Arra is utaltak a Liverpool Echo-nak küldött közleményükben, hogy Martin megzsarolta a felettesét azzal, hogy adjon neki pénzt, ha nem akarja, hogy beszéljen a sajtónak a vele történtekről. A férfi - aki már a cég szóvivőjének nyilatkozata előtt mesélte el a lapnak a történetét - viszont tagadja, hogy ilyesmit tett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: