HÍREK
A Rovatból

Szigorítás: már így bírságol a rendőrség a gyorshajtásért

Május elsejétől akár már 1 km/órás mért sebességtúllépés esetén is számíthat szankcióra a vétkes sofőr. A hatóság már nem alkalmaz „tűréshatárt”.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2023. május 10.



A korszerű sebességmérő eszközök pontossága miatt május elsejétől már nem alkalmazza a rendőrség a korábban megszokott mérési toleranciaértéket a sebességellenőrzésekkor. Tehát innentől a rendőrségi hitelesített sebességmérők által mért érték a jogilag elfogadott sebesség, amellyel a megmért jármű haladt – írja a kreszvaltozas.hu az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetőjével készített interjújuk alapján.

Az autósok számára mindez azt jelenti, hogy a korábban a mérési határérték beállításához alkalmazott 3 km/órás, illetve 3 százalékos „tűrést” a sebességellenőrzések során már nem alkalmazzák.

Óberling József rendőr ezredes azt mondta, ez egy mérési eljárásban történt változtatás, és a szabályosan közlekedő autósokat nem érinti.

Hozzátette, sokan félreértik a változtatást, ugyanis a sebességmérőknek soha nem volt „mérési hibahatáruk”, mert amit így szoktak emlegetni, az a mérésügyi hatóság hitelesítési eljárása során meghatározott egyfajta metrológiai követelmény. A hitelesítési eljárás során azt vizsgálják, hogy az eszköz meghatározott számú mérés alkalmával a mérési etalonhoz képest milyen szórással állapítja meg a mért értéket. Amennyiben ennek során a sebességmérő nem ad olyan értéket, amely kívül esik a hitelesítési hibahatáron, akkor az hitelesnek tekintendő.

Óberling megerősítette:

mostantól akár 1 km/órás mért sebességtúllépés is szankcionálható, és nem igaz, hogy ilyen, minimális gyorshajtás miatt csak akkor számíthat bírságra a sofőr, ha megállítják.

Ugyanis a kismértékű sebességtúllépéseket szabálysértési eljárásban vizsgálják, és adva van a lehetőség, hogy a hatóság az eljárás során azonosítsa a járművezetőt.

Egy konkrét példa alapján Óberling kifejtette: ha valakit 52 km/óra sebességgel mérnek be 50 km/óra megengedett legnagyobb sebességhatár mellett, akkor a sofőrrel szemben szabálysértés miatt intézkednek. Május 1. előtt az 52 km/óra mért értékből levontak 3 km/órát, így a kapott 49 km/óra megállapított sebesség alapján nem követett el szabálysértést a járművezető. Ám ma már nem változtatnak a mért sebességen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter bejelentése: érkezhet az első magyar AAA-kategóriás játék
A kormány azt reméli, hogy Magyarország a filmipar után a videójáték-iparban is globális éllovassá válhat.


Először kap kutatás-fejlesztési támogatást magyar videójáték-fejlesztő cég a kormánytól: a Neocore Games Development Kft.

4,5 milliárd forintos projektjéhez 1,5 milliárd forinttal járul hozzá az állam.

A 24.hu szerint a tizenegy éve működő beruházásösztönzési rendszerben még nem volt példa hasonlóra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint a beruházás több új, magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt a fővárosban.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Neocore nemzetközileg is versenyképes vállalat, és

várhatóan náluk készül el az első tisztán magyar fejlesztésű AAA-kategóriás játék. A kormány azt reméli, a lépéssel Magyarország a filmipar után a videójáték-iparban is globális éllovassá válhat.

„Látjuk, hogy, a humánerőforrás megvan, és erre kell ráépíteni azt a környezetet, amely Magyarországot ebben az új iparágban is sikeressé fogja tenni” – fogalmazott Szijjártó.

A Neocore Games neve nem ismeretlen a játékosok előtt: a stúdió fejlesztette többek között a nemzetközileg is sikeres The Incredible Adventures of Van Helsing-sorozatot és a Warhammer 40 000 világában játszódó Inquisitor – Martyr című akció-szerepjátékot. A cég jelenleg két játékon dolgozik: az egyik egy Broken Sea című CRPG, a másik pedig a Van Helsing: Inkheart nevű akció-kalandjáték. Utóbbi projektre a Kreatív Európa programból 150 ezer eurót már elnyertek, tavaly pedig a Focus Ventures kockázati tőkealap-kezelőtől is kaptak egy körülbelül kétmilliárd forintos befektetést.

Az AAA-kategória az iparágban a legnagyobb költségvetésű, fejlesztésre és marketingre is sokat költő, nagy kiadókhoz kötődő produkciókat jelöli. Ugyanakkor a piac rendkívül kockázatos, a szektorban gyakoriak a fejlesztési csúszások, a problémás megjelenések és az elbocsátási hullámok. A magyar videójáték-fejlesztésnek a Neocore mellett is vannak komoly hagyományai, elég csak a Crysis Warhead című játékot jegyző Crytek Budapestre vagy a legendás S.W.I.N.E. című stratégiát készítő StormRegionre gondolni.

VIDEÓ: NeocoreGames Development Kft. kutatás és fejlesztési beruházásbejelentés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk