FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szerednyey Béla a pápához fordul, hogy templomban is elvehesse feleségét

A színész római katolikus, a párja református, a frigyhez szükséges volna Ferenc pápa áldása is.


Nagyinterjút készített a Blikk Szerednyey Bélával. A Madách Színház sztárja beszélt többek között arról, hogy a teátrumban már csak egyetlen előadást tartott meg. A 64 éves színész sokkal kevesebb munkát vállal, mint korábban.

„Ahogy látótávolságba került a nyugdíj, úgy éreztem, Damoklész kardja függ a fejem felett: elgondolkoztam azon, vajon mennyi van még nekem hátra. Hány nyár és hány tél” – fogalmazott a lapnak a népszerű színész.

Beszélt arról is, hogy egy ideje már nem festi haját és szakállát. Bár korábban a színezéssel szeretett volna fiatalosabbnak kinézni, a közelmúltban egy filmes felkérés kifejezetten ősz hajú szereppel találta meg, így jókor jött a váltás. „Leőszítették a fodrászok, nekem megtetszett, úgyhogy így marad. Egyébként is vicces volt, hogy a barnára festett hajamat fehéríteni kellett az idősebb szerepek miatt” – mesélte.

Szerednyey arról is beszélt, hogy szerinte „tudatosan vonzotta be” a szerelmet ötvenes éveiben. Szilviával „békében, szeretetben és egymást mindenben támogatva” telnek a napjaik. „Hatalmas közöttünk a harmónia ennyi idő után is. A mai napig nyugodtan meg tudunk egymással mindent beszélni” – vallja a színművész. Arról pedig a mai napig nem tett le, hogy templomban is feleségül vegye szerelmét.

„Nem adtam fel és nem is fogom azt az álmomat, hogy Szilvinek egyszer az oltár előtt is örök hűséget fogadhassak. Amikor tizenkét évvel ezelőtt szűk körben egybekeltünk a polgári szertartáson túl volt egy jelképes, ezoterikusabb ceremónia is, de nem az egyház előírásai szerint. Szerettünk volna már akkor is, de a feleségem vallása református, én pedig római katolikus vagyok, és korábban mind a kettőnknek volt már templomi esküvője.

Ahhoz, hogy ezt újra tudjuk együtt élni, a pápától kellene engedélyt kérni, ami hosszas huzavona. Eddig nem volt erre időnk és energiánk, meg nem is ragaszkodunk görcsösen hozzá. Ettől függetlenül, mint már mondtam, én nem mondtam le róla, és talán most, hogy több a szabadidőm, meg is valósítjuk”

– árulta el a lapnak nagy tervét Szerednyey.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Zelenszkij nevetségessé tette a jobboldali riportert a Fehér Házban, aki néhány hónapja az öltönyt hiányolta róla
A téma azért került elő, mert februárban Trump is bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Zelenszkij most egészen másképp öltözött, ebből kerekedett a beszólás, amin mindenki nevetett.


Az Ovális Irodában vidám pillanat kerekedett, amikor Volodimir Zelenszkij odafordult Brian Glenn konzervatív tévériporterhez.

Az eset Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatóján történt Washingtonban. Glenn először így méltatta az ukrán államfőt: „Csodálatosan néz ki ebben az öltönyben, elnök úr!” Erre Trump gyorsan közbevágott: „Én is ugyanezt mondtam. Egyébként ő kritizált legutóbb!” – mutatott a riporterre. Glenn mentegetőzve hozzátette: „Elnézést kérek, tényleg remekül néz ki!”

Az ukrán elnök megjegyezte, hogy Glenn most is ugyanabban az öltönyben van, mint februárban.

"Ugyanaz az öltöny. Látod, én változtattam, te nem"

– mondta Zelenszkij, amitől a teremben mindenki nevetésben tört ki.

A téma azért került elő, mert februárban Trump bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Ezért most az amerikai elnök csapata külön rákérdezett, hogy az ukrán vezető milyen ruhában érkezik a Fehér Házba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Agyvérzést kapott egy kistigris a Fővárosi Állatkertben, az állapota válságos
Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott - írta az állatkert. Folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik az állapotát.


Rosszul lett játék közben egy kistigris a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton - írta az intézmány a Facebook-oldalán.

Azt állapították meg, hogy sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. Egyelőre nincs túl a nehezén, válságos az állapota.

Ezt írta az állatkert:

"Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott.

Kollégáink amint észlelték, gyorsan reagáltak, de Ágnest, az anyát időbe telt elválasztani a kölyköktől, hogy az orvosi csapat megkezdhesse Szása ellátását. (Az anya elaltatását munkatársaink igyekeztek elkerülni, mert időigényes és kockázatos folyamat. Kollégáink csak akkor választják ezt az opciót, ha adott helyzetben más megoldás nem lehetséges.)

Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton. Az eredmények sajnos aggasztóak. Sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. A képalkotó eljárások több helyen kiterjedt vérzést mutattak az agyában és agyi ödémát.

Orvosaink mindent megtesznek, folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik állapotát. Sajnos nem vagyunk túl a nehezén, kérdéses Szása gyógyulása.

Kérjük szépen a látogatóink és a sajtó türelmét, további hírekkel hamarosan jelentkezünk."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: