„Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett” - Így búcsúzott apjától Kiefer Sutherland
A színész halálának pontos okát egyelőre nem közölték, de családja szerint hosszú betegség után távozott. A halálhírt fia, Kiefer Sutherland jelentette be közösségi oldalán.
Mint arról korábban írtunk, 88 éves korában elhunyt Donald Sutherland, a világhírű színész. Halálának pontos okát egyelőre nem közölték, de családja szerint hosszú betegség után távozott. A halálhírt fia, Kiefer Sutherland jelentette be közösségi oldalán.
„Fájó szívvel közlöm, hogy édesapám, Donald Sutherland elhunyt. Személy szerint a filmtörténet egyik legfontosabb szereplőjének tartom. Soha nem ijedt meg egy szereptől sem, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett. Ennél többet nem is kívánhat az ember. Egy jól megélt élet volt az övé”
– írta Kiefer Sutherland, aki egy gyerekkori fotót is megosztott édesapjával.
Donald Sutherland pályafutása során számos emlékezetes alakítással gazdagította a filmtörténetet, és generációk számára vált meghatározó színészi példaképpé.
Mint arról korábban írtunk, 88 éves korában elhunyt Donald Sutherland, a világhírű színész. Halálának pontos okát egyelőre nem közölték, de családja szerint hosszú betegség után távozott. A halálhírt fia, Kiefer Sutherland jelentette be közösségi oldalán.
„Fájó szívvel közlöm, hogy édesapám, Donald Sutherland elhunyt. Személy szerint a filmtörténet egyik legfontosabb szereplőjének tartom. Soha nem ijedt meg egy szereptől sem, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett. Ennél többet nem is kívánhat az ember. Egy jól megélt élet volt az övé”
– írta Kiefer Sutherland, aki egy gyerekkori fotót is megosztott édesapjával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,
ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:
„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”
A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.
„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”
– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.
Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Somos András veszi át Krug Emília műsorát az ATV-n, aki a születendő gyermeke keresztanyja lesz
A műsor Somos a pályán néven folytatódik, a Fórumot tovább vezeti. A gyermek születésekor két hétre távollét jön, addig Szlazsánszky Ferenc helyettesíti; a keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András.
Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.
Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.
Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.
Krug Emília szerint a műsor jó kezekbe kerül, és a nézők, valamint a vendégek is kedvelni fogják az új műsorvezetőt.
Somos továbbra is vezeti az ATV Fórumot. Párja, a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter műsorvezető támogatja ebben.
A baba érkezése után két hétre lekerül a képernyőről, helyette a műsor főszerkesztője, Szlazsánszky Ferenc ül be a székbe.
A leendő keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András. Somos felidézte, régebbről ismeri Pungort, Emíliával az ATV-ben lettek kollégák, majd barátok; minden októberben közösen utaznak el valahová, és igyekeznek havonta közös programot szervezni.
Krug felidézte az ATV őszi buliját, ahol Gulyás Eszter a keresztszülőség részleteiről érdeklődött. Először azt hitte, nem róluk van szó, majd amikor felkérték őket, meghatódott.
Az előkészületekben is segít: nemrég Gulyás Eszterrel együtt rendezték be a babaszobát, és átválogatták a babaruhákat. Van köztük olyan darab is, amely több családon ment végig: Krug egyetemista barátnője három fiától került hozzá, hordta a műsorvezető fia, Máté is, most pedig a kisfiúé lesz.
Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.
Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.
Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Curtis az állami ünnepségen való fellépéséről: „Tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa”
A rapper a felkérésről először azt hitte, „valami vicc”. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén adhatta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását Radics Gigivel.
Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.
„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel”
Mint mondta, több alkalommal lépett már fel nagyon sok ember előtt, most mégis úgy érezte, súlya van annak, hogy a nemzeti ünnepen, nagy tömeg és a miniszterelnök jelenlétében állt színpadra.
„Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az ’56-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa.”
– fogalmazott.
Curtis azt is elmondta, hogy számára az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte az akkor a hazájukért kiálló hősök nélkül most más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk.”
Saját identitásáról is nyíltan beszélt:
„Elképesztő büszke vagyok a magyarságomra és a családomra. Számomra ez gyerekkorom óta meghatározza az életem. Én azért újpesti lokálpatriótaként, Újpest-szurkolóként a lelátón is mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást. Ez aztán az évek múlásával csak egyre erősebb lett, és amióta gyermekem van még inkább meghatározó lett.”
A rapper úgy véli, a hazaszeretet alap, nem politikai kérdés. „Ha nem vagy büszke a hazádra, a gyökereidre, akkor nem vagy büszke magadra, nem vagy büszke a családodra.” Azt is mondta, reméli, hogy a Demjén-dal feldolgozása nemcsak zenei élményt nyújtott, de erősíti a közös emlékezetet és a nemzeti összetartozás érzését is.
Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.
„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel”
Visszavonhatják Nagy Feró díszpolgári címét a Szőlő utcai ügy kapcsán tett nyilatkozata miatt
A zenésznek a Szőlő utcai botrányról alkotott véleménye verhette ki a biztosítékot egy őrbottyáni önkormányzati képviselőnél. Dobrev Klára az énekesnek adott Kossuth-díj visszavonását is kérvényezte.
Deák Emese önkormányzati képviselő bejelentette, hogy kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását, írja a Telex. A képviselő azt írta a Facebookon, hogy
bár a jelenlegi rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a visszavonásról, a novemberi testületi ülésre előterjesztést ad be a cím visszavonására és a szabályok módosítására is.
A városban kiélezett a politikai helyzet: a független polgármester mellett az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesületnek három, a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van, ketten pedig függetlenek.
Nagy Feró 2023-ban, Őrbottyán várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, a Harangok Napján kapta a díszpolgári címet, és az eseményen Latorcai Csaba parlamenti államtitkár gratulált neki.
A kezdeményezést Nagy Feró korábbi mondatai előzték meg, ahol a Szőlő utcai botrányról beszélt. Az énekes szavai ellenzéki politikusok felháborodását is kiváltották. A zenész szerint ugyanis a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is. Úgy fogalmazott, úgy látja, egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket.
„Általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani. Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal”
– mondta Nagy Feró a lapnak.
Több ellenzéki politikus is beszélt az ügyről: Karácsony Gergely szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek, Dobrev Klára pedig úgy fogalmazott, aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.
A „Szőlő utca” ügyről lapunk is beszámolt: a hatóságok május végén letartóztatták a Budapesti Javítóintézet vezetőjét, Juhász Pétert és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfi ellen több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés és lőfegyverrel visszaélés gyanúja is felmerült. A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint ők ketten több nehéz sorsú, anyagilag és érzelmileg tőlük függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.