KÉK HÍREK

Szervezett bűnözéssel gyanúsítanak egy fideszes képviselőt

Polt Péter legfőbb ügyész már indítványozta, hogy függesszék fel Simonka György mentelmi jogát.

Link másolása

A Legfőbb Ügyészség sajtóközleményt adott ki arról, hogy indítványozzák Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését - ezt Polt Péter legfőbb ügyész rendelte el bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és több más bűncselekmény miatt.

Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (röviden TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatásokat jogellenesen szerezte meg. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.

Simonka tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg. 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatást vegyenek igénybe és így jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

Simonka és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben.

A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

Simonka meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díjnak egy részét – általában 45 %-át – adják vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján az így lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

A képviselő ellen felhozott vádak:

– két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette,

– két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette,

– két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntette,

– két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette,

– két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása

Az ügyben a NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése nyomán a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2014. július 14. napján rendelt el nyomozást költségvetési csalás miatt. A Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya 2016. február 4. napján a nyomozás lefolytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben eddig 29 személyt (ügyvezetőket, alvállalkozókat, hozzátartozókat, bizalmi embereket, vesztegetéssel érintetteket) hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek. Simonka Györgyöt akkor hallgathatják ki gyanúsítottként, ha mentelmi jogát felfüggesztik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: