Tavaly decemberben érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Ajkán az egyik templom külső falát és lábazatát valaki összefirkálta, amivel több tízezer forintos kárt okozott - írja a police.hu.
Az esetből komoly rendőrségi ügy lett.
Az adatgyűjtés eredményeként pedig a rendőrök megállapították, hogy
az elkövetők közül az egyik 13 éves, a másik egy 14 éves helyi fiatal.
A rendőrség szerint barátnők november 27-én reggel egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdtek el firkálni a templom falára. A közzétett fotók alapján a két kislány szíveket rajzolgatott:
A fiatalkorú elkövető ellen rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás. Az Ajkai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - írják a rendőrségi közleményben.
Tavaly decemberben érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Ajkán az egyik templom külső falát és lábazatát valaki összefirkálta, amivel több tízezer forintos kárt okozott - írja a police.hu.
Az esetből komoly rendőrségi ügy lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerdán dél körül egy középkorú férfi lezuhant a budapesti Néprajzi Múzeum tetejéről, és a helyszínen életét vesztette, tudta meg a hvg.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint
a bejelentés 12:22-kor érkezett. Az eset a Városligetben, a Műcsarnok felőli oldalon történt.
A rendőrség közölte, hogy „az esettel összefüggésben idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”, vagyis nem feltételezik, hogy más személy okozta volna a tragédiát. A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
„Rendőrt akarok ölni” - mondta a nő, aztán figyelmeztető lövést adtak le, de egy rendőrszakközépiskolást talált el a golyó
Felfegyverkezve fenyegetőzött egy fiatal nő a Keletinél, rendőröket riasztottak. Figyelmeztető lövés dördült, de egy rendőrtanuló sérült meg. A nőt elfogták, letartóztatásáról hamarosan döntenek.
Komoly rendőri intézkedés zajlott a Keleti pályaudvarnál, amikor egy fiatal nő késsel fenyegetőzött. Több járőr próbálta megfékezni, és az RTL Híradó birtokába került felvételen látszik, hogy nehezen tudták lefogni. Közben egy rendőr megsérült – valószínűleg egy figyelmeztető lövés sebesítette meg véletlenül.
Egy szemtanú, Zöldfay Bence a pályaudvar előtt éppen egy ismerősére várt.
„Azt hallottam hirtelen, hogy dobja el a kést. Megindultunk ki a főbejárat felé, és félúton hallottunk egy lövést. Mire mi az ajtóba kiértünk, akkor egy ilyen 20 év körüli hölgy volt a földön előállítva, egy 20 centis kés volt körülbelül mellette” – mesélte a Híradónak.
A nő nem sokkal korábban maga hívta a segélyhívót, és azt mondta: „rendőrt akar ölni”. Egy járőrpáros ment a helyszínre, egyikük még rendőr-tanuló volt. Megpróbálták lenyugtatni, de a nő tovább fenyegetőzött, ezért erősítést hívtak. A közelben lévő rendőrök gyorsan odaértek, mert nem sokkal előtte egy másik intézkedésük is volt a Keletinél.
Végül az egyik rangidős rendőr figyelmeztető lövést adott le a földre, de a golyó valószínűleg megpattant, és eltalálta a fiatal rendőrtanulót.
„A rendőri intézkedés során a föld felé leadott figyelmeztető lövés következtében egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült, ennek körülményeit az ügyészség külön eljárásban vizsgálja”
– közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Azt is vizsgálják, hogy a lövedék pontosan hogyan sebesítette meg a rendőrtanulót, például visszapattanhatott-e valahonnan.
„A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani, számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal is, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt” – magyarázta Borbély Zoltán ügyvéd.
A megsérült rendőrtanulóhoz mentőt hívtak.
„Később láttuk, hogy egy mentő még ott volt a helyszínen, és ott láttuk, hogy bent fekszik valaki. Valószínűleg a lábon lőtt, sérült gyakornok volt” – tette hozzá a szemtanú.
A fiatal nő még a földön fekve is dühöngött, ellene eljárás indult. Úgy tudni, hogy a kihallgatásán nem tett vallomást, és letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
Komoly rendőri intézkedés zajlott a Keleti pályaudvarnál, amikor egy fiatal nő késsel fenyegetőzött. Több járőr próbálta megfékezni, és az RTL Híradó birtokába került felvételen látszik, hogy nehezen tudták lefogni. Közben egy rendőr megsérült – valószínűleg egy figyelmeztető lövés sebesítette meg véletlenül.
Egy szemtanú, Zöldfay Bence a pályaudvar előtt éppen egy ismerősére várt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem tudom, honnan lőttek” – Fényes nappal lőttek le egy autón heverésző macskát Szombathelyen
Légpuskával lőhettek le egy macskát Szombathelyen fényes nappal. A sérült állatot gazdái azonnal orvoshoz vitték, de estére elpusztult. A rendőrség állatkínzás gyanújával nyomoz az ügyben.
Egy parkoló autó tetején fekvő, meglőtt macskát találtak a szombathelyi lakók kedden napközben. A helyiek szerint a cicát légpuskával lőhették le. Egy közelben lakó férfi a szomszédjának vitt vissza egy vödröt, amikor a tragédia történt.
„Ugyan csak egy kattanást hallottam, a macska meg leesett oda. Szóltam neki, mondom Öcsi, gyere gyorsan, lelőtték a macskádat. Ennyi volt az egész. Az öcsi kijött, fölkapta, a fejéből folyt a vér a macskának” – mesélte a szemtanú az RTL Híradónak.
A gazdái azonnal állatorvoshoz vitték a sérült cicát. A szombathelyi állatkórházban az orvosok megállapították, hogy valóban lőtt sérülése van. A röntgenfelvételen még a lövedék is látszott.
„A cicát utána sokktalanítottuk, infúziót, gyógyszereket kapott, az állapota az átmenetileg javult, így haza is bocsátottuk, de aztán délutánra, estére romlott az állapota, és sajnos el is pusztult a szegény állat” – mondta Varjú Gábor állatorvos.
A macska gazdái nem akartak nyilatkozni, de korábban a 112 Pressnek azt mondták, hogy másfél éves cicájuk rendszeresen bejárt a házba és nagyon barátságos volt.
„Benne a nyakörv, bolhanyakörv, minden volt a cicának a nyakában, az ember a cicára vigyáz. Azért élünk” – tette hozzá egy szomszéd.
A környéken élők megdöbbentek az eset miatt. A szemtanú szerint bárkit eltalálhatott volna a lövés:
„Nem tudom, honnan lőttek, de hogyha most itt az utcán megyek végig, itt a járdán, akkor itt lőnek, hát akkor lehet, hogy engem talál fejbe.”
A Szombathelyi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást.
Egy parkoló autó tetején fekvő, meglőtt macskát találtak a szombathelyi lakók kedden napközben. A helyiek szerint a cicát légpuskával lőhették le. Egy közelben lakó férfi a szomszédjának vitt vissza egy vödröt, amikor a tragédia történt.
„Ugyan csak egy kattanást hallottam, a macska meg leesett oda. Szóltam neki, mondom Öcsi, gyere gyorsan, lelőtték a macskádat. Ennyi volt az egész. Az öcsi kijött, fölkapta, a fejéből folyt a vér a macskának” – mesélte a szemtanú az RTL Híradónak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dráma a Keletinél: „Embert akarok ölni!” – Késsel támadt a rendőrökre egy nő, figyelmeztető lövés dördült
A nő maga hívta ki a rendőröket, majd rájuk támadt egy késsel a Keleti pályaudvarnál. A figyelmeztető lövés végül őt ártalmatlanította, de közben egy rendőrtanonc is megsérült.
Hétfő éjjel a Keleti pályaudvar közelében egy nő maga hívta ki a rendőröket, majd késsel fenyegette őket – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből. A nő a segélyhívón keresztül azt közölte, hogy rosszul érzi magát, egy kés van nála, és embert, különösen rendőrt akar ölni.
A helyszínre érkező rendőrök felszólították, hogy tegye le a fegyverét, de a nő ennek nem tett eleget. Egy 20 centiméteres pengéjű késsel többször szúró mozdulatot tett feléjük, miközben próbálta távol tartani magától az egyenruhásokat.
Az erősítés megérkezése után a nő továbbra is ellenállt.
Végül az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a föld felé, ennek hatására a nő eldobta a kést, majd a rendőrök elfogták és megbilincselték.
A lövés során egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült.
A helyszínen tartózkodó szemtanúk beszámolója szerint nem sokkal később egy közeli éjjel-nappali előtt egy férfit is őrizetbe vettek, valamint egy másik férfi rosszul lett, őt mentők szállították el.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyben emberölés előkészülete és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. A nőt őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. A főügyészség a fegyverhasználat jogszerűségét is vizsgálja.